Kötelező közzétenniük a brit nagyvállalatoknak, mennyivel fizetnek kevesebbet a nőknek

Átlagosan 18,4 százalékkal keresnek kevesebbet a nők Nagy-Britanniában, mint a férfiak. Ehhez képest büszke lehet a brit közszolgálati műsorszolgáltató, a BBC a maga 9,3 százalékára, és az édességgyártó Cadbury is, ahol a nők fizetési hátránya csak 9,8 százalék.

A fizetéskülönbséget nem feltétlenül az okozza, hogy ugyanazért a munkáért kevésbé fizetik meg a nőket, hanem hogy nagyobb eséllyel kerülnek alacsonyabb, kevésbé megfizetett pozícióba. A BBC-nél például a jobb fizetéssel járó álláshelyek 37,8 százalékát töltik be nők, míg a kisebb keresettel járó pozíciókban ez az arány 58,1 százalék. Ha így nézzük az adatokat, már a Cadburynél is drámaibb a helyzet: a jól fizetett pozícióknak mindössze 5,8 százalékát viszik nők, míg a szamárlétra alján az arányuk 45,1 százalék.

A BBC oldalán már elérhető egy kalkulátor, ahová a nagyobb brit cégek nevét beütve megkapjuk az információt, milyen anyagi elismerésre számíthatnak a női munkavállalók az adott vállalatnál. A legalább 250 főt foglalkoztató brit cégeknek ugyanis 2018. április 4-től kötelező közzétenniük a gender pay gap-et, azaz hogy átlagosan mennyivel kevesebbet fizetnek a nőknek medián órabérben kifejezve. A döntés 15 millió brit munkavállalót érint.

Óriási különbségek a bankszektorban és a légi közlekedésben

Március 21-ig a 9000 érintett cégnek csak kevesebb mint egyharmada teljesítette az elvárást, máricus 28-ig is csak a vállalatok valamivel több mint 50 százaléka szolgáltatott adatokat. A Guardian feltételezi, hogy azok a cégek nem nyilatkoznak, amelyeknél nagyobbak a fizetéskülönbségek. Azok a nagyvállalatok, amelyek elmulasztják az adatközlést, számíthatnak rá, hogy az Egyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság eljárást indít ellenük, és felső határ nélküli bírságot szabhat ki rájuk.

Az állami szektorban már március 30-án lejár a határidő, és eddig is derültek ki érdekes dolgok: legalább 10 iskolában és több akadémiai intézményben több mint 50 százalékos fizetéskülönbséget találtak.

Az eddig beérkezett adatok alapján nagy szakadék van a férfi és női fizetések között a légi közlekedési szektorban is, a Thomson Airwaysnél, a TUI-nál, az Easyjetnél és a Jet2-nél több mint 45 százalék. Ezt megmagyarázza, hogy a pilóták között alig van nő, míg a stewardessek körében közismerten nem ez a trend.

Azt azonban már nehezebb indokolni, hogy a pénzügyi szektorban miért olyan óriásiak a különbségek: az átlag 26,3 százalék, de a Lloydsnál, a Virgin Money-nál, az RBS-nél és a Clydesdale Banknál is 30 százaléknál nagyobb a férfi munkavállalók fizetési előnye. A bankvilág olyan szereplői is legalább 30 százalékos előnyben részesítik a férfiakat, mint a Citigroup, a Morgan Stanley, a Bank of America Merrill Lynch és a Credit Suisse.

Az Apple, a Facebook és az Amazon még lóg az adatokkal, a brit Google-nél  pedig átlag alatti a nők fizetési hátránya: 16 százalék. A brit médiában a Telegraph konzervatív lapnál a legmélyebb a fizetési szakadék: 23 százalék, amit közlésük szerint az okoz, hogy igen kevés nőt alkalmaznak vezetői pozícióban, de ezen 2025-re változtatni szeretnének.

A cégek 8 százaléka viszont úgy nyilatkozott, hogy náluk nincs fizetéskülönbség a két nem között, 14 százalékuk pedig egyenesen többet fizet a női alkalmazottaknak.

Arról, hogy a fizetéskülönbségek mellett még milyen hátrányokra számíthatnak a nők, ha karrierbe kezdenek, ebben a cikkünkben írtunk:

Arról pedig, hogy a Világgazdasági Fórum jelentése szerint romlott a helyzet az elmúlt évben, itt írtunk:

Mindent felzabálunk, mégis éhezik a világ

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentése szerint emelkedik az éhezők száma, a haszonállatok a kihalás szélén állnak, a túlhalászat pedig aggodalomra ad okot. Nem igazán jön össze a fenntartható fejlődés a világnak.