Utód

2018.05.03. · majom

Annyira részeg vagyok, hogy alig jut eszembe a házközponti rendszer titkos mestermondata, amit pedig pont ezekre az esetekre állítottam be.

Kétszer is elhibázom, aztán harmadszorra csak sikerül hibátlanul beírni, hogy Mitérdekelnekeengemaszarságaitokvénhülyék31415927, látom, hogy volt értelme, anyám direkt riasztást állított be az érkezésemre, ahogy belépek a lépcsőházba, szép csendesen felébresztené az ágya, hopp, nem csak őt, hanem apámat is, még csak az kéne, pont egy újabb lelkizős lebaszás hiányzik nekem így éjjel három fele, nem mintha nem látnám folyamatosan az üzeneteiket minden csatornán, hogy nagyon fontos, meg beszélnünk kell, meg hasonló fejlécekkel, komolyan, hónapok óta nem tudok úgy híreket olvasni, hogy ne ússzon be anyám aggódó feje a látóterembe, szerencsére a szűrőprogramok időben kiszúrják meg elnémítják, a múltkor mondjuk szépségszalonból hívott, a bőrfeszítők meg a hajcsavarók valahogy átverték a filtert, én is alig ismertem meg, majdnem egy fél mondatot ki tudott nyögni, mire a szűrőm rákevert egy vicces thai rajzfilmhangot a hangjára, persze tök mindegy, úgyis tudom, hogy mit akarnak, azon akarnak lamentálni, hogy harminchárom vagyok, és nincs stabil nőm, pláne olyan, amelyik le akarna nekem babázni, ki fogok futni a korhatárból, akkor meg mi lesz, életem végéig fizethetem a büntetőadót, pláne, hogy a kötelező termékenységim már tizennégy évesen pozitív lett, nem tudják felfogni, hogy nem érdekel, az se érdekel, ha rájuk terhelik, kicsekkoltam az egész rendszerből, én aztán nem fogom magam úgy megszívatni, ahogy ők szívatták meg magukat velem, hatvanévesen is azon aggódnak, hogy mikor kerülök ágyba, még csak az kéne, szépen felülbírálom a riasztást, kikapcsolom az automatikusan felgyúló jelzőfényeket, átállítom a szobám ajtaján a kopogó kódot és extra hangszigetelést adok rá, hogy reggel se tudjanak felébreszteni, szerencsére ezeket nem kell mind külön egyesével elvégezni, van egy hendi kis szkriptem, hálásak lehetnek, hogy nem zavarom meg az álmukat, a rám eső lakbérrészt átutaltam, nem tudom, mit kell problémázni.

photo_camera Illusztráció: Tóth Róbert Jónás

A szkript rendben lefut, az ajtók halkan nyílnak előttem és csukódnak utánam, ahogy kell, teljes a sötét, a lencséim maguktól macskaüzemmódba kapcsolnak, gond nélkül felérek a harmadikra, a lakásajtónál vigyázni kell, apám néha direkt szívatásból beakasztja a régi biztonsági láncot, azt mondja, a betörők ellen, nem tudom megértetni vele, hogy azok ellen aztán tényleg nem ér semmit, és ráadásul illegális, az ilyen analóg szarságok rég be vannak tiltva, persze megint ott a lánc, kit érdekel, beküldöm a résen a szelfidrón-bogaracskám, kiakasztja a láncot, aztán, amikor becsukódik mögöttem, a helyére is teszi, ahogy kell, utána visszarepül szépen az övcsatomra, ahol amúgy lakik, a lakásban csend és nyugalom honol, egy pillanatra megállok, beszívom a mesterséges fréziaillatot, anyám hogy nem tudta megunni ötven év alatt, fel nem foghatom. Mindegy, ez az otthon szaga, végül is megszoktam, megszerettem.

Végre beérek a szobámba, becsukódik mögöttem az ajtó, aktiválódik a hangszigetelés fehér zaja, fel se nézek csak ledobom magamról a ruháim, aztán szólok az ágynak, hogy kússzon elő a falból, ez a legjobb, bizsergő bőrrel becsúszni a kicsit ózonillatú frissen vasalt neodamaszt ágyneműbe, de ahelyett, hogy meghallanám a szervó finom duruzsolását, felkapcsol a nagyfény, éles ébresztő üzemmódba.

Anyám és apám összekapaszkodva alszanak az ágyamon. Annyira megdöbbenek, hogy belémszakad a káromkodás, nem is tudom mikor láttam őket utoljára, valahogy mások, mint amire emlékeztem, apám kopasz fejbőréből szőke hajszálak merednek elő borzasan, anyám arca meg ki van kerekedve és simulva, fordulnék, hogy meglépjek, mielőtt felébrednek, de az ajtó nem nyílik ki, a szobát hangos csellóhang tölti be, apám kedvenc ébresztője, sikerült elérnie vele, hogy hányingerem legyen Elgártól, mindig ezzel költött, amíg úszni hordott, ha csellóhangot hallok, egyből megtölti a torkom a klór kaparása.

Apám és anyám egyszerre ülnek fel, az arcukról boldogság sugárzik, de jó, hogy itt vagy, kisfiam, mondja anyám, apám is mosolyog, ülj le, kisfiam, valami fontosat akarunk mondani neked.

Próbálom visszahúzni a ruhám, de nem sikerül, végül felkapom a földről a felsőmet, és azzal takarom el magam, a nagy lófaszt fogok én leülni, apám közben egy tabletet húz elő a takaró alól, anyám hasáról lecsúszik az ágynemű, látom, hogy ki van kerekedve, nem is, ez több annál, akkora hasa van, mint egy görögdinnye, két kézzel fogja, annyira megdöbbenek, hogy muszáj mégis leülnöm, jó hírünk van, szólal meg apám.

A hangjától úgy kezdi kaparni a torkomat a klóríz, mint amikor melegítőben kellett büntetőt úsznom a víz alatt, három teljes hosszt, Anyám hasát nézem, meg akarom kérdezni, hogy ezt most tényleg komolyan gondolták, hogy közel hetvenévesen egy testvért csinálnak nekem.

Apám felém int a tablettel, Nem az, amire gondolsz, mondja, sokkal csodálatosabb. Anyám is megszólal, Emlékszel Laurára? kérdezi.

Milyen Laurára? kérdezek vissza, persze tudom, hogy kiről van szó, az első szerelmem, máig nem tudtak túllenni rajta, hogy nem vettem mindjárt feleségül, húsz éve hallottam róla utoljára.

Laura szülei találták ki az egészet, mondja apám, tudod, ők elég gazdagok, és Laura se akart gyereket, és őket is nagyon rosszul érintette volna anyagilag az utódtalansági törvény, tehát megbeszéltük, rakjuk össze, amink van, ha ti nem akarjátok vállalni a felelősséget, hát majd mi vállaljuk helyettetek, nem vetted át az idézést, a bíróság megadta az engedélyt, édesanyádnak még jót is tett a hormonkezelés, egész megfiatalodott tőle.

Anyám kikapja apám kezéből a tabletet, el se hiszed, kisfiam, mennyit fejlődött a technika, mondja, és a képernyőt a hasa elé tartja, a kép kivilágosodik, úgy érzem, mintha gyomron rúgtak volna, ahogy meglátom a képernyőn a magzatot, nyilván nem valós idejű, csak egy szimuláció, fut át az agyamon, és biztos, hogy így van, mert nincs összegömbölyödve, hanem tisztán látszik az arca, hát nem csodálatos, mondja Apám, és a tabletre mutat, a magzat fejéből gyerekfej lesz, egyéves, kétéves, hároméves, mosolyog, látom rajta a Laura arcát és a saját vonásaimat is. – Ugye, milyen gyönyörű! mondja Anyám, tisztára olyan, mint te vagy, kisfiam, tiszta apja.