Önmagunk szabadságát megismerni, kivívni és megvalósítani csak szenvedély, és nem a közhelyhalmazokat köröztető észszerű diskurzusok által által vagyunk képesek – írja Tóth Olivér István filozófus Kemény Lili regényéről, a Nemről.
Pontosan tudom, hogy mit érez, én Flóráról, a feleségemről szoktam ugyanilyeneket álmodni, néha azt látom, hogy elragadják, néha azt is, hogy elevenen felfalják, néha azt, hogy kettéhasítják, néha azt, hogy belökik egy páncélvonat alá.
Kővári éppen a vállára emelte volna a becsomagolt, megfaragtatott karácsonyfát, amikor melléje lépett a vodkaszagú hátizsákos hajléktalan. Már a nyelve hegyén volt a sajnálomnincsidőmnincsnálampénz, de lenézett, és meglátta, hogy a férfi mezítláb van.
Megtanulhattam volna már, hogy minden csak egyféleképpen történhet, nem történhet másként, ami kipusztul, annak ki kell pusztulnia, ami szétég, annak szét kell égnie, hát legalább vegyük ki a részünket a pusztítás élvezetéből mi is, mert ott a jövőben már pusztítani meg irtani sincsen mit.
A legfontosabb eldöntendő kérdés továbbra is az marad, hogy vajon maguk az N7321-es aszteroida lakói túlélték-e a Föld pusztulását.
Szakmailag felelősen napi három temetésnél többet egyszerűen nem lehet elvállalni, még kőszínházi múlttal sem, ez egyszerűen szívtelen és etikátlan, nincs az az isten, hogy huszonnégy órán belül négy teljesen különböző ember mélyen átélt gyászát át tudd engedni magadon.
Nehogy azt hidd, hogy attól, hogy vegánszandálba járkálsz itt le és fel, teszel értük valamit, ha komolyan gondolnád, akkor most szépen bevernél nekem egyet, aztán bedobnál a Dunába az üvegem után, de ehhez is gyáva vagy, az a baj veletek, faimádó majmokkal, hogy be vagytok szarva, féltitek a szaros kis életeteket, azért pofáztok folyton a bolygóról.
Jónapunk jónapod, mondjuk megint a szegényapának, ne bánkódj, ne búsongj, hol a szegényanya, kérdezzük aztán, hol bujkál a szép kerekhasú szegényanya, hol van, merre van, hova dugtad, hol rejtegeted.
Az a helyzet, hogy Iggy Pop közepesen sikerült, feketén beültetett félklónja vagyok, anyám, elmondása szerint, illegálisan jutott hozzám, nagyon nem válogathatott, tizenhét éves kora előtt meg kellett szülnie az első gyerekét, ha nem akart büntetőpályára kerülni.
Mi gondatlanok mind gyűlöljük az aljasokat, és Árgyelánról mindenki tudja, hogy kétszáz hektár tölgyerdő szárad a lelkén, itt fog ezért megdögleni a klímakempingben, addig fogja húzni vagy tolni a szánt, amíg tart benne a szufla.
A fizika nagyon unalmas, nem is figyelek oda arra, hogy Borlaibácsi miket magyaráz Zsombinak, helyette inkább a kaleidoszkópot nézegetem, azt, amelyiket még Zsombi épített apánkkal.
Doktor úr, mi van veled, kérdeztem, közben szelíden a vállára tettem a kezem, Doktor Vráncsai úgy fordult meg, mintha áramütés érné, ezek után természetesen egyáltalán nem is lepődtem meg azon, hogy egy revolvert nyomott az arcomba.
Hogy hitt szegény az intergalaktikus civilizációban, a jóindulatú, bölcs idegenekben! Nem tudom, hogy viselte volna, ha megtudja, hogy a földönkívüliek kutyazabáló nyegle majmok.
Nehezen vallotta be magának, de mióta elfogadta a biztosító egész háztartásra szóló szuper-kedvezményes családi ajánlatát, amelynek értelmében már nemcsak neki magának, de a feleségének, a gyerekeinek és személyzetnek is járt a folyamatos tudatmentés és hozzá a korlátlan mennyiségű klóntest, azóta egész rákapott a gyilkolászásra.
Megkérdezem, hogy a jövőben is vannak-e állatok, a jövőszökő erre hahotázni kezd, hogy lennének, hogy a jó nyavalyába lennének, még szép, hogy nincsenek, nincs egyetlenegy darab se, egy nyomorult kicsi patkány, annyi se.