Nehogy azt hidd, hogy attól, hogy vegánszandálba járkálsz itt le és fel, teszel értük valamit, ha komolyan gondolnád, akkor most szépen bevernél nekem egyet, aztán bedobnál a Dunába az üvegem után, de ehhez is gyáva vagy, az a baj veletek, faimádó majmokkal, hogy be vagytok szarva, féltitek a szaros kis életeteket, azért pofáztok folyton a bolygóról.
Jónapunk jónapod, mondjuk megint a szegényapának, ne bánkódj, ne búsongj, hol a szegényanya, kérdezzük aztán, hol bujkál a szép kerekhasú szegényanya, hol van, merre van, hova dugtad, hol rejtegeted.
Az a helyzet, hogy Iggy Pop közepesen sikerült, feketén beültetett félklónja vagyok, anyám, elmondása szerint, illegálisan jutott hozzám, nagyon nem válogathatott, tizenhét éves kora előtt meg kellett szülnie az első gyerekét, ha nem akart büntetőpályára kerülni.
Mi gondatlanok mind gyűlöljük az aljasokat, és Árgyelánról mindenki tudja, hogy kétszáz hektár tölgyerdő szárad a lelkén, itt fog ezért megdögleni a klímakempingben, addig fogja húzni vagy tolni a szánt, amíg tart benne a szufla.
A fizika nagyon unalmas, nem is figyelek oda arra, hogy Borlaibácsi miket magyaráz Zsombinak, helyette inkább a kaleidoszkópot nézegetem, azt, amelyiket még Zsombi épített apánkkal.
Doktor úr, mi van veled, kérdeztem, közben szelíden a vállára tettem a kezem, Doktor Vráncsai úgy fordult meg, mintha áramütés érné, ezek után természetesen egyáltalán nem is lepődtem meg azon, hogy egy revolvert nyomott az arcomba.
Hogy hitt szegény az intergalaktikus civilizációban, a jóindulatú, bölcs idegenekben! Nem tudom, hogy viselte volna, ha megtudja, hogy a földönkívüliek kutyazabáló nyegle majmok.
Nehezen vallotta be magának, de mióta elfogadta a biztosító egész háztartásra szóló szuper-kedvezményes családi ajánlatát, amelynek értelmében már nemcsak neki magának, de a feleségének, a gyerekeinek és személyzetnek is járt a folyamatos tudatmentés és hozzá a korlátlan mennyiségű klóntest, azóta egész rákapott a gyilkolászásra.
Megkérdezem, hogy a jövőben is vannak-e állatok, a jövőszökő erre hahotázni kezd, hogy lennének, hogy a jó nyavalyába lennének, még szép, hogy nincsenek, nincs egyetlenegy darab se, egy nyomorult kicsi patkány, annyi se.
Két ki nem nőtt, de majd egyszer kinövő fej vagyunk. Nyolc élő testvérünk egyikének meg nem született másolatai vagyunk, itt szunnyadunk a lét határán.
– Azt kérdeztem, hogy honnan szerezted ezeket a szép szárnyakat, mert én is angyalnak akarok öltözni – Julcsi a gyertyaárus háta mögé, a temető betonkerítésére mutat.
Amikor anya végre megszólal, nem szid, hanem csak megkérdezi, hogy tényleg nem emlékszem semmire abból, hogy milyen volt, amikor a Sorsistennő lefejezte apát?
A klónom azt hiszi, hogy csontvelőt kap tőlem olyankor, azt hiszi, az én önfeláldozó nagylelkűségem segít neki a túlélésben.
Hozhatnak bármilyen törvényt, én igenis láttam a szuperlánctalp alatt szétzúzódni a karomat, és hiába minden tiltás vagy terápia, nem fogom tudni soha elfelejteni, se a karomat, se az elvesztett háborút.
Aki csak megengedheti magának, időutazó replikákat bérel a fontos eseményére.
A sírjaikból harsonaszóra kikelő holtak között van egy álmos-arcú kislány, innen lentről szabad szemmel alig látni, de négyszeres belenagyításnál szinte kiragyog a freskóból, álmos arcán meglepett öröm, öklével dörzsöli a szemét és ásít hozzá.
A robotleányok ásás közben sírnak és könyörögnek, hogy ne temessük be őket a föld alá.
A Margó Irodalmi Fesztiválon qubites program is lesz jövő pénteken.
Azon akarnak lamentálni, hogy harminchárom vagyok, és nincs stabil nőm, pláne olyan, amelyik le akarna nekem babázni, ki fogok futni a korhatárból, akkor meg mi lesz, életem végéig fizethetem a büntetőadót, pláne, hogy a kötelező termékenységim már tizennégy évesen pozitív lett.
Homlokát az ablak boroszilikát üvegének támasztva bámulta a sötétséget, abba az irányba, ahol valahol messze-messze a Földnek kellett volna lennie.
Aki nem emelt fel fél kézzel egy tehervonatot, az el se tudja képzelni, milyen könnyfakasztóan jó érzés az irdatlan, féktelen erő.
Jó reggelt, jó egészséget, ébreszt a kontaktlencsém, szépen világítani kezd, pont olyan ütemben, mintha a szemembe sütne a ragyogó tavaszi nap. Tudósaink kiszámolták, hogy ettől még kevés alvással is mosolyogva ébred a dolgozó.
A halálos baleset vagy katasztrófa nem lesz több, mint egy gyorsan halványuló rossz gondolatemlék, afféle fantázia, mint amikor egy pillanatra elképzeljük, hogy milyen érzés volna, ha elütne a busz.
Lassan, a szárnyait komótosan maga mögé igazítva leül mellé a padra, hátradől, kérdés nélkül kézbe fogja a papírpoharat, az arcához emeli, szimatolgatja kicsit, és mesélni kezd a munkáról.