Története eddigi legnagyobb átszervezésén van túl a Facebook
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Facebook az eddigi legnagyobb belső átszervezésén van túl: három új divíziót hoztak létre, valamint az utóbbi néhány év sorozatos felvásárlásai és növekedése miatt egyértelműsítették, kik felelnek a cég legfőbb termékeiért.
A New York Times információi szerint Mark Zuckerberg érezte a nyomást, hogy az elmúlt hónapok botrányai után strukturális változtatásokra van szükség, azonban egyik felső vezetőjétől sem akart megválni. Végül kedden egy teljes cégszintű memóban értesítették a Facebook alkalmazottait az átszervezésről.
A cég három divízióra osztotta a különböző területeket: az első a Facebook bevételeinek legnagyobb részét termelő fő termékekkel (Instagram, Messenger, WhatsApp és maga a közösségi oldal) foglalkozik, a második a feltörekvő technológiákra (virtuális valóság, mesterséges intelligencia) koncentrál, a harmadik pedig nagyobb területet fed le, és egyszerre foglalkozik majd a hirdetésekkel, a biztonsággal és a személyzettel.
Új taggal bővült a Facebook igazgatótanácsa is: Jeff Zients az amerikai elnök mellett működő Nemzeti Gazdasági Tanács igazgatója volt három évig, Barack Obama második ciklusában, emellett a Cranemere nevű holding vezérigazgatója – írja a Recode. Zients Jan Koumot, a WhatsApp társalapítóját váltja, aki egy hete jelentette be távozását – ő akkor foglalt helyet a tanácsban, amikor a Facebook 2014-ben 19 milliárd dollárért felvásárolta a rivális üzenetküldő appot. A WhatsApp irányítását egyébként a cég ingyenes internetet szorgalmazó kezdeményezése, az Internet.org eddigi vezetője, Chris Daniels veszi át.
Az új technológiákért felelős divízión belül létrehoztak egy blockchain-osztályt is, amelyet az eddig a Messengert felügyelő David Marcus irányít majd azzal a céllal, hogy felderítsék, hogyan tudná a Facebook hasznosítani a kriptovaluták alapjául is szolgáló blokklánc technológiáját.
A blokkláncról itt írtunk bővebben:
Még ha ki is pukkad a bitcoinlufi, a mögötte rejlő technika elhozhatja az új digitális korszakot
A bitcoin egy-két éve még nevetség tárgya volt, ma már kormányok tiltják, és a legnagyobb bankok kacérkodnak vele. Az értékét egy év alatt megtízszerező kriptovaluta akármikor bedőlhet, de a mögötte rejlő technológia olyan jelentőségű változást hozhat az életünkben, amilyet az internet a kilencvenes években.
A Facebookkal kapcsolatos cikkeink pedig itt találhatóak egy helyen: