A Bioszféra 2 kudarca: hogy akarunk más bolygókon élni, ha még a Földön sem sikerül leutánozni a természetet?

1988 szeptemberében John Polk Allen ökológus-feltaláló világrekordot döntött azzal, hogy három teljes napot eltöltött egy saját maga által tervezett zárt környezeti rendszerben. Allen a kísérlet előtt lényegében új tudományágat hozott létre bioszferika néven, majd 1991-ben, a filantróp olajmágnás, Ed Bass segítségével körülbelül 200 millió dollárért felhúztak egy 12 700 négyzetméteres, káprázatos létesítményt az Egyesült Államok délnyugati részén, az arizonai hegyekben, ahol azt tesztelték, létrehozható-e olyan, a Földéhez hasonló önellátó rendszer, amellyel a jövőben élhetővé lehetne tenni más bolygókat. Ez volt a Bioszféra 2.

A példátlan vállalás már az első tényleges kísérlet előtt megosztotta a tudományos világot: a Discover magazin a legizgalmasabb tudományos projektnek nevezte a holdra szállás óta, míg az Ecology folyóirat szerint csak egy tudományosnak álcázott New Age-baromság volt. Az öt különböző biomból (esőerdő, óceán, szavanna, sivatag, mangrove), egy mezőgazdasági területből, egy emberi élőhelyből és egy földalatti technikai infrastruktúrából álló objektum két missziót élt meg: az első kétéves kísérletet még végigvitte a nyolcfős személyzet, másodjára viszont már a tervezett 10 hónapot sem élte túl a projekt.

Fotó: WLADIMIR BULGAR/Science Photo Library

A két kísérletet az alcsony oxigénszint, a táplálékhiány, egyes állat- és növényfajok kihalása, a menedzsment vitái, de még a korábbi személyzet bojkottja is hátráltatta, mielőtt az üzemeltető cég megszűnésével teljesen elhagyatottá vált a létesítmény. Mivel az idegen bolygók, elsősorban a Mars meghódítására újabban egyre több és komolyabb tervet szőnek, a bioszféra-kutatás is újra központi téma lett – a Business Insider például az elmúlt hetekben nézte meg, mi folyik ma az Arizonai Egyetem által használt területen.

A csótányok utat törnek maguknak

A Bioszféra 2 első, 1991-es kísérletének személyzete akár egy hard sci-fi főszereplő-gárdáját is alkothatta volna: az öt amerikai, két brit és egy belga kutató (négy nő, négy férfi) között volt botanikus, tengerbiológus, fizikus és orvos is. Amikor a csapat szeptember 26-án belépett az acélból és üvegből készült építménybe, nem kaptak használati utasítást, nem volt ütemtervük, csak egyetlen céljuk: két éven keresztül túlélni és fenntartani az ökoszisztémát.

Fotó: TIM ROBERTS/AFP

A hétéves tervezésben részt vevő mérnököknek annál több megoldandó problémájuk volt: 200 ezer köbméternyi térben kellett leutánozniuk a Föld természetes működését. Az óceán hullámzását például csak vákuumszivattyúval tudták megoldani, de gondoskodniuk kellett a megfelelő mennyiségű napfényről, hőmérsékletről és esőzésről, valamint ügyelniük arra, hogy semmilyen szintetikus anyag ne kerüljön a rendszerbe. A lakótér padlóját, falait és bútorait így kizárólag gyapjú és fa borította, vegyi tisztítószereket és dezodort egyáltalán nem használhattak, de még a tűztől is el volt tiltva a személyzet.

Az egyik résztvevő, Mark Nelson visszaemlékezése szerint az idejük 25 százalékát a mezőgazdálkodás, 20 százalékát a kutatás és a karbantartás, 19 százalékát a jelentések írása, 12 százalékát a főzés, 11 százalékát a biomokon való gazdálkodás, 9 százalékát pedig az állattenyésztés vitte el, a maradék négy százalék pedig megmaradt az egyéb tevékenységekre.

Nelson szerint az egyik legnagyobb problémát a tápanyagban gazdag étkezés jelentette, mivel egyikük sem volt jártas a mezőgazdálkodás területén. A 80 féle termény között volt rizs, búza, burgonya, paradicsom, paprika, répa, banán, füge vagy papaja is, a növény- és állatfajok száma pedig elérte a háromezret. A vegyszertilalom miatt biológiai szabályozásra kényszerültek: a katicabogarak rovarirtásra, a bevitt négy csótányfaj pedig a szervesanyagok újrahasznosítására volt jó. Azonban valahogy bekerült a rendszerbe két kártevő is: az evolúció nagy túlélője, a közönséges csótány mellett egy arizonai hangyafaj is szaporodni kezdett, veszélyeztetve a terméseket.

Fotó: 360-berlin/ Jens Knappe/Picture-Alliance/AFP

A személyzetet felügyelő orvos szerint az „egészséges éhezés” volt a helyes kifejezés a benti életmódra: mivel nem jutott az intenzív munkavégzéshez szükséges mennyiségű táplálék, 10-12 kilót fogytak, gyakran éhségről számoltak be, ellenben csökkent a koleszterinszintjük, alacsonyabb lett a vérnyomásuk és erősödött az immunrendszerük.

Banánbor, céklawhiskey, oxigén

A kétéves munkafolyamat során azért szórakozásra is maradt némi idő: a legnagyobb ember alkotta óceán korallzátonyai közt búvárkodtak, fülesmakikat nevelgettek, ünnepnapokon pedig banánborral, rizssörrel és céklawhiskey-vel koccintottak. A családdal és a barátokkal telefonon tartották a kapcsolatot, rendszeresen adtak interjúkat a médiának, de egyvalamiről sosem beszéltek: a szexuális életükről. Erre egy sablonválaszt dolgoztak ki: „Az emberek már csak emberek. Minden, amit arról gondolnak, hogy az emberekkel egy ilyen helyzetben megtörténhet, megtörtént”.

Nelson emlékei kicsit megszépítik a tényeket. Beszámolókból kiderült például, hogy a bevitt 25 féle gerinces állatfajból 19 rövid idő alatt kipusztult, ahogy a méhek és a beporzó rovarok is, így a személyzetnek saját kezűleg kellett a növények beporzásáról gondoskodnia. Több növény fényhiányban szenvedett, mert liánszerű fajok lepték be, a vízfelületek bezöldültek, a halak tömegesen pusztultak ki, az oxigénszint pedig a kezdeti 20,9-ről 14,5 százalékra esett vissza 16 hónap alatt. Ráadásul a dinitrogén-oxid 79 ppm-es, veszélyesnek minősített szintre emelkedett, ezért az utolsó fél évre a légkör összetételét módosítani kellett, amit többen csalásnak könyveltek el.

A személyzetnek ez valódi megváltás volt: „Nevetni és futkározni kezdtünk. Úgy éreztem magam, mint egy újjászületett lélegző, az oxigént dicsőítve” – írja Nelson, aki szerint az oxigénpótlás előtt több külső megfigyelő úgy írta le a munkavégzésük látványát, mintha egy táncot néztek volna lassított felvételben. Utólag kiderült, mi volt a probléma forrása: „Az organikusan dúsított talajainkban élő mikroorganizmusok nagyobb arányban termeltek széndioxidot, mint ahogy a fiatal növényeink oxigént termeltek fotoszintézis által. Rájöttünk, hogy a hiányzó oxigén nagy része átalakult széndioxiddá, amit elnyelt az élőhelyünkön található beton”.

Steve Bannon megérkezik, és szabotázsba fullad a misszió

Miután 1993. szeptember 26-án véget ért az első kísérlet, 20 millió dolláros veszteséget állapítottak meg a projektet finanszírozó Space Biospheres Ventures nevű cégnél, ezért Ed Bass felbérelte az akkor befektetési bankot vezető, ma a Donald Trump amerikai elnök kegyvesztett főstratégájaként ismert Steve Bannont, hogy szervezze újra a cég pénzügyeit, ami a Bioszféra 2 több vezetőjének elbocsátásához vezetett. A létesítmény szükséges javításainak elvégzése (például a betonból készült részek szigetelése) után 1994 március 6-án végül elindult a Bioszféra 2 második missziója, ezúttal hét emberrel, 10 hónapra tervezve.

Steve Bannon 2016-ban, Donald Trump stratégiai főtanácsadójakéntFotó: Drew Angerer

Ezúttal nem kellett sokáig várni az első igazi problémára: az előző kísérletben részt vevő, másodjára biztonsági és technikai tanácsadóként szerződtetett Abigail Alling és Mark Van Thillo április 4-én, hajnali 4 órakor öt helyen betörte az épület üvegablakait, majd kinyitott négy biztonsági ajtót, aminek következtében kicserélődött a bioszféra levegőjének 10 százaléka. Alling és Van Thillo az után hozta meg ezt a döntést, hogy Bannon pár nappal korábban titokban kirúgatta őket, és távoltartási végzést hozatott ellenük.

A vádak szerint tudományos szakértők helyett bankárok vették át a projekt irányítását, Bannon javaslatára pedig teljes fordulatot vett a misszió, a kutatók egészségét és életét veszélyeztetve. A klímaváltozást tagadó Breitbart News egykori vezérének 1995-ös nyilatkozata szerint a zárt rendszerek vizsgálata helyett a globális felmelegedés kutatása felé vette volna az irányt a második kísérlet: „Ennek a helynek az az ereje, hogy a külvilágban számítógépes szimulációkkal dolgozni kényszerülő, a globális felmelegedést tanulmányozó kutatók számára lehetőséget biztosít arra, hogy mérni tudják a megemelkedett széndioxid és egyéb üvegházhatású gázok hatását az emberekre, növényekre és állatokra”.

1994. június 1-én a Space Biospheres Ventures feloszlott, így Bannonékra maradt a Bioszféra 2 vezetése, a második misszió pedig idő előtt, szeptember 6-án különösebb jelentőségű eredmények nélkül véget ért. Többéves pereskedés után szerződésszegés, becsületsértés, rosszhiszemű pervitel és a magánszféra megsértése miatt 600 ezer dollár megfizetésére kötelezte a bíróság Steve Bannont, Alling és Van Thillo pedig az épületben okozott károkért fizethetett 40 ezer dollárt.

A menedzsment végül a Columbia Egyetemre ruházta a létesítmény üzemeltetését, 1996-tól kezdve pedig ténylegesen elkezdődött a globális felmelegedés kutatása, de az egyetem campusaként is működött a Bioszféra 2. 2007-ben egy ingatlanfejlesztő cég vette meg a helyet 50 millió dollárért, amely eredetileg üdülőközpontot létesített volna a területen, de ez nem valósult meg – a cég 2011 óta ingyen átengedte az épületek használatát az Arizonai Egyetemnek, amely többek közt a bioregeneratív kapszulák és a függőleges gazdálkodás területén végez kutatásokat, vagyis újra a marskutatásé a főszerep.