Minden tizedik majmot ebben az erdőben láttak. Vagy látták?

A both 'mindkettő' szó az angol nyelv egyik legkülönlegesebb szava. A legfeltűnőbb, hogy sokféle mondattani szerepe lehet: névelőszerűség (both children 'mindkét gyerek'), névmásszerűség (give me both 'add ide mindkettőt', both were 'mindkettő jelen volt'), kötőszószerűség (párban az and-del: both Joe and his parents 'Jóska is meg a szülei is') és határozószó (they were both tired `mindketten fáradtak voltak'). Ugyanakkor névelőszerűségek előtt is megjelenhet (both his children 'mindkét gyereke', both these children 'mindezek a gyerekek'), ami „igazi” névelőszerűségekkel nem fordul elő – és esetleg vitatható, hogy itt nem a határozószói szerepét játssza-e. Végül pedig van egy olyan különleges használata is, amiben nem is tudom, milyen szófajt tulajdoníthatnánk neki: both of them 'mindketten'. Az egész both of them kifejezés úgy viselkedik, mint a személyes névmások (mint például a they vagy a them). De hogy benne a both-nak milyen szófaji szerepe van, arról csak annyit mondhatunk, hogy ugyanolyan, mint ugyanebben a fajta szerkezetekben a some 'némely', all 'mind', half 'fele' stb. szavaknak. (A both használatai sok más szempontból is nagyon hasonlítanak az all 'mind' viselkedésére, de nem teljesen.)

Mindez persze jól illeszkedik mindabba, amit egy korábbi sorozatban a szófajokról elmondtam. Ha pontos osztályozásra törekednénk, akkor az itt feljebb említett szócskák mindegyikének saját szófajt kellene kitalálnunk, hiszen nem teljesen ugyanolyan szerkezetekben fordulhatnak elő. Viszont tulajdonképpen semmi sem indokolja, hogy mondjuk a both „szófaját” tekintsük elsődlegesnek, és azt, hogy a both éppen ezekben a szerkezetekben fordul elő, ebből vezessük le. A fordítottját is megtehetnénk: a szerkezeteket tekinthetnénk elsődlegesnek, és az ő jellemzésükből következne, hogy a both is előfordulhat bennük.

A 'both' és az ő különleges tulajdonsága

De most nem azért hoztam fel a both szót, hogy a szófajokról alkotott elképzeléseimet megerősítsem vele, hanem azért, mert van egy egészen különleges tulajdonsága abban az esetben, amikor birtokos szerkezetek előtt áll (a fenti példák közül ilyen a both his children 'mindkét gyereke'). Azt írtam, ilyenkor vitatható, hogy nem a határozószói szerepében fordul-e elő, hiszen még a szórendje sem kötött (azt, hogy 'mindkét gyereke ott volt', mondhatom úgy is, hogy Both his children were there, meg úgy is, hogy His children were both there). A különleges viselkedése viszont csak akkor mutatkozik meg, amikor a szerkezet elején áll. Ugyanis azt, hogy both his children, csak úgy lehet értelmezni, hogy a 'mindkettő' a 'gyerekekre' vonatkozik, vagyis két gyerekről van szó, de ha többes számú a birtokos, akkor ez megváltozik: a both our children szerkezet nemcsak azt jelentheti, hogy 'mindkét gyerekünk', hanem azt is, hogy 'mindkettőnk gyerekei'. Hát ez hogy lehet?

Elképzelhető, hogy azok a nyelvészek, akik szabályokkal próbálják leírni a nyelvi szerkezeteket, két különböző szabályt, tehát két különböző szerkezetet feltételeznének. Az egyik alkalmazható az egyes számú és a többes számú esetre is, ilyenkor a both a főnévi alaptaghoz tartozna (akár van birtokosa, akár nincs, és ha van, akkor az lehet egyes vagy többes számú is), ezért ha így „állítjuk elő” a szerkezetet, akkor azt jelenti, hogy gyerekekből van kettő: [both + ]. A másik szabály csak többes számú birtokos esetében lenne alkalmazható, ezzel a both szót és a birtokost jelentő szót (pl. our) kapcsolnánk össze, ezek tartoznának szorosan egymáshoz, ezért ilyenkor a szerkezet azt jelenti, hogy birtokosból van kettő: [[both + ] + ].

Eddig még rendben lennénk, bár a második szabály esetében elég nehéz megmondani, hogy mi a both szófaji szerepe – a both-on és az all-on kívül tudtommal nincs olyan szó az angolban, amit ilyen módon kifejezetten birtokos szerepű szerkezetekkel lehet összekapcsolni. (Az all our children hasonlóan kétértelmű: `mindannyiunk gyerekei', illetve 'a mi minden gyerekünk', tehát nem feltétlenül mindannyiunk gyerekei – mondjuk itt elég nehéz megkülönböztetni a két értelmezést, de ezt hagyjuk.) Az is elég sajátos, hogy ebben a használatában a both helye kötött, csak közvetlenül a birtokos előtt állhat, míg a legtöbb másik esetben a mondatban máshol is állhat (igaz, olyankor azt mondják, hogy határozószói szerepet játszik). De nem ez a fő probléma, hanem az, hogy valami rejtélyes okból az utóbbi típusú szerkezetben a névszói alaptag csak többes számú lehet! Tehát van both our children abban az értelemben, hogy 'mindkettőnk gyerekei', de nincs *both our child, aminek azt kéne jelentenie, hogy 'mindkettőnk gyereke'. És bár itt a magyar értelmezés is egy kicsit furcsa, de olyan sincs, hogy *both our fate 'mind a kettőnk veszte', pedig ez magyarul bizonyítottan létezik. Ezt angolul csak úgy lehet mondani, hogy both our fates. De vajon miért?

Persze ha e csillagos, mély, forró nyári este mind a kettőnk veszte lett, akkor valamilyen értelemben beszélhetünk két külön végzetről, a tiédről és az enyémről, és a többes számot ez indokolhatja az angol szerkezetben. De amikor a közös gyerekünkről van szó, akkor miért ne használhatnánk az egyes számú child szót birtokként?

Tüneti kezelésként belefogalmazhatjuk ezt a követelményt a fenti szabályunkba: [[both + ] + ]. De az valahogy mégis nyugtalanít, hogy magyarázat nélkül hagyjuk azt a jelenséget, hogy semmiből sem következik, hogy ilyenkor csak többes számú lehet a birtok. Az ember úgy érzi, hogy ez mégiscsak a both jelenlétével függ össze, annak ellenére, hogy nem a birtokból, hanem a birtokosból van kettő. Mintha az angol anyanyelvűeket az a szabályszerűség vezetné, hogy az olyan névszói szerkezet, ami a both szóval kezdődik, csak többes számú lehet. Vagyis úgy néz ki, mintha az angol anyanyelvűek mit sem törődnének annak a bizonyos szerkezetnek a belső felépítésével (azzal, hogy a both elvileg közvetlenül csak a birtokossal van kapcsolatban), és annak a felületes mintázatnak engedelmeskednének, aszerint beszélnének, hogy ha both van az elején, akkor többes szám van a végén, és kész.

Azt hiszem, az ilyen felületes szabályszerűségek létezése, amiket nem lehet szerkezeti alapon magyarázni, legfeljebb olyan ad hoc módon, ahogy az előbbi módosított szabállyal mutattam, elég rossz hír azok számára, akik szabályokkal írják le a nyelvi szerkezeteket. (Nem mondom, hogy „ez lett a vesztük”, csak hogy kellemetlen a számukra.) Mutatok egy teljesen más jellegű példát, ami szintén az ilyenek létezését bizonyítja.

És a magyarban az, hogy 'minden'?

A magyarban a minden névelőféleséggel kezdődő névszói szerkezetek határozatlannak minősülnek (ha tárgyi szerepben állnak, akkor ún. „alanyi ragozásban” kell állnia az igealaknak): minden majmot látott (nem pedig *minden majmot látta). Ez annyira erős szabályszerűségnek látszik, hogy aki a szabályokat szereti, az nyilván szabályba is foglalja. Csakhogy van egy fontos kivétel. Ha a minden-t követő névszói szerkezet sorszámneves, akkor (a saját, különböző korpuszokon végzett vizsgálatom alapján) az esetek felében határozatlanként, a másik felében pedig határozottként használják, vagyis mindkettő egyformán jó. Tehát: minden tizedik majmot ebben az erdőben láttak vagy látták. (Lehetne még úgy is, hogy a beszélők fele az egyiket találja jónak, a másik fele a másikat, de nem reprezentatív tapasztalataim szerint nem így van.)

Mi lehet ennek az oka? Itt nem olyan egyszerű a helyzet, mint a both esetében, de szintén arra gyanakszom, hogy a magyar beszélők fejében két egymással versengő mintázat van jelen: az egyik az, amit már említettem, hogy a minden-es névszói szerkezetek határozatlanok, a másik pedig az, hogy a sorszámneves névszói szerkezetek döntően határozottak. (Elenyészően ritka az olyan kifejezés, mint egy/néhány/stb. tizedik majom ahhoz képest, hogy a tizedik majom.) És úgy látszik, a második szabályszerűség olyan erősen belénk van vésődve, hogy még akkor is a határozottságra „áll rá az agyunk”, legalábbis 0.5~valószínűséggel, ha egyébként minden-nel kezdődik a névszói szerkezet.

A szabályok kedvelői ezzel az esettel csak egyvalamit tudnának kezdeni. Azt feltételezhetnék, hogy a minden-es névszói szerkezetek határozatlanok, viszont külön esetként felvehetnék a [minden + ] szabályt, mint ami sajátos névelőféleséget hoz létre, az viszont határozottá teszi a névszói szerkezetet. És akkor a minden tizedik majmot típusú szerkezeteket akár az egyik, akár a másik szabály alkalmazásának tulajdoníthatják, így magyarázva az ingadozást. A kérdés ugyanaz, mint amit a both esetében láttunk: tekinthető-e ez a szó bármilyen értelmében tényleg magyarázatnak, vagyis valami többnek, mint a helyzet leírásának ad hoc szabályok feltételezésével? A választ az olvasóra bízom.

A szerző nyelvész, az MTA Nyelvtudományi Intézetének főmunkatársa. Összes cikkét a Nyelv/gép/ember rovatban olvashatják.