Kinyírnád a fél emberiséget, hogy megmentsd a másik felét?

Az utóbbi időben sok sikerfilm főgonosza állt elő ugyanazzal a tervvel: a világunkat a túlnépesedés fenyegeti, erőforrásaink azonban végesek, ezért, hogy megelőzzük a katasztrófát, fel kell áldoznunk a világ népességének valamekkora részét, hogy a többi élhessen. Ezt a gonosz tervet kellett megakadályozni (spoiler!) Dan Brown Infernójában, ez volt a terve a Samuel L. Jackson által alakított őrült milliárdosnak a Kingsman - A titkos szolgálat-ban, és a legújabb Marvel filmben, a Bosszúállók: Végtelen háborúban szintén erre készül Thanos, a gonosz űrtitán.

Ezeket a terveket a legtöbb esetben hősiesen megakadályozzák, kiagyalóikat pedig megalomániás őrülteknek kiáltják ki. De helyénvaló-e ez a vád? Persze mindig felmerül a kérdés, hogy vajon a főgonosznak igaza van-e. Nem csupán saját nagyzolási vágyát akarja kiélni az emberiség megmentőjének szerepében tetszelegve, tényleg szilárd, már-már megingathatatlan tudományos bizonyítékok állnak-e rendelkezésére ahhoz, hogy megállapítsa: nincs más kiút, csak az emberiség felének feláldozása?

De tegyük fel, hogy a főgonosz nem téved. Vajon ekkor is el kell ítélnünk a cselekedeteit? Vajon terve megakadályozásával a filmbeli hősök nem ítélik halálra az egész emberiséget? Gondolj bele: vajon ha minden kétséget kizáróan tudnád, hogy a Föld népességét csak úgy mentheted meg, hogy egy részét feláldozod, vajon nem lenne megengedhető a népirtás? Ha a kérdés az, hogy a fél világ pusztuljon el vagy mindenki, akkor - ha lehetőséged van rá - nem kötelességed a nagyobb jó érdekében meghozni ezt a szörnyű döntést és végezni a fél világgal?

Ötszemélyes mentőcsónak, tíz ember

Vegyük a következő példát: egy mentőcsónakban ültök tízen, de a csónak csak öt embert bír el. Vagy öt embert bedobtok a vízbe, és sorsukra hagyjátok őket, vagy mind a tízen elpusztultok. Úgy tűnik, ha e kettő közül kell választani, a megoldás egyszerű: inkább pusztuljanak el öten mint tízen, nem?

Igen ám, de abból, hogy valakinek meg kell halnia, hogy a többiek élhessenek, még nem következik, hogy személy szerint neked van jogod kiválasztani a számodra legkevésbé szimpatikus öt embert, és behajítani őket a vízbe. Rendben, valakit fel kell áldozni, de hogy valaki áldozat lesz-e, vagy túlélő, nem múlhat azon, hogy egy másik utas – aki önkényesen magára vállalta a megváltó hóhér szerepét – őt szemeli ki vízbe dobásra vagy sem.

Akkor hát milyen elvek szerint kell kiválogatni azt, ki végezze a vízben és ki élje túl? Számításba kell-e venni például, hogy kinek mekkora esélye van a túlélésre, ha a mentőcsónak felszínen marad? Ha az utasok közt van egy fiatalember és egy századik évét taposó idős férfi, vajon melyikük kerüljön előbbre a vízbe dobandók listáján? Inkább a fiatal érdemes a megmentésre – hisz előtte még ott az élet –, vagy épp ellenkezőleg, az idősnek épp úgy joga van nem vízbe fulladni és élvezni -- bármennyi ideje is van hátra az életből, hisz a fiatalembert is elütheti a busz, amint partot ér?

Igazságot a sündisznóknak!

Az egyszerűség kedvéért tekintsünk el ezektől a komplikációktól, és tegyük fel, hogy mindenkinek egyformán erős igénye van arra, hogy életben maradjon, mindenki egyformán rászorul a megmentésre. Ahogy Ronald Dworkin amerikai filozófus megállapította Justice for Hedgehogs című könyvében, egy ilyen esetben csakis sorshúzással, azaz véletlenszerűen szabad eldönteni, hogy kit dobjanak a vízbe és ki maradjon életben. Ez az egyetlen igazságos módszer, hiszen ha szavaznak, vagy valakire rábízzák a választást, akkor az áldozatokat voltaképpen halálbüntetéssel sújtják a népszerűtlenségükért. Azt azonban még a legelkötelezettebb közösségi-média guru sem gondolja, hogy népszerűtlenségért halál jár.

Nos, rendben, tegyük fel, hogy én – mint a mentőcsónak ügyeletes főgonosza – ezt tökéletesen tiszteletben tartom, és kockadobással, véletlenszerűen döntöm el, kit fogok a vízbe dobni. Ami azt illeti, (spoiler ismét) Thanos a Bosszúállókban ugyanezt a módszert követi. Eltérően Samuel L. Jackson figurájától a Kingsman-ben, aki csak a szupergazdagokat volt hajlandó megmenteni, Thanos véletlenszerűen választja ki, hogy az univerzum melyik fele haljon meg, így úgy tűnik, eljárása teljesen igazságos: valakinek meg kell halnia, így mi kifogásunk lehet az ellen, ha egy teljhatalmú szupergonosz kiírtja a fél világot, hogy a másik fele élhessen?

Az erkölcsfilozófia szolgál egy válasszal arra a kérdésre, miért elítélendő Thanos eljárása: Immanuel Kant fogalmazta meg azt a tételt, amely szerint az emberi lényeknek sohasem szabad egymást puszta eszközként kezelniük saját céljaink eléréséhez.

Albert, Béla és Cecil

Tegyük fel, hogy szemtanúja vagyok egy gyilkossági kísérletnek: Albert le akarja lőni Bélát. Albert már épp elsütötte a fegyvert, de én pont túl messze vagyok mindkettőjüktől, hogy beavatkozzam. Béla és köztem azonban ott áll Cecil. Béla elé lökhetem Cecilt, hogy ilyen módon megmentsem Béla életét?

Ez ugyanolyan helytelennek tűnik, mintha Béla maga elé rántaná Cecilt élő pajzsként. Ez talán érthető önvédelmi reakció Béla részéről, mégis indokoltan mondhatjuk, hogy Bélának nincs joga eldönteni, hogy kettejük közül inkább Cecil haljon meg és ne Béla. Kettejük élete egyformán értékes, Cecil nem kezelhető puszta eszközként, aki bármikor alárendelhető Béla szándékainak és céljainak.

Ha Cecil szeretné megmenteni Bélát, ő maga dönthet úgy, hogy ezt megteszi. Béla – minthogy tudatában van Albert terveinek – igyekezhet meggyőzni Cecilt, hogy a döntő órában legyen olyan jó, és áldozza fel magát érte. Még ekkor sem puszta eszközként kezeli, hiszen elismeri saját érdekeit, képességét, hogy racionálisan mérlegeljen és döntsön, egyszóval teljes értékű emberi lényként kezeli őt. Amikor azonban kérdés nélkül maga elé rántja, nem emberi lényként, hanem golyóálló mellényként kezeli Cecilt. Ezt pszichológiailag, biológiailag talán érthető, ám erkölcsileg mégis helytelen reakció.

Ha fogom magam és önhatalmúlag elkezdem a vízbe dobálni a véletlenszerűen kiválasztott öt embert, ugyanígy puszta eszközzé degradálom őket, mint Béla Cecilt. Amint Bélát sem ruházta fel senki azzal a hatalommal, hogy ő döntse el, Cecil haljon-e meg vagy inkább ő maga, úgy engem sem ruházott fel senki azzal a hatalommal, hogy én kezdjek a vízbe dobálni másokat, és ne például ők engem. A helyzeten mit sem változtat, ha a négy ember után magamat is feláldozom, hiszen ebben az esetben csak önmagamnak hagytam meg a választás lehetőségét, hogy éljek vagy haljak, a többiektől ezt megtagadtam.

A probléma Thanos hozzáállásával nem az, hogy téved. Előfordulhat, hogy igaza van, és az univerzum véges erőforrásait csak akkor nem merítjük ki – mérhetetlen szenvedést okozva –, ha megtizedeljük a világegyetem lakosságát. Az is lehet, hogy Thanos ezt nem a számára ellenszenves egyének likvidálására használja fel kifogásként, hanem véletlenszerűen választja ki áldozatait, és ha magát is kiválasztja, a végén magával is végez. A probléma azonban az, hogy eközben a többiek túlélésének puszta eszközévé alacsonyítja áldozatait: nem törődik azzal, hogy ők is teljes értékű emberi lények – vagy űrlények –, akiknek az élete-halála felett senkinek nincs joga önkényesen rendelkezni.

Segít a sorsolás?

Akkor hát mit lehet tenni, ha süllyed csónak? Kétségtelenül problémamentes lenne, ha az áldozatokat egy olyan véletlenszerű eljárás, például sorshúzás keretében választják ki, amelynek feltételeit a csónak minden utasa elfogadja: mind belátják, hogy valakinek mennie kell, különben mind elpusztulnak; emellett beleegyeznek, hogy ha rájuk kerül a sor, akkor feláldozzák magukat. Igen ám, de mi van, ha ezt nem mindenki fogadja el? Ha valaki kihúzza a rövidebbet, de nem hajlandó ugrani? A csónak többi utasa ekkor már belökheti a vízbe? Ekkor már nem merül fel az önkény vádja?

Valami hasonlóról van szó a Deep Impactben: egy üstökös száguld a Föld felé, és az amerikai kormány bunkereket épít, amelyek azonban csak korlátozott számú ember befogadására képesek. Ide azonban nem az kerül be, aki a legtöbbet tudja fizetni – mint a 2012 című katasztrófafilmben –, hanem a kormány lottósorsolással dönti el, ki menekülhet meg. A többieket azonban sajnos kizárják. Vajon ez az eljárás elfogadható? Mégis mitől jobb egy állam kormánya mint az önkényesen gyilkolászó űrtitán? (A két eset nem egészen azonos, a kormány ugyanis nem megöli a kintmaradókat, hanem hagyja meghalni. A különbség etikai szempontból nagyon fontos: ha ketten fulladoznak a vízben, és én csak az egyiket tudom kimenteni, akkor a másikat hagytam meghalni. Ha ezzel szemben az egyik kimentem, a másikat pedig a partról távcsöves puskával fejbelövöm, akkor az etikai megítélésem eléggé más kategóriába esik.)

Vegyük észre, hogy a kettő között elvileg nem csekély különbség van: az egyik – Thanos – „magánszemély” míg az államhatalmat gyakorló kormány egy politikai intézmény. A kettő között pontosan az a különbség, mint Batman és a rendőrség között: az előbbi önkényesen dönti el, miként és ki ellen indít „eljárást”, milyen eszközökhöz folyamodik, és így tovább. Az utóbbit – a rendőrséget – az állampolgárok bízzák meg és ruházzák fel a hatalommal, hogy erőszakot és büntetést alkalmazzon, mégpedig egy meghatározott célra, az állampolgárok jogainak védelmére és érdekeik előmozdítására.

Az, hogy Batman nem öl embert, pusztán az ő jóindulatán múlik – amit az is jelez, hogy az új Batman v. Superman filmekben ezt a szabályt már nagyvonalúan maga mögött hagyja –, míg azt, hogy a rendőrök nem lőnek le kényükre-kedvükre bárkit az utcán, törvények biztosítják, amelyeket jobb esetben az állampolgárok demokratikusan megválasztott képviselői hoznak. Persze sok állam nem demokratikus, sok kormány korrupt, a közösség által gyakorolt erőszak pedig olykor ártatlanokra sújt le. A világ nem tökéletes.

De ha csakugyan azzal a dilemmával állnánk szemben, hogy vagy néhányan halnak meg, vagy mindenki, akkor hogyan birkózzunk meg ezzel a helyzettel? Döntsön egy önjelölt világmegváltó, aki megígéri, hogy igazságos döntést hoz, és mindannyiunkkal méltányosan jár el, vagy próbáljunk meg olyan közösségi döntést hozni, amely lehetőség szerint egy mindenki számára nyilvánosan igazolható eljárást követ? Én a magam részéről az utóbbira szavaznék: a Deep Impact-féle megoldásra Thanos helyett. Persze az, hogy milyennek kell lennie a közösségi döntésnek, hogy az legitim legyen, hogy milyen feltételek mellett gyakorolhat a közösség jogosan hatalmat az egyén fölött, összetett kérdés, ami már a politikai filozófia témakörébe tartozik.

A szerző filozófus, a CEU PhD-hallgatója, kutatási területei a politikai filozófia, társadalomfilozófia és kritikai elmélet. A Filoman filozófusainak összes cikke a Qubiten itt olvasható.