Szivárvány

Heten vagyunk, testvérek. Heten leszünk testvérek, huszonnégy órán át. Jó tudni, hogy hat testvér vigyáz rám, és én is vigyázok másik hat világtársamra. Mindig másik hatra és mindig hat másik rám, reggelenként véletlenszerűen sorsol bennünket össze a rendszer. Az a feladat, hogy segítsünk egymásnak betartani a szabályokat, segítsünk egymásnak a lehető legjobb tudásunk szerint építeni mindnyájunk ragyogó jövőjét. Együtt ébredünk, együtt köszönjük meg a Világatyának a szép álmokat, a vidám ébredést.

Ma Ibolyaszín vagyok. A szivárvány bármelyik színe lehetek, és mindennap másik szín vagyok, végigmondom magamban őket, Vörös, Narancs, Sárga, Zöld, Türkiz és Kék, mindegyik színnel egy másik világtársamat látom és hallom.

Sárga épp ágyba viszi a nejének a kávét, a rendszer egy kis buborékba a feje fölé írja, hogy a házassági évfordulójukat ünneplik.

Sárga boldog évfordulót kíván, és arról kezd magyarázni, hogy két cukorral hozta és hideg tejjel, pont ahogy Sárgáné szereti, Kékben közben megfogalmazódik a gyanú, hogy Sárga nem fog köszönetet mondani a Világatyának, jelzi az aggodalmát, igazat adok neki, közben Vörös is csatlakozik hozzánk, a gyanú már nem gyanú többé, Sárga látóterében megjelenik a figyelmeztetés, illedelmesen megköszöni a Világatyának, hogy ilyen csodás és jól működő házasságot adott nekik, úgy nyújtja át Sárgánénak a kávét. Sárgáné már nem hibázik, előbb a Világatyának mond köszönetet, aztán Sárgának, szépen beszél, mind elégedetten nyugtázzuk.

Ahogy a fogkrémet nyomom a kefémre, bizsergést érzek a garatomban, valami nincs rendben, jobban odafigyelek, valóban, egy negyed grammal több került a kefére a javasolt mennyiségnél, a kupakkal gyorsan leveszem a fölösleget, pont vissza tudom tenni a tubus nyakába. Megköszönöm Zöldnek a figyelmeztetést, aztán már mind Türkizre figyelünk, valami nagyon felbosszantotta, a kamasz lánya az ünneplő kezeslábasát akarja felvenni, de hát ma nincsen ünnep, a lány azt mondja, megbeszélték az osztálytársaival, hogy ezzel tisztelik meg a nyugdíjba készülő testneveléstanárt, Piros ellenőrzést kér, a rendszer igazolja, valóban így van. Türkiz kiabálva mondja a lányának, hogy ez nem helyénvaló, ez tiszteletlenség a Világatyával, Narancs szerint ez túlbuzgóság, Sárga, Piros és én is egyetértünk vele, megvan a többség, Türkiz megenyhül, bocsánatot kér a lányától, megköszöni a józanságunkat.

Eseménytelenül telik a nap, mindenki időben elkészül, mindenki időben beér a munkahelyére, mindenki tudja, mi a feladata, szépen és pontosan végezzük a dolgunkat, építjük a közös világot.

Én az élesztőgyárban vagyok minőségellenőr, azt ellenőrzöm, hogy pontosan becsomagolták-e a Gyártársak a kis kockákat. Minden csodás, tíz százalékot gyorsítok a futószalagon, hálát adok a Világatyának Gyártársaim figyelméért.

Tizenegy órakor a Világgyűlés után megtartjuk a napi első Színgyűlést, kicsit izgulok, ilyenkor mindig izgulni szoktam, a Színgyűléseken megjelenik a két láthatatlan szín is, Fehér és Fekete, ők segítenek bennünket, hogy mi is segíthessünk egymásnak, legtöbbször nincs szükség a munkájukra, vagyis dehogynincs, nélkülük, az ő áldozatos és fáradságos figyelmük nélkül semmire se jutnánk, köszönjük a Világatyának, hogy rajtuk keresztül gondoskodik mirólunk, a háttérből figyelnek és segítenek bennünket, vigyáznak ránk, vigyáznak egymásra. Legtöbbször nincs szükség a beavatkozásukra, de mindig vigyáznak és segítenek bennünket. A gyűlésen beszámolunk az aznap ránk váró legnagyobb kihívásról, vitán felül Pirosnak lesz a legnehezebb dolga, az erőműben, ahol dolgozik, ma kísérleti karbantartásra kerül majd sor, külön megkér, hogy mindnyájan figyeljünk majd oda rá.

A gyűlés végén Fekete külön Egyesülésre hív engem és Zöldet. Amikor megkapom az értesítést, már tudom is, mi a baj, rossz megoldást választottam a fogkrémmel, a visszatett kis mennyiség be fog száradni a kupakba. Önkritikát gyakorlok, Zöld is önkritikát gyakorol, nem kellett volna szemet hunynia a mulasztásom fölött, énnekem pedig az ő szemhunyása fölött nem kellett volna szemet hunynom, az lett volna a helyes, ha mindjárt azonnal önkritikát és társkritikát is gyakorlok. Hálát adok Fehérnek és Feketének az útmutatásért, megköszönöm a Világatya gondoskodását.

Eseménytelenül telik a nap, vagyis nem, nagy dolgok történnek, a Világatyának hála kis lépésekkel haladunk mindahányan a jobb világ felé vezető úton.

Néha elképzelem, hogy valami váratlan történik, de tudom, nem kell aggódnom, a színtársaim résen vannak, segítenek, éppúgy, ahogy én is segítem őket, a Világatyának hála, most már velünk, és senki mással sem történik soha többé semmi nagyon rossz, semmi kiszámíthatatlan. Ha erre gondolok, mindig boldogság tölt el, mert a jövő egy gyönyörű, ragyogó szivárvány.

Dragomán György A fényes jövő című sci-fi-sorozatának összes eddigi darabja itt olvasható.