A mindenre elszánt Elon Musk most a michigani Flint vízügyeit akarja megoldani

Elon Musk csütörtökön Twitter-üzenetben jelentette be, hogy szűrőberendezéseket vásárol azoknak a flinti lakosoknak, akiknél továbbra is szennyezett ivóvíz folyik a csapból. A Michigan állambeli, százezer lakosú amerikai városban 2014-ben kezdődtek a gondok a vízzel: ekkor döntöttek úgy, hogy a Flint folyóból nyerik majd az ivóvizet, a lakosok pedig nem sokkal a váltás után kezdtek el panaszkodni a víz kellemetlen színére és ízére. 

Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) 2015-ben végzett méréseiből ki is derült, mi okozza a problémát: ólom került az ivóvízbe; volt olyan háztartás, amelyben a határérték háromszorosát mérték a csapvízben. Az ólommérgezés akár halált is okozhat, a tünetei közé tartozik például az ízületi fájdalom, a fejfájás és a magas vérnyomás is, a hat évnél fiatalabb gyerekek esetében pedig mentális és fizikai fejlődési rendellenességeket is okozhat.

Mérgező víz, megrendült bizalom

A fogyasztók természetesen pánikba estek, a flinti polgárok pedig több tucatnyi pert indítottak Michigan állam és a város ellen. A Virginia Tech 2015-ös kutatása szerint a városban a háztartások 40 százalékában haladta meg az ólom szintje az egészségügyi határértéket, és azt javasolta a fogyasztóknak, hogy inkább ne igyanak csapvizet. 

Brad Wurfel, a michigani környezetvédelmi hivatal (MDEQ) szóvivője kezdetben kételyeit fejezte ki a mérések hitelességével kapcsolatban, nem sokkal később azonban a hivatal is kénytelen beismerni, hogy komoly problémák vannak a flinti ivóvízzel, és betiltják a csapvíz fogyasztását a flinti oktatási intézményekben. 

A városvezetés ezután döntött úgy, hogy inkább visszatérnek a Huron-tó vizéhez, a váltás idején pedig palackozott vizet osztanak a lakosságnak – ez 2016 januárjától egészen 2018 áprilisáig tartott, miközben a munkálatok több száz millió dollárt emésztettek fel. A csövek cseréi még mindig zajlanak: Michigan állam 18,000 háztartás javítási költségeit vállalja át, a tervek szerint 2020-ig zajlanak majd a felújítások. Rick Snyder kormányzó 2018 áprilisában jelentette be, hogy a flinti csapvíz ismét iható, a helyiek azonban még mindig nem bíznak a vízben. Egy flinti gyermekorvos, Mona Hanna-Attisha szerint is hiba volt az ingyenvízprogram leállítása, szerinte ennek egészen addig kellene folytatódnia, míg az összes régi vezetéket ki nem cserélik – sokan évek óta nem fogyasztanak már csapvizet, és nem is tervezik, hogy visszatérnének hozzá.

Itt már csak a Vasember segíthet

Mint újabban minden nagyobb katasztrófa idején, most is világossá vált, hogy itt csak egy ember segíthet: Elon Musk. A Tesla tulajdonosát 22 millióan követik Twitteren, legutóbb a barlangban rekedt thaiföldi focicsapat megmentésére szólította fel az internet népe, most pedig a flinti ivóvíz-krízis megoldását kérték tőle. Musk bejelentette, hogy segít a bajba jutottaknak, a közeljövőben a városba látogat, és kifizeti a szűrőberendezések telepítését azokban a háztartásokban, ahol erre még szükség lehet. 

A legtöbb háztartásban egyébként már tényleg fogyasztható az ivóvíz, az előzmények ismeretében viszont nem csoda, ha sokan kételkednek az állami tesztek eredményeiben. Musk úgy gondolja, hogy egy brainstorming-hétvégén a megrendült bizalom helyreállítására is megoldást találhatnak, a helyi aktivisták és a bajba jutott fogyasztók jelentkezését pedig a flint@x.com mailcímen várja. Candice Mushatt, a flinti polgármesteri hivatal sajtófőnöke szerint Musk nem vette fel a kapcsolatot a városvezetéssel, a régi csövek cseréje pedig folyamatban van, a program viszont nem fedezi a szaniterek cseréjét, így a multimilliárdos ebben sokat segíthetne az érintetteknek.

Nagy ígéretek

Musk időről időre fantasztikus bejelentésekkel lepi meg a világot, ezekben általában valamilyen komolyabb probléma megoldását ígéri – kezdve azzal, hogy valamikor a 2020-as években egy önfenntartó várost hoz létre a Marson, egészen odáig, hogy egy miniatűr tengeralattjárót ajánl fel a barlangban rekedt thaiföldi focicsapat kimentésére. Ez utóbbi esetben sokan azzal is vádolták, hogy túl későn vetette be a szuperképességeit, illetve a Wild Boar névre keresztelt miniatűr tengeralattjárót – amelyet végül ugyan elküldött a mentőcsapatoknak, csak épp nem használták, mivel a mentést vezető Narongsak Osotthanakorn szerint a felszerelésnek a misszióban nem vették volna különösebb hasznát.