Az ELTE genderoktatója elkeserítőnek tartja, hogy az egyetem nem emelt szót a genderszak bezárása ellen

2018.08.11. · tudomány

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) péntek este közleményben reagált arra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) rendeletben tervezi megszüntetni az egyetem tavaly ősszel indított mesterképzését. A társadalmi nemek tanulmánya, közkeletű nevén a genderszak régóta szúrta a mostani kormány szemét.

És bár az egyetemek oktatási és kutatási stratégiájába való állami beavatkozás szembemegy a magyar alkotmány szellemével, az ELTE pénteki közleménye szerint „a fenntartó minisztérium jogosult a képzési portfólió felülvizsgálatára”, az intézmény pedig „tudomásul veszi és tiszteletben tartja", hogy a kormány bezárja a szakot az egyetemen.

A témában közölt tegnapi összefoglalónk elkészítésekor kerestük Gregor Anikót, az ELTE társadalmi nemek tanulmányának szociológus oktatóját. Ő azonban akkor az intézményi tiltás miatt még nem nyilatkozott a Qubitnek. Ma a személyes Facebook-oldalán határolódott el munkáltatója állásfoglalásától:

„Az ELTE-s társadalmi nemek mesterszak egyik oktatójaként az ELTE tegnapi sajtónyilatkozatát elkeserítőnek tartom – kezdi nyilatkozatát a szociológus. – Az egyébként érvényesen működő, tudományos jóváhagyással bíró szak mögüli, még a végleges kormánydöntés megszületése előtti kihátrálással nem értek egyet. Az intézményes és anyagi függés (értsd: a fenntartó anyagilag bármikor ellehetetlenítheti az intézmény működését) felülírta az oktatási önállóságot. Mivel a rendelettervezet semmilyen indoklást nem tartalmazott, a nyilatkozatban szereplő mondataival az ELTE gyakorlatilag jóváhagyja, hogy előzetes hatástanulmány, a tudományos engedélyt kiadó és a felsőoktatás szakmaiságáért felelő Magyar Akkreditációs Bizottság és a Felsőoktatási Tervezési Testület megkérdezése, szakmai vita nélkül, indokot nem is említve lehessen bármilyen, érvényes tudományos működési engedéllyel bíró szakot megszüntetni. A sajtóban és csakis a sajtóban megjelenő, a rendelettervezetben egyáltalán nem szereplő “gazdasági érv” is (konkrét tartalmát nem ismertetve) inkább elkendőzésnek tűnik, és leginkább azt eredményezi, hogy egymás ellen hangol szakokat, intézményeket, a felsőoktatás alulfinanszírozottsága miatt a szűk forrásokért versenyeztesse azokat és roncsolja köztük a szolidaritást.”

A teljes poszt itt olvasható:

link Forrás