Nem biztos, hogy valóban segít a szegényeken, ha ingyen pénzt osztanak nekik

Az elmúlt hónapokban komoly meglepetést váltott ki a nemzetközi fejlesztéssel foglalkozók körében egy kenyai segélyprogram újraértékelése. Johannes Haushofer (Princeton Egyetem) és Jeremy Shapiro (a Busara nevű viselkedési közgazdaságtani központ elnöke) idén januárban közzétett, de még kiadatlan tanulmánya azt találta, hogy a kenyai szegényeknek pénzt adományozó segély program rövid távú áldásos hatásai három év elteltével látványosan gyengülnek. Ritka, hogy egy még publikálás előtt álló cikk eredményei reakcióra késztetik a téma megannyi szakértőjét, de ez a kenyai segélyprogram különös jelentőséggel bír.

Hogyan lehet a leghatékonyabban segíteni?

Kicsit messziről indulva: az effektív altruista (EA) filozófiai irányzat és társadalmi mozgalom azt tűzte ki céljául, hogy észérvekre és bizonyítékokra alapozva megtalálja a segítségnyújtás leghatékonyabb formáit. Követői úgy próbálnak másokon segíteni, hogy annak a saját értékrendjük szerinti legnagyobb pozitív hatása legyen a világra. Mindehhez nem riadnak vissza attól, hogy számszerűsítsék és összevessék a különböző társadalmi jókat és rosszakat, és végigszámolják, hogy melyik cselekedetnek milyen várható következményei lehetnek. Bár a mozgalom szerteágazó témákkal foglalkozik, a mesterséges intelligenciától az állatvédelemig, az egyik központi kérdés, hogy hogyan lehet leghatékonyabban visszaszorítani a nélkülözést és a mélyszegénységet.

Ebből a célból jött létre az EA mozgalom egyik meghatározó szervezete, a GiveWell, ami segít felmérni, hogy melyik fejlesztési program milyen számszerűsíthető társadalmi hasznot tud adott pénzből felmutatni. A GiveWell létező akadémiai kutatások eredményeit tálalja úgy, hogy azok könnyebben összemérhetők legyenek egymással. Ezzel segítenek ráirányítani a figyelmet arra, hogy olyan intervenciók, mint az A-vitamin és féregtelenítő gyógyszer osztása gyerekeknek sokkal nagyobb életen át tartó hasznokkal kecsegtet, mint számos oktatási, élelmezési vagy szociális program. Mert, bár utóbbiak sokkal látványosabb emberi történeteket tudnak felmutatni, ezért az adakozni vágyók körében igen népszerűek, valójában fajlagosan igen költségesek, és a felnagyított kiugró eseteken túl, gyakran csekélyebb átlagos hatásfokkal működnek.

Adj direktben: a segélyezés új módja

Az EA mozgalom 2008-ben arra inspirálta egy harvardos és MIT-s fejlődésgazdászokból álló baráti társaságot, hogy létrehozzon egy segélyprogramot, a GiveDirectly-t, amelynek célja, hogy a lehető legköltséghatékonyabban juttassa pénzhez a szegény családokat. Egy átlagos segélyprogram jelentős erőforrásokat fordít arra, hogy megtalálja a program kedvezményezettjeit, kiszűrje a jogosulatlanokat, eljuttassa hozzájuk a szolgáltatást, ellenőrizze a felhasználást, kövesse a kedvezményezetteket, adminisztrálja a működést, stb.

Ehhez képest a GiveDirectly a kedvezményezetteket úgy azonosította első kenyai programjában, hogy először felmérte, mely településeken él sok szegény, aztán műholdas felvételek és bizonyos háztartási jellemző segítségével beazonosította a település szegényeit (árulkodó jelnek számít például, ha egy háznak nádból van a teteje). 

Onkolde, egy árvíz sújtotta kenyai falu 2018 áprilisában. A nádfedeles ház a szegénység jele.Fotó: ANDREW KASUKU/AFP

Miután Kenyában a lakosság a mobiltelefonján bankol, így elég elkérni a telefonszámukat, és egy ellenőrző hívás után, SMS-ben küldenek nekik egy egyszeri, $500-$1000 körüli kifizetést. A programban való részvétel nem jár semmilyen kötöttséggel, a pénz szabadon felhasználható. A program megálmodói abban hittek, hogy jobban megérheti az egyes  családokra bízni ezt a döntést ahelyett, hogy magas adminisztratív költségek mellett korlátoznák a felhasználást, vagy helyettük találnák ki, mire költsék a pénzt. A projekt sokakat megihletett: volt, aki a globális alapjövedelem lehetőségét látta benne, és a GiveDirectly számos fontos követőre talált a Szilícium-völgyben, ahol a Google, illetve a Facebook egyik alapítójától is kapott támogatást.

A kenyai program fontos hivatkozási pontja lett egy másik mozgalomnak is. A „randomisták” olyan akadémiai közgazdászok, akik azt hirdetik, hogy a szegénységcsökkentő programokat hasonló hatásvizsgálatok alá kellene vetni, mint az orvosságokat, hogy megértsük működésüket. Véletlenszerűen válasszunk a program célkitűzései alapján jogosultak közül olyanokat, akik részt vehetnek a programban, és egy kontrollcsoportot, amelynek tagjai ugyanolyan jellemzőkkel bírnak, de nem részesülhetnek a segítségnyújtásban, legyen szó ingyen maláriahálóról, iskolaköpenyről vagy mikrohitelről. Ez a megközelítés és módszertan leginkább a néhány éve Magyarországra látogató francia-amerikai közgazdász, Esther Duflo munkásságához köthető, és az elmúlt évtizedben meghatározóvá vált a fejlődésgazdaságtanban.

A GiveDirectly is ezt a vonalat követte: első kenyai pénzosztó programját úgy kezdte meg, hogy egyúttal kutatást is tervezett köré, és nemcsak kedvezményezetteket, hanem a kontrollcsoportot is kijelölte. A kutatással szemben némi szkepszisre adott okott, hogy a program egyik kiötlője, Jeremy Shapiro egyben a megvalósítandó kutatás egyik irányítója is, ezért a kutatási terv részleteit még a program kezdete előtt publikálták, továbbá minden adatot nyilvánosságra hoztak, ezzel erősítve a kutatás hitelességét.

A 2011-13-ban lezajlott kenyai program első rövid-távú (9 hónapos) hatásainak elemzését 2014-ben publikálták, majd 2016-ban jelenették meg folyóiratban, a Quarterly Journal of Economicsban. Ebben azt találták, hogy a pénzosztó program szignifikáns anyagi és pszichés javulást eredményez a résztvevőknél. A résztvevőknek, akik átlagosan 700 dollárt kaptak, havi 36 dollárral nőtt a fogyasztásuk (tehát jobban élnek), 300 dollárral gyarapítják tárgyi vagyonukat, emellett kevésbé éheznek, és jobban érzik magukat.

Kiderült, hogy az extra pénzt fehérjében gazdag táplálékra, oktatásra, egészségügyre, a házuk renoválására, haszonállatokra, valamint esküvő, temetés és egyéb közösségi események finanszírozására költik, miközben nem változik az alkoholra és cigarettára fordított pénz mennyisége. Az eredmények olyannyira pozitívak voltak, hogy a fent említett, a segélyprogramokat értékelő GiveWell ezt az intervenciót a legköltséghatékonyabb nem egészségügyi jellegű programnak titulálta. Számos fejlődésközgazdász ünnepelte a program hatását. Amikor például a Microsoft alapítója, Bill Gates meghirdette, hogy csirkéket fog osztani a szegényeknek Nyugat-Afrikában, Chris Blattman, a téma egyik meghatározó közgazdásza, a Chicagói Egyetem közgazdásza erre a kenyai tanulmányra hivatkozva hányta a szemére, hogy miért nem pénzt adományoz a kétes hatékonyságú csirkeosztás helyett.

Aki nem kapott pénzt, jobban járt?

A kenyai feltétel nélküli pénzosztási kísérlet egyfajta mércéje lett a különböző beavatkozásoknak. Modern és adatvezérelt, nem szól bele az emberek életébe, nem igényel bürokráciát, és jelentős eredményeket mutatott fel. Ezért is várta mindenki kiváncsian, amikor tavasszal megjelent a program hosszú távú, hároméves hatásainak értékelése.

Az eredmények elsőre ígéretesen hangzanak: a program résztvevői továbbra is többet fogyasztanak, több tárgyi vagyonnal rendelkeznek, és jobban érzik magukat, mint a falubeli kontrollcsoportba került társaik. De a cikk egy szignifikáns negatív tovagyűrűző hatást is kimutat: a falubeli kontrollcsoport fogyasztása és jóléte csökkent a kísérletben nem résztvevő falvak lakóihoz képest. Elképzelhető, ahogyan azt más tanulmányok megmutatták, hogy míg a pénz kapás pszichésen motiválóan hat, úgy demotiválhat, ha a szomszéd kap pénzt. Vagy az is lehet, hogy a pénzosztás jelentősen felveri a falubeli jószágok árait. Ezek  a mechanizmusok is okozhatták részben azt a most Kenyában kimutatott hatást, hogy az a család, akinek a szomszédai kaptak pénzt, rosszabbul járt, mint az a család, amelynek a falujában nem kapott pénzt senki. Tehát ha a pénzt kapó háztartások jólétét nem a falubeli kontrollcsoporthoz, hanem egy másik faluból való kontrollcsoporthoz mérjük, akkor a legtöbb pozitív jóléti hatás három év után eltűnik. A program résztvevőinek egyedül a tárgyi vagyonuk az, ami szignifikánsan,  kb. 400 dollárral magasabb lett, a többi jóléti mutatóban nem látszik különbség.

Ahhoz, hogy tisztán lássunk, pontosan mi okozta ezeket az erredményeket, további kutatásra lesz szükség. A világbank egyik szakértőjének hosszú kommentárja és a tanulmány szerzőinek viszontválasza is arra jut, hogy Kenyában elég rosszul lehetett mérni az áttételes hatásokat, mert csak utólag jelölték ki a falun kívüli kontrollcsoportot. Abban ugyanakkor konszenzus van, hogy a programnak gyengék a hosszú távú hatásai.

Éppen ezért a GiveWell idén tavasszal bejelentette, hogy várhatóan rontani fogja a GiveDirectly féle feltétel-nélküli pénzosztás hatékonysági értékelését. A csirkeosztással szemben erősen szkeptikus Blattman is arról számolt be újabban, hogy egy általa értékelt ugandai pénzosztó programban a kezdeti erős hatások gyors csökkenését figyelte meg. Ezzel szemben más kutatók sokkal ígéretesebb hosszú távú hatásokat találtak egy olyan mexikói pénzosztó programban, ahol feltételekhez (iskoláztatáshoz, oltásokhoz) kötötték az adományosztást. Ezek a tanulmányok még megjelenés előtt állnak, és várhatóan jó néhány cikk születik még a témában. Ez így is van jól: ha jó cselekedeteink és adományaink zsinórmértékének a közvetlen pénzadományt tesszük meg, akkor itt az ideje, hogy jobban megértsük, mennyire segíti az ajándékba kapott pénz az alacsony jövedelmű családok boldogulását.

A szerző a CEU School of Public Policy kutatója.