A Bajnokok Ligája nélkül is milliárd feletti összeg üti a Vidi markát

2018.08.29. · gazdaság

Habár nem sikerült a MOL Vidi FC-nek kiharcolnia a Bajnokok Ligája csoportkörbe jutást, az Európa-ligában is szép összeg üti a székesfehérváriak markát. Az európai kupák csoportküzdelmeiben hat évvel ezelőtt szerepelt utoljára magyar csapat (akkor is a székesfehérváriak), és ha a Vidinek sikerül megismételni az akkori eredményét (2 győzelem a csoportkörben), akkor a csoportkörbe jutásért kapott közel 950 millió forinthoz hozzá jön még 350 millió forint is. A market pool összege, aminek jelentőségéről korábban itt írtunk, ebben még benne sincsen. Ugyanakkor a Vidi által összeszedhető összeg az UEFA Európa-ligában csak töredéke annak, amennyit a Bajnokok Ligájában kereshetett volna.

2,6 milliárd eurót osztanak vissza

A bevételek elosztását az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hároméves ciklusokra bontja, és az idei szezon a 2018-22-es időszak első éve, amikor is a szövetség nagyjából 2,6 milliárd eurót oszt vissza a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában részt vevő kluboknak. Ez nagyjából 30 százalékkal több, mint ami az előző évben volt.

A 2016-17-es sorozat győztese, a spanyol Real Madrid 80 millió eurót tehetett zsebre és összesen egyszer fordult elő, hogy egy klub több mint 100 millió eurót kapott a sorozat végén. Ez pedig éppen az előbb említett Real Madrid döntőbeli ellenfele, az olasz Juventus volt. (Hogy az miként fordulhatott elő, hogy a második helyezett több pénzt kapott mint az első, arról itt írtunk.)

A német Kicker korábbi számításai szerint az idei sorozat elitklubjai (tehát az angol, a német, az olasz és a spanyol bajnokság csapatai) szezononként átlagosan 100 millió eurót tehetnek majd zsebre, ami azért lehetséges, mert az UEFA a sorozathoz kapcsolódó jogok értékesítésével egyre több pénzhez jut, így a kluboknak visszaosztott összegek is egyre jelentősebbek. Öt évvel ezelőtt még 400 milliárd forintot osztott szét a szervezet a csapatok között, idén ez az összeg megduplázódik.

Az alábbi ábrán szereplő felbontásoknál a „Csoportkörbe jutott csapatoknak (BL)” néven tüntettük fel azokat az összegeket, amelyeket az UEFA a Bajnokok Ligája csoportjába jutott kluboknak (fix összeg, teljesítmény után járó, market pool-részesedés, kieséses párharcok, döntős csapatok) és az UEFA Szuperkupa résztvevőinek oszt vissza. A „Csoportkörbe jutott csapatoknak (EL)” néven szereplő összegeket az Európa-liga csoportkörébe jutott klubok között osztja szét az UEFA. A harmadik felbontásnál szereplő összeg foglalja magába azokat a pénzdíjakat, amelyeket azok a csapatok kaptak, amelyek a selejtezők során búcsúztak (szolidaritási kifizetés). Illetve itt tüntettük fel az összegeket, amelyek azoknak az EL-ben induló csapatoknak járnak, akik úgy jutottak be a csoportkörbe, hogy szerepeltek az első három selejtezőkör valamelyikében.

Összesen 32 klub szerepel majd a csoportküzdelmekben, és közülük 26 kiléte a nyár eleje óta ismert. A maradék hat klub a héten játszott selejtezők párharcainak győztesei közül kerülnek majd ki (kedden a Vidit legyőző görög AEK Athén, a svájci Young Boys és a holland Ajax biztosította helyét a főtálán). A legértékesebb 50 sportklub listáján, amelyet az amerikai Forbes készített, hét futballklub található, amelyek közül öt (az angol Manchester United és Manchester City, a spanyol Real Madrid és a Barcelona, illetve a német Bayern München) ott lesz az idei Bajnokok Ligájának csoportküzdelmeiben. A két hiányzó, az angol Arsenal és a Chelsea pedig az Európa-ligában szerepel.

A tavalyi évhez képest a Bajnokok Ligája fix díjai természetesen nőttek, az arányokat tekintve pedig főleg a csoportkör küzdelmei utáni kieséses szakasz pénzdíjai emelkedtek. Ugyanakkor a csoportkörbe jutásért az eddigi 12,7 millió euróra most az UEFA rápakolt további 2,5 milliót, így idén már a csoportkörös klubok több mint 15 millióról indulnak, ami 320 forintos euróval számolva közel 5 milliárd forint.

A Vasas egész éves kiadásait fedezné

Némi csalódást okoz, hogy a korábbi várakozásokkal ellentétben az Európa-liga továbbra is csak a szegény sógora a BL-nek, és a nagyobb bevételek ellenére sem nőttek jelentősen a megszerezhető pénzdíjak. A csoportkörbe jutásért járó pénzdíj még mindig nem éri el a 3 millió eurót, noha a BL-ben ez az összeg már túl van a 15 millión. Kimagasló növekedés a pénzdíjaknál a tavalyi idényhez képest főleg a csoportban elért eredményeknél figyelhető meg. Több mint másfélszeres pénz jár idén egy győzelemért, de a csoportkör megnyeréséért már egymillió eurót kap a klub.

Mint említettük, ha a Vidinek sikerülne megismételnie legalább a 2012-es eredményét (két győzelem és négy vereség), akkor a csoportkörbe jutás mellé (€2,92 millió) még €1,14 millió is járna. Ha a magyar csapat nem is jutna tovább a csoportjából, akkor is kaphat 4 millió euró körüli összeget. Ez az összeg már fedezné a Haladás vagy a Vasas teljes 2017-es kiadását, a Vidiének azonban mindössze csak a 30 százalékát. Hogy mennyi pénzből gazdálkodtak 2017-ben a magyar klubcsapatok, arról itt olvashat bővebben.

Követed már a Qubitet a Facebookon? Akkor kövesd a Sportértéket is, így elsőként értesülsz majd híreinkről!