Több hónapnyi keresgélés után megtalálták az Opportunityt a Marson

2018.09.26. · tudomány

Idén június 11-én hallottak róla utoljára, és az amerikai űrhivatal, a NASA kutató már azt hitték, sosem látják viszont a Mars felszínét 2004 óta rendületlenül járó Opportunityt. A marsjáró idén júniusban egy óriási marsi homokvihar miatt vált láthatatlanná: a napelemmel működő jármű nem tudott energiához jutni, így hibernált állapotba került.

A vihar mostanra elült, a marsjáró pedig előkerült, és bár egyelőre nem működik, de legalább megvan. A járművet a NASA Mars-figyelő műholdjára, az MRO-ra szerelt nagy felbontású kamera, a HiRISE által készített felvételeken fedezték fel:

Itt az Opportunity, hol az Opportunity?
photo_camera Itt az Opportunity, hol az Opportunity? Fotó: NASA/JPL-Caltech/Univ. of Arizona

Eredetileg mindössze három földhónapnyi (92 napnyi) küldetést szántak neki, az Opportunity 14 éven, egészen pontosan 5352 napon át küldte rendületlenül a Földre a Marson gyűjtött adatokat. Talaj- és kőzetmintákat vizsgált, ezek segítségével jutottak az ásványtanban jártas földi szakemberek arra a következtetésre, hogy a Mars felszínén valaha víz is lehetett. Több marsi kráter beható vizsgálata is az Opportunitynek köszönhető.

Az Opportunity rendszeresen küldött a Marsról csodálatos panorámafotókat is:

Opportunity: Látkép a marsi Állhatatosság Völgyéből 2017-ből
photo_camera Opportunity: Látkép a marsi Állhatatosság Völgyéből 2017-ből Fotó: NASA
Opportunity: Panorámakép a marsi Gyötrelem Fokáról 2015-ből
photo_camera Opportunity: Panorámakép a marsi Gyötrelem Fokáról 2015-ből Fotó: NASA / JPL-Caltech / Cornell University /Arizona State University

Sőt, idén februárban szelfizett is egyet:

Opportunity: szelfi a Marson
photo_camera Opportunity: szelfi a Marson Fotó: Wikimedia Commons

A másik marsjáró, a vörös bolygót épp hat éve szelő Curiosity által készített marsi tájképek itt láthatók:

link Forrás