A nők mosogatnak és szoptatnak, a férfiak karriert építenek a rugalmas munkaidejükben

Vajon a munkaerőpiac digitalizációja valóban megszűnteti a nők és a férfiak munkaerőpiaci esélyeinek az egyenlőtlenségeit? Ezt a kérdést járta körbe a Friedrich Ebert Stiftung tegnapi, az ideális 21. századi munkavállaló jellegzetességeit tárgyaló konferenciája. Az optimistábbak a nők foglalkoztatásának növekedését, a férfiak és nők fizetése közti különbségek csökkenését és a foglalkoztatási típusokhoz kapcsolódó sztereotípiák fokozatos megszűnését jósolták. Számos jel utal arra, hogy kissé korán ittak a medve bőrére.

A digitalizáció másképp hat a férfiak és másképp a nők munkájára – kezdte nyitó beszédét a konferencia moderátora, Nagy Beáta, a Corvinus Egyetem közgazdászprofesszora. Számos jel utal arra, hogy ennek oka az eleve meglévő egyenlőtlenségekben keresendő, például abban, hogy a férfiak és a nők más és más arányban veszik ki a részüket az otthoni, fizetetlen munkából. Miközben a digitális érában valóban növekedni látszik valamelyest a nők foglalkoztatási aránya, félő, hogy ez leginkább a kevésbé jól fizetett munkakörökre igaz. Egyre több jel mutat arra is, hogy a korábban a nők munkaerőpiaci integrációjának zálogaként emlegetett részmunkaidő és az önfoglalkoztatás szintén nem a nők munkaerőpiaci egyenlőségének irányába hat. Az ilyen feltételekkel a nőknek megnyíló munkalehetőségek ugyanis legtöbbször túlságosan alacsony bérezéssel járnak együtt.

Vajon miért nem hozta meg az ahhoz fűzött reményeket sem a kötetlen munkarend, sem a részmunkaidős vagy távfoglalkoztatás? A munkaerőpiaci digitalizáció miként termeli újra a nemek közti társadalmi igazságtalanságokat? A válasz elsősorban az „ideális munkavállaló” 1980-as évekből itt ragadt eszményében keresendő. Az „ideális munkavállaló” életét és vérét a cégének, minden idejét és energiáját a munkájának és karrierje építésének szánja. Vagyis, szükségszerűen férfi – szögezi le a közgazdászprofesszor. Az ezredforduló után, a mobileszközök terjedésétől, majd a gyorsuló ütemű, mindenre kiható digitalizációtól és az annak mentén egyre nagyobb mértéket öltő rugalmasságtól azt várták, hogy a nőknek fog kedvezni. Ez viszont nem következett be.

A nemek közti szakadék még nőtt is

A digitalizáció csak akkor hoz pozitív változást a nők számára, ha a patriarchális társadalom alapvető egyenlőtlenségeit előbb felszámoljuk, kezdte az Európai Unió országainak munkaerőpiaci elemzését Agnieszka Piasna, az Európai Szakszervezeti Intézet vezető kutatója. A munkáltatók például sokszor azokon a területeken fektetnek be a munkaállomások digitalizálásába, ahol pénzt tudnak megspórolni a munkabéreken. A folyamat végül oda vezet, hogy a munkáját megtartani képes humán munkaerő az alacsonyabb fizetésűek közül kerül ki. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ha egy részterületen a digitalizáció a nők magasabb foglalkoztatásával jár együtt, továbbra is leginkább a nők lesznek azok, akik az alulfizetett munkát végzik. A már ma is meglévő különbségek tovább mélyülnek.

A férfiak és a nők foglalkoztatása terén tapasztalható szakadék a 2004 előtt csatlakozott uniós országokban (EU15) alig csökkent, még akkor is, ha a nők foglalkoztatása nőtt. A minimális kiegyenlítődést mégsem a nők munkaerőpiaci szereplése okozta elsősorban, hanem az, hogy a gazdasági válság során sok férfi elveszítette a munkáját. A foglalkoztatásbeli különbség a 2004 után csatlakozott közép-kelet európai tagállamokban (CEE) még nőtt is.

Megvizsgálták azt is, hogyan változott az utóbbi években a nők és a férfiak dominanciája egy-egy ipari ágazaton belül. Bár az EU15-ök esetében történt némi pozitív változás, például a tudományos és technológiai pályák, illetve az ingatlanszektor a kiegyenlítődés felé mozdult el, a változás semmiképp nem számottevő.

A 2004 után csatlakozott tagállamokban pedig az egyes szektorokban szinte kivétel nélkül még nőtt is a nemek már korábban is meglévő dominanciája.

Lelombozó képet fest a vállalkozói léttel kapcsolatos felmérés eredménye is. Mielőtt gyerekük születne, a nők és a férfiak nagyjából azonos arányban magyarázzák önfoglalkoztatásukat a preferenciáikkal, illetve a lehetőségeikkel. Ez drámai módon változik a gyerekvállalás után, de csak a nők számára.

Miközben a férfiaknál még nő is a személyes döntés jelentősége, a nőknél lényegesen dominánsabbá válik az alternatív lehetőségek hiánya. Más, korántsem mellékes kérdés, teszi hozzá Piasna, hogy a 6 évesnél fiatalabb gyereket nevelő egyéni vállalkozók körében a legnagyobb a fizetésbeli különbség a nők és a férfiak között. Nem a nők javára.

Akkor mégis jobb, ha valakinek még mobilja sincs?

Azokban az országokban, ahol az egy főre jutó átlagjövedelem legfeljebb középszintű vagy inkább alacsony, jelentős a különbség a férfiak és a nők digitális írástudása között. Ez gyakran abból is fakad, hogy a nők ritkábban rendelkeznek mobileszközökkel. A háttérben nemcsak a nők szűkösebb anyagi lehetőségei, hanem kulturális elvárások, genderkülönbségek is szerepet játszanak.

A témában készített felmérések szerint világszinten mintegy 200 millióval kevesebb a mobiltelefont használó nők száma, a világhálót pedig 250 millióval használja több férfi, mint nő. India egyes vidéki területein például az internethasználóknak mindössze 2 százaléka nő. Míg Indiában a férfiak négyötödének, a nők mindössze 43 százalékának van mobiltelefonja. Afrika legtöbb országában is jelentősen több férfinak van mobiltelefonja, mint nőnek. A legnagyobbak a különbségek Kenyában, Ghánában, Nigériában, Tanzániában, Ruandában és Mozambique-ban. Hasonlóak a különbségek Dél-Amerika legtöbb országában is.

A mobilszolgáltatók érdekképviseletét ellátó ernyőszervezetként működő GSMA ezer nőt kérdezett 11 országban arról, hogyan segíti a nők életét a mobiltechnológia:

• A válaszadók legalább 89 százaléka mondta az összes országban, hogy a mobiltelefon segít(ene) nekik abban, hogy kevésbé legyenek elszigetelve a családtagjaiktól, barátaiktól.

• Minden országban a megkérdezettek háromnegyede vélte úgy, hogy a mobiltechnológia segítségével időt takaríthatnának meg.

• A nők legalább 68 százaléka érzi magát a világ minden táján biztonságban, ha a keze ügyében van egy mobiltelefon.

• A nőknek legalább a 60 százaléka gondolta úgy, hogy a mobiltechnológia nyújtotta lehetőségek segítségével könnyebben vagy olcsóbban végezhetnék el a mindennapi teendőiket.

• Legalább 58 százalékuk pedig a felmérésben részt vett összes országban azt nyilatkozta, hogy önállóbb, szabadabb életet élhetne, ha nem lenne elzárva a mobiltechnológia nyújtott lehetőségektől.

A mobileszközök egyenlőtlen eloszlása a fejlődő országokban ugyancsak újratermeli a nők rendszerszintű patriarchális elnyomását. Alapvető szolgáltatásoktól, munkaerőpiaci, gazdasági, sőt, társadalmi lehetőségektől esik el, aki a virtuális térből – akár anyagi, akár képességbeli okokból – kiszorul. Viszonyítási alapok híján a nők még kevesebb bérrel is beérik ugyanazért a munkáért, a férfiak és nők fizetései közti különbségek tovább nőnek.

Ha van sapka, az a baj, ha nincs, az is baj, de csak a nőknek

A mobileszközök elterjedtsége arra is hatással van, mennyire rugalmas munkaidő- és szabadidő-beosztást tud valaki magának biztosítani – hangsúlyozta a FES-konferencián Yvonne Lott, a németországi Hans Böckler Alapítvány szociológus kutatója. A kötetlen munkaidőben dolgozók egészségesebbek, később égnek ki, kevesebb köztük a depressziós. A rugalmasság segítheti a munkahelyi stressz csökkentését, és növelheti az időgazdálkodás hatékonyságát. Utóbbi pedig szinte nélkülözhetetlen egy kisgyerekes munkavállaló számára, különösen, ha az nő.

A kötetlen munkaidőnek viszont számos negatív hatása is van: jelentősen erodálja a munka és a magánélet egészséges egyensúlyát. Elég, ha a kötetlen munkaidőben dolgozók a családjukkal töltendő idő terhére ellenőrizgetik az emailjeiket vagy telefonálnak az ügyfeleikkel. Pedig ez egyáltalán nem ritka, mert a kötetlen munkaidőt sok munkahelyen teljesítménynövelő szándékkal „adományozzák”.

Azokon a munkahelyeken, ahol a rugalmas munkaidő nem általános, a munkavállalók ajándéknak érezhetik, ha azzal élhetnek. Ebből gyakran az következik, hangsúlyozza Yvonne Lott, hogy a magát kivételezettnek érző alkalmazott szeretne valamit visszaadni a neki nyújtott kedvezményből. Végül jellemzően többet és hosszabban dolgozik, mint a kötött munkaidőben foglalkoztatott kollégái. A rugalmas munkaidőre leginkább rászoruló kisgyermekes anyáknál tovább ront a helyzeten, hogy a munkáltatók még akkor is hajlamosak kevésbé elhivatottnak értékelni őket a többieknél, ha ennek semmilyen kézzelfogható jele nincs.

A férfiak és a nők amúgy is másképp értékelik a rugalmas munkaidő nyújtotta lehetőségeket. Míg a férfiak a munkahelyi előmenetelük érdekében hajtanak az engedményekért cserébe még jobban, a nők arra igyekeznek használni a rugalmasságot, hogy jobban össze tudják egyeztetni a gyereknevelést és a munkát. A rugalmas munkaidő önmagában azért nem csökkenti a munkaerőpiaci egyenlőtlenségeket, mert a férfiaknak a karrierjéhez, a nőknek pedig az otthoni, fizetetlen munka elvégzéséhez járul leginkább hozzá.

Magyarországon egy nemrégiben készült reprezentatív felmérés szerint még el sem terjedt, Németországban meg máris azt pedzegetik, hogy a kötetlen munkaidő csak a nők kizsigerelésének újabb eszköze. Miután jellemzően a nők és többnyire a munka és az otthoni teendők összeegyeztethetetlensége miatt igénylik a kötetlen munkaidőt, az hozzájárulhat a családon belüli igazságtalan munkamegosztás bebetonozásához. Nem szólva arról, hogy ez a gyakorlat korlátozhatja a nők számára hozzáférhető munkahelyek körét is.

A gordiuszi csomót az olyan hibrid megoldások oldhatnák fel, amelyek rugalmasak, de csak meghatározott keretek között. A fleximűszakban például a munkavállaló szabja meg, hogy adott napon, héten vagy hónapban a munkanap mely időszakában dolgozza le a fix 4-6-8 órás munkaidejét. A kötetlen munkaidőben dolgozókat pedig külön fel kellene készíteni, hogyan védjék a saját határaikat a túlzott munkáltatói elvárásokkal szemben. A munkáltatóknak pedig, Lott szerint, ideje lenne leszámolniuk az ideális munkavállaló mítoszával.

A nő maradjon a fakanálnál a roma meg ne finnyáskodjon

A digitalizációval szemben támasztott magas elvárások egyik oka, hogy a férfiak mindeddig nemigen vállalkoztak arra, hogy hagyományosan nőknek szánt feladatköröket vállaljanak – magyarázta a FES konferenciáján Fodor Éva, a Közép-Európai Egyetem (CEU) rektorhelyettese. A szociológusprofesszor és kutatócsoportja nemrégiben végzett felmérést arról, mennyire ítéli a társadalom a férfiak és nők számára egyaránt átjárhatónak az egyes munkaköröket.

Mintájukban mintegy ezer ember válaszolt 10 szituációs kérdésre. A többféle szituáció kerettörténete szerint Kisvárdában bezárják a cipőfűző- és talpbetétgyárat. Az elbocsátott munkások kapnak végkielégítést, ami csak néhány hónapra elég. Átképzéseket is felajánlanak számukra, amelynek a végén munkalehetőséget is kapnak. A konkrétumok változnak, például az, hogy a főszereplőnek van-e gyereke vagy sem, az új munkával többet keres-e majd, vagy sem. A kérdés mindig ugyanaz: a válaszadónak el kell döntenie, hogy a szituáció főszereplőjének megéri-e bevállalni a feltételeket.

A szituációs kérdésekre adott válaszok alapján kirajzolódott a legfontosabb hazai elvárásrendszer:

• A nőktől a többség inkább elvárja, hogy nőies munkakörben dolgozzon, mint a férfiaktól, hogy férfiasban.
  
• A pénz mindent visz. A sztereotípiák köddé válnak, ha nő a fizetés.
  
• A fizikai munkástól inkább elvárják, hogy férfias munkát végezzen.
  
• Ha gyereke van, a férfitól jobban elvárják a rugalmas hozzáállást, még akkor is, ha nőies állást kellene vállalnia.
  
• Ha a szituációban roma férfi a főszereplő, a legtöbben elvárták, hogy bármilyen munkát elvállaljon.