A világot a Sátán teremtette: kik voltak a katharok, akik miatt feltalálták az inkvizíciót?
As we kill them all so God will know his own / The innocents died for the Pope on his throne
/Iron Maiden: Montségur/
A középkori Európában egy sor olyan vallási közösség jött létre, amelyre a katolikus egyház az eretnekség bélyegét sütötte. A középkorban eretneknek tartott irányzatok, szekták közé tartozott a katharok mozgalma is, amely igen nagy hatást gyakorolt a kontinens történelmére. Történetük szorosan egybefonódik a francia királyok országegyesítő munkájával is.
A katharizmus gyökerei egészen az ókorig visszanyúlnak a gnosztikus, manicheus tanításokig. Alapvető tanításuk volt, hogy a világ, amelyben élnek, eredendően gonosz. Szerintük a világot egy gonosz isten teremtette, akit a keresztények Sátánnak hívnak, és azt vallották, hogy a halál után a lelkek újjászületnek, így elszakadnak az anyagi világtól, és az anyagtalan mennybe kerülnek. A földi létet próbatételnek fogták fel, amellyel győzni lehet a gonosz felett. De ez csak azok jutalma, akik egyszerű, bűn nélküli életet élnek. Az így élőket nevezték perfectinek, azaz igaznak: ők megtehették, hogy eltöröljék egy személy minden bűnét, és így lehetővé tegyék az anyagi világból a mennybe való eljutását.
A katharok Isten megismerésének útját keresték, és ehhez az ismeretet első kézből akarták megszerezni, amihez nem volt szükség sem papokra, sem egyházi hierarchiára. Nem hittek a házasság intézményében, önmegtartóztató életet éltek, így a szexualitástól is igyekeztek tartózkodni, amit igen szigorú böjt egészített ki: semmilyen állattól származó ételt, így halat, tojást sem fogyasztottak. A kathar vallás egyike volt azon mozgalmaknak, amely a nemek közötti teljes egyenjogúságot hirdette, a férfiak és a nők között csak a fizikai különbséget ismerték el. Az esküt, szóljon az bármiről is, bűnnek tartották, ezért is nem támogatták a házasság intézményét, de ez nem volt olyan szigorú szabály, aki akart, megházasodhatott. Az eskü tagadásáról szóló elvnek inkább gazdasági-társadalmi hatása volt, hiszen akár szóban, akár írásban köttetett egy-egy üzleti megállapodás, eskünek számított, nem is beszélve a hűbéri esküről.
A katharok legfontosabb szertartása a consolamentum névvel illetett Szentlélek-keresztelés volt. Ezt a püspök vagy diakónus adta fel kézrátétellel a felavatandó perfectnek (szellemi vezetőnek) vagy egy haldokló betegnek. A jelölt ilyenkor arról nyilatkozott, hogy hűségesen kitart az úton, ami rá vár, így kiszabadulhatott a földi körforgásból, a mennybe juthatott. Mivel nagyon szigorú elvek mentén élték mindennapjaikat, a legszigorúbb szabályok betartása a perfectekre hárult, akiket a hívők tiszteltek, házról házra küldve rejtegettek. Ha valaki a tökéletesség útjára kívánt lépni, erre lehetősége volt közvetlenül a halála előtt is: felvehette a consolamentumot, és reménykedhetett, hogy halála után lelke egy perfect testében születik újjá, ahonnan a végső megváltás már csak egy lépés volt. Sokan ezért a consolamentum után kifejezetten be akarták fejezni életüket, halálra böjtölték magukat, így elkerülve, hogy bűnt kövessenek el. A toulouse-i grófok, a dél-francia nemesség, a városi lakosok a katolikusnál hitelesebb és nagyságrendekkel olcsóbb egyháznak látták ezt a mozgalmat, így a nemesek hallgatólagosan békén hagyták a birtokaikon élő katharokat.
Önmegtartóztatás minden szinten
A kathar eretnekség (katharosz = tiszta) a 10. században jelenhetett meg, de az első tényleges utalás 1143-ból Köln környékéről származik, ahol a helyi papok levélben panaszolták el a mozgalom egyre nagyobb sikereit. A korai katharok vándorprédikátorok voltak, akik a vidéket járva bírálták az egyre nagyobb vagyonokat felhalmozó egyházat és a világiak gazdagodását. Egyszerű kétkezi munkából éltek szegénységben, önmegtartóztatást, szigorúnak mondható böjtöt tartva. Két évtizeddel később Kölnben többüket máglyahalálra ítéltek, de az csak olaj volt a tűzre. Egyre inkább terjedni kezdett a mozgalom, és a 12. század végére már Franciaországba, Flandriába, Itáliába és Angliába is eljutottak a tanítások.
Dél-Franciaországban, Provence vidékén terjedt el leginkább, ami összefüggésben volt a társadalmi, gazdasági viszonyokkal. Ez a terület volt a legfejlettebb a királyságban, a gazdasági-kulturális élet fellegvára. Egyik legkorábbi déli központjukról, Albi városáról albigenseknek is nevezték őket ekkor már. 1167-ben Saint-Félix de Caramanban a katharok már saját zsinatot tartottak, amelyen egy keletről, Bizáncból érkezett tanító is részt vett. Ez a tény is utal arra, hogy az ebben az időben a Balkán-félszigeten megjelenő bogumil tanok és a kathar tanítás között volt valamiféle kapcsolat. Az még ma sem teljesen tisztázott, hogy melyik hatott a másikra, és melyik volt hamarabb, hol van a katharok őshazája.
A 12. század közepén a katolikus egyház megtette első kísérleteit a kathar mozgalom megállítására, de hiába indultak papok az érintett területekre, semmiféle eredményt nem tudtak felmutatni. Közel fél évszázadnyi sikertelen próbálkozás után akkor kezdett a helyzet változni, amikor III. Ince került a pápai trónra. Incét tekintik a középkor egyik legnagyobb pápájának, aki a pápák világuralomról szőtt álmait próbálta megvalósítani. A pápa korának minden fontos eseményébe beavatkozott, afféle döntőbírót kívánt játszani minden konfliktusban. Kijelentette, hogy a világi államok élén lévő királyok felett a pápa áll, és a császári címet is csak ő adhatja hűbérként. Mindezeket azzal is indokolta, hogy csakis az egyház segítségével lehet összefogást elérni és visszaszerezni a Szentföldet.
Keresztes háború keresztények ellen
1198-ban III. Ince pápa utasítására térítő misszió indult a katharok fellegvárának tartott Dél-Franciaországba. Azonban a sokadik békés misszió sem ért el sikert: nemhogy a köznép, de még a nemesség sem volt vevő a katolikus tanításokra. Ennek is szerepe volt abban, hogy a katolikus egyház más módszerhez nyúlt, és gyökeres fordulatot vett az eretneknek tartott mozgalmakkal szembeni fellépés. Az 1200-as évek elejére, részben a kathar eretnekség elleni küzdelem miatt, kialakult a pápai inkvizíció intézménye. És mindössze egy szikra hiányzott, hogy az addig békésen zajló események más irányt vegyenek.
Az Úr 1207. évében III. Ince pápa levélben fordult a francia királyhoz és számos nemes úrhoz, amelyben a katharok elleni erőszakos fellépésre buzdított:
„A romlást hozó elvetemült, már régóta gyökeret vert eretnekség, amely Toulouse vidékén folyvást terebélyesedik, nem szűnik meg magzatait, ezeket az igazi szörnyetegeket világra hozni, s ezek a maguk járványos őrületét átragasztják másokra, és a kárhozott népség amaz utálatra méltó sarjadékait továbbéltetik és felvirágoztatják.”
Uszító szavainak további súlyt adott az ígéret, hogy minden elkobzott kathar vagyon, beleértve az őket támogató nemesekét is, szabadon elvehető lesz. Eddig, ha valaki egyházi áldást és bűnbocsánatot akart, a Szentföldre kellett mennie harcolni, és ott még vagyont is szerezhetett. Erre most az egyház azt hangoztatta, hogy mindezért nem kell messzire elmenni, elég csak a szomszédba. A földdel nem rendelkező lovagok, nemesek számára több se kellett, tömegével kezdtek jelentkezni, hogy egy ilyen „nemes” ügyhöz adják a kardjukat.
II. Fülöp (Fülöp Ágost) francia király számára ez nagy lehetőség volt, mert az eretnekek mellett ellenségének számított VI. Rajmund (1156-1222), Toulouse grófja is. A gróf semleges volt a katharokkal szemben, birtokain megtűrte őket, és ez bőven elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy ő is ellenség lehessen. Rajmund tisztában volt helyzetével és azzal, hogy a vallási színezet ellenére ez egy politikai játszma is. 1208-ban ígéretet tett, hogy birtokain felszámolja az eretnekséget, de nem tett semmit. Mivel a katharok a király ellenségei lettek, és ő is ebbe a körbe tartozott, az „ellenségem ellensége a barátom” elv értelmében számíthatott az eretnekek támogatására a király ellenében. Amikor megjelent nála Pierre de Castelnau pápai legátus, és számon kérte, olyan heves vita bontakozott ki, hogy a legátus végül kiátkozta Rajmundot. Az események akkor vettek drámai fordulatot, amikor 1208. január 14-én a legátust meggyilkolták. A pápa a hírek hallatán szinte azonnal kérte, követelte a francia királytól a kathar eretnekek elleni szent háború megindítását. Egyetlen egyházi személy halála elég volt tehát ahhoz, hogy a kereszt nevében keresztes háborút hirdessenek keresztények ellen. Európa első olyan szentnek titulált háborúja kezdődött meg, amely nem a hitetlenek, hanem saját keresztény társaik legyőzésére irányult.
A kathar eretnekség a királyság déli területein volt a legaktívabb, azon belül is Raymund-Roger Trencavel gróf és Rajmund, Toulouse grófjának a birtokai voltak a leginkább érintettek. A keresztes hadak élére Simon de Montfort személyében egy francia lovag került, akinek öröksége az angol király kezébe került, így gyakorlatilag csak címe volt, vagyona nem. Most itt állt előtte a lehetőség, hogy a keresztes hadjárat révén vagyont is szerezzen magának. 1209-ben az első jelentős katonai akció Béziers városának megtámadása volt. A város katolikus lakói megtagadták a köztük élő kb. kétszáz kathar kiadását. A városlakók gondolkodását jól illusztrálja, hogy korábban még saját nemesurukat is megölték, amiért az nem tett semmit saját lovagja ellen, aki minden ok nélkül meggyilkolt egy kathart.
A kérés megtagadása után a várost megostromolták, majd szabályos mészárlás vette kezdetét, amelyben a keresztesek vallásra, nemre, korra való tekintet nélkül megölték a lakosok legalább 90 százalékát, kb. 15-20 ezer embert. A legenda szerint Simon de Montfort megkérdezte Arnaud-Aumaryt, aki az egyházat képviselte, hogy mégis miként különböztessék meg a katharokat a katolikusoktól, és azt a választ kapta, hogy „öljétek meg mindet! Isten majd felismeri az övéit.”
Vallási helyett hatalmi játszmák
A városban történtek hatására Rajmund gróf számára is világos lett, hogy mi vár rá és családjára, így 1209. június 18-án a pápai legátus előtt nyilvánosan bejelentette, hogy szakít a katharok támogatásával. Raymund-Roger Trencavel gróf viszont börtönbe került, birtokait pedig – minő véletlen – Simon de Montfort kapta meg. A főleg északi lovagokból álló keresztes sereg a zsákmánnyal együtt elvonult délről, részükről vége volt a harcoknak.
A katharok semmiféle komoly ellenállást nem tanúsítottak, nem is tudtak volna, hiszen ez egy vallási közösség volt, nem rendelkeztek sem saját területtel, sem hadsereggel. Mindössze pár nemes vagy lovag támogatása révén volt csekély katonai erejük, ami csak arra volt elég, hogy pár kisebb hegyi erődöt, várat a kezében tartson. De a hegyek közt megbúvó falvakban élő katharok megtalálása, azonosítása nem volt könnyű, így a kiirtásuk sem ment egyik napról a másikra.
A vallási mellett fokozatosan a hatalmi játszma vette át a főszerepet. 1211-ben Rajmund gróf ismét tábort váltott, amivel magára hívta az egyház haragját, és a Montpellierben tartott zsinaton ki is közösítették. Megpróbálkozott az ellenállással, de a túlerő hamar legyűrte, menekülnie kellett. Volt sógora, Földnélküli János angol király udvarába ment, ahol igyekezett támogatást szerezni ügyének, de nem járt sikerrel. Két évvel később viszont II. Péter aragóniai király személyében sikerült támogatót szerezni. Az 1213. szeptember 12-i mureti csatában Rajmund és Péter csapatai vereséget szenvedtek, Péter király meg is halt a véres ütközetben.
1215-ben, a 4. lateráni zsinaton a pápa a még mindig létező kathar eretnekség elleni harcra hívta fel Európa uralkodóinak figyelmét. Rajmund gróf is megjelent itt, a pápa segítségét kérte a francia királlyal szemben, hogy birtokait visszakapja, meghallgatták, de ennél több nem történt. Így inkább Aragóniába tért vissza, hogy szövetségeseket szerezzen. Amíg ő tárgyalt, fia kezébe vette a kezdeményezést, és 1216-ban csekély sereggel partra szállt Marseilles környékén. A támadás váratlan sikert hozott, még a grófság központja, Toulouse is elesett. Simon de Montfort nem hagyta annyiban a dolgot, frissen szerzett birodalma védelmében ellentámadásba kezdett, de 1218. június 25-én Toulouse ostrománál egy katapultból kilőtt tekintélyes kőgolyó végett vetett földi életének. Ezzel a keresztes háború legenergikusabb, legjobb hadvezérét vesztette el, ami hamar éreztette is a hatását.
Az 1222-ben meghalt Rajmund gróf hasonnevű fia, VII. Rajmund folytatta az örökségért vívott háborút, és 1224-ben bevette Carcassone városát, ami fordulópontot hozott. A keresztes lovagoknak elegük lett, békét kötöttek vele, és inkább hazamentek. Ez viszont elfogadhatatlan volt VIII. Lajos francia király számára, így személyesen állt a sereg élére. 1226-ban hatalmas lovagi haddal indult meg délre. Avignon háromhavi ostrom után megadta magát, amit több kisebb vár és város követett. Amint beköszöntött az ősz, a seregben járvány ütötte fel a fejét, ami végzett a francia királlyal is.
Mivel egyre több főszereplő hullt ki az évek során, érlelődött az igény valamiféle megegyezésre, ami meg is valósult 1229-ben. A meaux-párizsi szerződésben kimondták, hogy Rajmund megtarthatja grófi címét, de csak fele birtokát, és a lányát is be kellett áldoznia: egyetlen gyermeke, Jeanne egy a királyhoz hű nemes, Alphonse de Poitiers felesége lett. Ez a béke stabilizálta a dél politikai viszonyait, ugyanakkor a katharok elleni harc végét nem jelentette.
Rajmund gróf és családja számára világos volt, hogy semmit sem tehetnek a katharok védelme érdekében, hiszen az újabb királyi támadást vont volna maga után, így maradt a semlegesség. 1249-ben Rajmund halálával férfiágon kihalt a grófi család, lányának a férje örökölt mindent, ez a katharok számára a vég kezdetét jelentette. Az egyik utolsó kis kathar erődítményt, Montségurt 1243-ban vették ostrom alá. A várúr és nevelt fia, Pierre-Roger de Mirepoix tizenegy lovaggal, százötven zsoldossal és ötszáz civillel közösen védték hitüket, a harcosok családjaival együtt. Miután egy évig kitartottak, és semmi remény nem volt már, egyszerűen csak kivonultak a várból. A kivonuló százakat ott helyben, a hegy tetején megégették a keresztesek egy hatalmas máglyán. A kegyetlenséget az Iron Maiden is megörökítette Montségur című számában:
Quéribus kis várának 1255-ös elfoglalásával az utolsó kathar bázist is felszámolták. De ezzel még nem ért véget a katharok története, a túlélők kis hegyi falvakba húzódva élték tovább életüket, évtizedekkel, de akár évszázadokkal később is. 1271-ben VII. Rajmund lánya is meghalt örökös nélkül, ami miatt minden birtok a királyi ház kezébe került. Ezzel az évtizedek óta tartó konfliktus hatalmi része is véglegesen is lezárult, a francia király lett az igazi győztes, a déli területek egyetlen ura.
A Grál őrzői?
A kathar eretnekek nem tűntek el véglegesen a történelemből. Tanításaik, gondolataik fennmaradtak, és hatást gyakoroltak a kontinensre. Egyes források szerint az 1407-ben alapított Rózsakeresztes Rendet, amely a szabadkőművesek elődje volt, egy kathar eretnek személy alapította. A legismertebb mítosz viszont a Szent Grálhoz kötődik. A náci Harmadik Birodalom vezetői meg voltak győződve arról, hogy az ereklye létezik, és a katharok ismerték is a titkát. Olyan legenda is szárnyra kapott, hogy Montségurnál pár kathar elhagyta az ostromlott várat még a vereség előtt, és magukkal vittek egy kincsesládát is. Egyesek szerint magát a Grált vitték el benne, mások szerint a kathar tanítás iratait, könyveit menekítették ki. Az igazság talán soha nem is fog már kiderülni, de a katharok legendája még sokáig élni fog.
A szerző történelemtanár, a Qubiten megjelent további cikkei itt olvashatók.