Sorsistennő

2018.10.11. · majom

Megyünk hazafele az iskolából, Anya támogat, mert a botütésektől nehezen megy még a járás. Az árnyékunkat nézem az aszfalton, szinte magasabb vagyok már nála, az árnyékunkon az egyetlen különbség, hogy neki ki van bontva a haja. Felnyúlok, kihúzom a csatot a kontyomból, lebontom, szétfésülöm. Anya segít, nem szól semmit, fésüli szét a tincseimet a hideg ujjaival. Várom, hogy megszólaljon, hogy szidni kezdjen, hogy már megint bajba kevertem magam, de amikor végre megszólal, nem szid, hanem csak megkérdezi, hogy tényleg nem emlékszem semmire abból, hogy milyen volt, amikor a Sorsistennő lefejezte apát?

photo_camera Grafika: Tóth Róbert Jónás

Eddig erről ő soha nem beszélt velem, meg is lep a kérdés, egyből azt mondom, hogy hagyjon már ő is ezzel, elég, hogy a többiek is az osztályból pont ezzel cseszegettek. Ahogy vége lett az erkölcstanórának és kijöttek a folyosóra, rögtön körbeálltak és kérdezgetni kezdtek, minden évben ez van, amikor az erkölcstantanár megnézeti velük a videót.

Anya azt mondja, próbáljak azért visszaemlékezni.

A többiekre gondolok, ahogy körbeállnak, és kérdezik, hogy mit gondolok, mért pont az én apámat sújtotta a Sorsistennő halálra, és hogy érzem-e, hogy ott van az én véremben is a gonoszság és a kevélység. Nem tudom, és nincsen, ez a válaszom, mindig ezt mondom, amikor erről kérdeznek, ma is ezt mondtam, de persze nem hagytak békén. Ott voltam, mondták, mire emlékszem, kérdezték. Kicsi voltam, csak a szagra és a sistergésre, a Sorsistennő ózonszagú volt és sistergett, de ezt nem mondom el nekik. Ez nincsen rajta a videón, azon csak az látszik, hogy a Sorsistennő egyszer csak ott terem Apa mögött, épp, amikor Apa bele akar kezdeni a köszönőbeszédébe az után, hogy átvette az Akadémia elnökétől az érdemérmet. A Sorsistennő kardot ránt, aztán zsupsz, levágja Apa fejét. Én még egyszer se láttam a videót, mert amikor arra kerül sor, az erkölcstantanár engem mindig kiküld a teremből. Ha nem küldenének, akkor is kimennék, nem kötelezhetnek rá, hogy végignézzem. De persze annyira sokszor elmesélték, hogy olyan, mintha láttam volna, két és fél éves vagyok, a rózsaszínű masnis ruhámban, Anya a karjában tart, ott állunk mi is Apa mellett, az Akadémia elnöke épp Apa nyakába akasztotta az érmet, épp hátralép, Apa kiegyenesedik, megigazítja a nyakán a szalagot, körülnéz, egy kicsit vár, talán arra, hogy a közönség abbahagyja a tapsot, és épp beszédre nyitná a száját, amikor megdörren az ég, aztán a már ott is van mögötte a Sorsistennő.

A szagra emlékszem, a sercegő sistergésre, mondom Anyának. Anya bólint, megölel, a fülemhez hajol. Nagyon-nagyon halkan azt súgja a fülembe, hogy a Sorsitennő csak egy gép, Apa erre jött rá, ezért kellett meghalnia, sokat foglalkozott az istenekkel, a be nem avatkozókkal és a beavatkozókkal, és aztán konstruált egy elméletet arról, hogy az istenek igazából csak gépek. De ez titok, a legnagyobb titok, őriznem kell nekem is, ahogy ő őrzi.

Anyu elhajol tőlem, még ott a fülemben a suttogása, a fejemben elindul a szöveg, amit erkölcstanon szoktunk a Sorsitennőről mondani, hogy senki halandó nem tudhatja, a Sorsistennő hol lakozik, valahol az égben, a felhők fölött, ott szalad körbe-körbe a világ körül, nagyon-nagyon gyorsan, aranypajzsa hátán, aranykard a pajzsban, szaladván szalad, figyeli a világot, lesi a jókat, lesi a gonoszokat. Szárnyas saruja van, abban rohan, ha nagy rosszaságot, nagy gonoszságot lát, megdörren az ég, ahogy lelép róla, megrendül a föld, ahogy rálép talpa, ha a gonoszok meghallják, beleremeg a szívük, de akkor már késő, ha a Sorsistennő lába földet ért, akkor többet nem kegyelmez, odamegy a gonoszokhoz, lesújt rájuk a haragja, fejüket veszi.

Anya azt mondja, az az ég szaga, ugyanaz, amit nagy tisztító viharok után érezni. Azt mondja, Apa ott hibázott, hogy kevély volt, nem hajtotta meg a fejét az ég akarata előtt, de gonosz nem volt.

A többiek is ezen vitatkoztak, mondom Anyának, ezért keveredtem bajba, a fiúk azt mondták, gonosz is volt és kevély is volt, mert látták a videón a gonosz vigyorát, és azt mondták, ez a gonoszág és kevélység bennem is ott kell legyen, mert a vér nem válik vízzé, és most már értik, hogy mért vagyok olyan kényes és gonosz ővelük is, mért nem engedem soha, hogy rendesen megölelgessenek s megcsókolgassanak és megsimogassanak, pedig tudnom kellene, hogy attól csak szebbek, szerencsésebbek, boldogabbak a lányok, de a lányok erre azt mondták, hogy nem lehetek gonosz, mert azt a Sorsistennő tudta volna előre, és engem is megölt volna, írmag nélkül irtotta volna ki a családunkat, és erre a fiúk azt mondták, hogy akkor viszont még inkább engednem kellene, hogy megmarkolásszanak, hiszen ezt a Sorsistennő akarta így, és meg is próbálták, és akkor én felkaptam a fogast, és úgy megütöttem vele Ottót, a leghangosabbat, hogy nekiesett az ajtónak, és betörött a feje.

Anya azt mondja, büszke rám, hogy mukk nélkül tűrtem a büntetést. Elhallgat, a szája azt formázza, most már sírhatok, sírjak, érzem, ez parancs, úgyhogy sírni kezdek, Anya átölel, a fülemhez hajol, azt suttogja, Apa nem halt meg hiába, mert amikor megköszönte a díjat, és kimondta a Sorsistennőt káromló egyenletet, akkor ugyanabban a pillanatban két másik barátja is megtette ugyanezt két másik városban, és mind a hármójuk feleségei mérték az időt, és az én feladatom, hogy megjegyezzem, hogy négyszázharminchét másodperc és hetvennyolc századmásodperc, mert majd meg fognak a többiek keresni, és akkor az ő idejükből kiszámolhatjuk, hogy hol is van az istenek tanyája. És akkor majd odamegyünk és felrobbantjuk őket. De erről sose beszéljek senkivel fennhangon, csak suttogva, fülből-fülbe, és a számot pedig véssem örökre az eszembe. Most pedig mondjam majd szép fennhangon, hogy megértettem és megtanultam a leckét, és egyszer és mindenkorra kivetem a szívemből a gonoszságot és a kevélységet, és meghajtom a fejem az Istenek akarata előtt.

Anya elenged, ellép tőlem, zsebkendőt vesz elő, kibontja. A fehér kendőt nézem, odanyúlok, hogy kivegyem Anya kezéből és letöröljem vele az arcom, négyszázharminchét hetvennyolc, mondom közben magamban, sokszor-sokszor-sokszor.

Dragomán György sci-fi sorozata, A fényes jövő további darabjai a Qubiten itt olvashatók.