A tigriseknek márpedig hat alfajuk van, és mind a kihalás szélén áll

Mégsem kettő, mégis hatféle tigris él a Földön. Kínai, amerikai és orosz tudósokat tömörítő nemzetközi kutatócsoport több éve zajló vita végére tenne most, reményei szerint végleg pontot. A tanulmányukat a múlt héten a Current Biology című szaklapban publikáló kutatók a nagyragadozók teljes genetikai állományának a feltérképezésével, szakszóval teljesgenom-szekvenálással igyekeznek alátámasztani érveiket.

A macskafélék kutatói az ezredforduló környékére egyszer már egyetérteni látszottak abban, hogy a tigriseknek hat élő alfaja található a Földön. A szumátrai, a szibériai (vagy amúri), a bengáli (vagy indiai), a dél-kínai, a maláj és az indonéz tigrisek mellett a különböző morfológiai jegyek és a nagyragadozók jellegzetes viselkedése alapján három kihalt alfajt is számon tartottak. A bali tigrisek az 1940-es években, a kaszpi tigris 30 évvel később, a jávai változat pedig az 1980-as években tűnt el végleg a Föld színéről.

A tigrisek egyedszáma az utóbbi száz évben 93 százalékkal esett vissza, és mára kevesebb, mint négyezer maradt belőlük. Életterük hasonlóan rohamosan fogy: az ezredforduló utáni években még 40 százalékkal nagyobb területen éltek, mint manapság.  Miközben a nagymacskák kipusztulásának ütemét évtizedek óta próbálják – nem túl nagy sikerrel – megfékezni, a tigrisekkel foglalkozó kutatóknak még a ragadozók alfajai számáról sem sikerült végleg megállapodniuk. 

Tigrisek természetes élőhelyei 1850-ben és 2006-banFotó: Wikimedia Commons

Három évvel ezelőtt egy kutatócsoport ugyanis azzal állt elő, hogy tudományosan indokolatlan ennyi alfaj elkülönítése. Javasolták, hogy a tigriseket földrajzi alapon osszák mindössze két alkategóriába, és a kontinentális tigrisektől csak azokat különböztessék meg, amelyek az indonéz szigetvilág különböző szigetein élnek vagy éltek. Ekképp a szibériai, a kaszpi vagy a bengáli tigris ugyanúgy nem lenne külön alfaj, mint ahogy az indonéz tigrissel is egy csoportba tartoznának a jávai és a bali tigrisek is.

Életmentő genetika

A teljesgenom-szekvenálás, szemben a morfológiai jellegzetességek kialakulásáért felelős gének feltérképezésével, azért alapozhatja meg jobban az alfajok meghatározásának a módszerét, mert nemcsak a csoportok közti genetikai különbségek, hanem az is kiderül belőle, hogyan és mikor különültek el egymástól az egyes állatcsoportok. A vizsgálat például kiderítette, hogy a szumátrai és a bengáli tigrisek genetikai állománya között a legnagyobb a különbség. Egyebek mellett kiderül belőle tovább, hogy a kontinentális tigrisek legősibb verziója a bengáli, a legfiatalabb pedig a szibériai. 

Nem születnek bármilyen pártólFotó: Gmhoffmann / Wikimedia

A kérdés jelentéktelennek tűnhet, pedig a mostani tanulmány szerzői szerint akár a tigrisek megmentésének a kulcsa is lehet. Az alfajok között ugyanis nem nagyon van genetikai keveredés, magyarul egy szumátrai és egy bengáli tigrisnek igen ritkán akad közös utóda. A taxonómiai vita eldöntése éppen ezért létfontosságú lehet a tigrisek számára. Nagyon nem mindegy tehát, hogy a megmentésükre igyekvő emberek kettő vagy hat szaporítandó csoportot különítenek-e el a körükben.