Az ember, legalábbis részben, eredendően rossz – erre az aggasztó következtetésre jutotta a pszichológusból tudományos újságíróvá avanzsált brit Christian Jarrett, miután összegyűjtötte az emberi természet legjellegzetesebb ismérveit. Jarrett, akinek állításait erősen árnyalja, hogy eleve a sötét oldalra koncentrált, az utóbbi évek szakirodalma alapján bizonyítottnak véli, hogy az emberiség az alábbi tíz jellemvonásban alapvetően bűnösnek mondható.

1. Bárkit tárgyiasítunk, aki nem középkorú, nem fehér és nem férfi

Emancipáció ide vagy oda, a nőket még 2018-ban is rossz színben tünteti fel, ha egy kocsmában alkoholt és nem vizet fogyasztanak. Egy szeptemberben megjelent amerikai tanulmány szerint a megkérdezettek azzal egyenes arányban tekintették a kísérletben szerepeltetett nőket szexuális tárgynak, hogy azok mennyi alkoholt fogyasztottak. A férfiaknak a kísérlet szerint nem kell hasonló következményekkel számolniuk.

Miközben az emberiség az időseket és a muszlimokat sem kíméli, a leginkább elgondolkodtató mégis az, hogy az emberek az elesettekbe hajlamosak inkább belerúgni, mint a sikeresekbe, és ezt már 2006-ban bizonyították agyi képalkotó eljárásokkal. A portrékat nézegető diákok megfelelő agyi területei aktívan dolgoztak, amikor hírességek fotóit villantották fel előttük, viszont elhanyagolható agyi tevékenységet mutattak, amikor hajléktalanok vagy droghasználók képeit látták. Más kérdés, hogy a kísérletben mindössze tíz diák agyi aktivitását monitorozták.

2. A legszebb öröm a káröröm

Az is idén bizonyosodott be, hogy a hatéves gyerekek – akárcsak az emberek legközelebbi rokonai, a csimpánzok – áldozatokra is képesek, csak hogy végignézhessék, miként büntetik meg egy társukat. Ez azért nem hathatott a meglepetés erejével, mert arra korábban is találtak bizonyítékot, hogy már a négyévesek is hajlamosabbak a pocsolyában landoló másikat inkább kinevetni, mint együttérezni vele.

3. #minekmentoda

A tavaly ősszel kirobbant #metoo-kampány egyik nagy tanulsága az egész világon az volt, hogy az emberek hajlamosak az áldozatokat hibáztatni azért, ami velük történt. Akárcsak a mások kárán érzett elégedettség, ez is mélyen az emberi lélek sajátja. A magyarázata a pszichológusok szerint: az emberek szeretnék hinni, hogy a világ igazságos. Ezt az alapfeltevést egy fél évszázaddal ezelőtti klasszikus pszichológiai kísérlet óta nem sikerült kiirtani az emberek agyából. Akkor egyetemisták vezettek készséggel áramot társukba (legalábbis azt hitték, hogy áramot vezetnek bele), amikor utóbbi rossz válaszokat adott.

4. Szűk látókörűek és megrögzöttek vagyunk

Nemcsak változtatni nem sikerült rajta, de még az okát is négy évtizede kutatják annak, miért nem képes az emberek túlnyomó többsége még tények hatására sem felülírni a meggyőződését. Így van ez a halálbüntetés társadalmi szükségességéről vagy épp kártékonyságáról, de akár a gyereknevelésről vallott nézetekkel is. Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott kísérlet tanulságai szerint a rugalmatlanság oka az lehet, hogy a fejlődés érdekében az embereknek rendszeresen felül kellene bírálniuk az önmagunkról alkotott képüket.

5. Inkább egy áramütés, csak gondolkodni ne kelljen

Az önvizsgálatot nagyban nehezítheti, hogy a férfiak kétharmada, a nők negyede inkább vezet saját magába áramot, minthogy negyed óráig elmélkedjen, legalábbis egy korábbi tanulmányok tanulságát összegző 2014-es tanulmány szerint.

6. Az emberek indokolatlanul magabiztosak, és még hiúk is

Az indokolatlan magabiztosságért az úgynevezett Lake Wobegon-hatás a felelős. Ez magyarázza, hogy a gimnazisták 98 százaléka, legalábbis Amerikában, meg van győződve arról, hogy mások vezetésére lett teremtve. A tendencia egyébként később sem csökken sokat, az egyetemi tanárok 94 százaléka hiszi, hogy átlagon felüli a munkássága. Az emberek negyedének nincs afelől kétsége, hogy a legalkalmazkodóbbak 1 százalékába tartozik. A Lake Wobegon-hatás egyébként a nők és a férfiak között világszerte fennálló bérszakadék csökkentését is hátráltathatja, amennyiben az érintettek többnyire nemcsak jól megmagyarázzák, de el is hiszik, hogy mindenki annyi fizetést kap, vagy annyi fizetetlen munkát végez, amennyit megérdemel. A Cornell Egyetem kutatói szerint ráadásul többnyire azok a legmagabiztosabbak, akiknek a legkevesebb rá az okuk.

7. Más szemében a szálkát...

Nem újdonság, de még mindig kutatják, miért hajlamosak az emberek mások botlásait azok jellemének, míg sajátjaikat a körülményeknek tulajdonítani. A kettős mérce újabb kutatások szerint még inkább fennáll, ha idegenekről lehet elmarasztaló véleményt alkotni.

8. Bárkiből lehet troll

Némi rosszkedv és mások piszkálódása egy januári tanulmány szerint a duplájára növeli az esélyét, hogy magunk is a rosszabb oldalunkat mutassuk. Különösen az online térben, ahol még könnyedén névtelenségbe is burkolózhatunk.

9. Alkalmatlan vezetőket választunk, főleg, ha pszichopaták

Dan McAdams amerikai pszichológus Donald Trump sikersorozatából vezeti le, miért jutalmazzák az amerikaiak (és általában az emberek) a presztízst vagy annak látszatát, valamint a mindenkin átgázoló dominanciát. A témában korábban megjelent összefoglalók tanulmányozásából egy amerikai kutatópáros is arra jutott, hogy az antiszociális vonásokkal bíró (manipulatív, bűntudat nélküli, felelőtlen, fejlődésre többnyire képtelen) emberek a többieknél valamivel gyakrabban jutnak egy cég, egy párt, vagy akár egy egész ország élére. Még akkor is, ha közben mindenki más rosszul jár.

10. A pszichopatákhoz szexuálisan is jobban vonzódunk

Legalábbis a nők egy 2013-as tanulmány szerint szexuálisan vonzóbbnak látják azokat a férfiakat, akikre jellemzőbbek az úgynevezett sötét triádba tartozó tulajdonságok, vagyis az antiszociális, a nárcisztikus, valamint a machiavellisztikus viselkedés. A kutatók arra nem térnek ki, hogy ez vajon a nők rossz ízlésének, a társadalmi sztereotípiáknak, vagy a szóban forgó férfiak manipulatív képességeinek köszönhető-e, és azt sem vizsgálták, hogy a nárcisztikus vagy antiszociális nők is sikeresebbek-e a partnerkeresésben a többieknél.

Kérdés, hogy az (alkalmi) szexuális kapcsolatokban elért sikereiknek köszönhetően növekszik-e az antiszociális, illetve nárcisztikus személyiségzavarral küzdők (klinikai értelemben amúgy alig néhány százalékos) aránya a társadalomban. További bizonytalanságot okoz, hogy még azt is nehéz megítélni, mennyire alkalmasak a szóban forgó pszichés zavarok feltárására a ma rendelkezésre álló tesztek.