Kísérteties kék fénybe borult New York egy transzformátor miatt

Csütörtök éjjel kék fény öntötte el New York belvárosát, miután kigyulladt egy transzformátorállomás egy ConEd létesítményben a város Astoria negyedében. (A Consolidated Edison vállalat látja el New York áramszolgáltatását.)

A közösségi oldalakat rögtön elöntötték a felvételek a szokatlan fényjelenségről, amelynek okát akkor még sejteni sem lehetett:

Astoriában és Woodside-ban szinte nappali fényben úsztak az utcák, de a felszálló kékes füst távolabbról, például Manhattanből is érzékelhető volt.

A közelebbi videókról már látszott, hogy a transzformátorral lehet a baj, és a kékes fény terjedését az időjárási viszonyok is elősegítették.

A tűzeset okát még vizsgálja az áramszolgáltató. A balesetben nem sérült meg senki, de gondot okozott az áramellátásban, így például a La Guardia repülőtér egy időre sötétbe borult, de néhány órával ezelőtt, helyi idő szerint este 11-kor helyreállt a rend.

A Rikers Island börtön még órákkal az eset után is generátorokról kapta az áramot, a 7-es metróvonalon pedig jelentős késések voltak mindkét irányban.

A New York-i rendőrség munkatársai a helyszínen azt mondták, hogy egyszerű műszaki hibának tűnik az eset, semmilyen rossz szándékú beavatkozásnak nem látták nyomát, ahogy az erőmű területén sem látszott rongálás.

Lazán kapcsolódó cikk a Qubiten: