Nabumm

Budai Károly szerette szilveszter napján már délelőtt tizenegykor pezsgővel kezdeni a napot, a szablyával a hóna alatt kivette a hűtőszekrényből a Krug palackot, aztán mielőtt a tálcára tette volna, még egyszer megtapogatta az üveget. 

Igen, nem tévedett, határozottan érezte, hogy a palack nem elég hideg. Bizony, legalább fél fokkal melegebb a kelleténél, Balázska, az inas, csak ezért a hibáért megérdemelné, hogy fejbe lője vagy lefejezze, amúgy is, ez már a második ilyen figyelmetlenség az elmúlt három napban, ez több mint megbocsájthatatlan. 

Nehezen vallotta be magának, de mióta elfogadta a biztosító egész háztartásra szóló szuper-kedvezményes családi ajánlatát, amelynek értelmében már nemcsak neki magának, de a feleségének, a gyerekeinek és  személyzetnek is járt a folyamatos tudatmentés és hozzá a korlátlan mennyiségű klóntest, azóta egész rákapott a gyilkolászásra, különösen szegény Balázska rettegő tekintetét szerette nézni, ahogy kétségbeesetten könyörög az életéért, mert nem tudja, hogy a cselédszoba mögötti titkos tárolórészlegben ott vár előre bekészítve egy klóntest, a mostanival az utolsó tyúkszemig azonos másik Balázskával, aki alig várja, hogy öntudatra ébredjen, lezuhanyozzon, és magára öltse a libériát.

A tálcára készített kristálypoharak egyikén egy vízkőfoltot vett észre, ez már tényleg több volt a soknál, Balázska, Balázska, jöjjön ide azonnal, kiáltotta, de Balázska nem jött, a második kiáltásra se, és Budainak az volt az elve, hogy kettőnél többször soha nem kiált a szolgák után, ha két hívásra nem jönnek, akkor vagy meghaltak, vagy megsüketültek, vagy tényleg valami nyomós okuk lehet arra, hogy ne jöjjenek.

Ahogy kiért a nappaliba a pezsgővel, látta, hogy Balázskának valóban nyomós oka volt, a szervírozó asztal tetején guggolt kint a teraszon, a lábai között a három legnagyobb tűzijáték-rakétával, a kalózjelmezt viselő Károlyka pedig épp meggyújtani készült a legnagyobb rakéta kanócát.

Grafika: Tóth Róbert Jónás / qubit.hu

– Teszed le azt az öngyújtót azonnal – kiáltott rá a fiacskájára –, tudod jól, hogy csak sötétedés után szabad rakétázni.

– Másszon le onnan azonnal, Balázska – szólt rá az inasra – nem kell a fiatalúr minden baromságára egyből ugrani.

– De apa, ha most kilövöm, éjfélig még csomószor kilőhetem – rimánkodott Károlyka fejhangon.

– Ne nyivákolj nekem, mi vagy te, valami idióta kislány? – Budai letette a zongorára a tálcát. – Gyere szépen ide, megtanítlak pezsgőt szablyázni.

– Dehát már egyszer kilőttem – mondta mérgesen Károlyka –, most látni akarom, hogy másodszorra messzebbre megy-e.

– Mi az, hogy már egyszer kilőtted? – Budai érezte, hogy kezd komolyan felhorgadni benne a harag. – Tényleg kilőtte már egyszer magát ez a komisz kölyök, Balázska?

– Én azt nem tudom, méltóságos úr – Balázska lassan kászálódott le a tálaló asztalkáról –, én csak arra emlékszem, hogy kilépek a zuhanyból, és felveszem a szép tiszta libériámat.

– És aztán mit csinált?

– Aztán lementem a pincébe, és felhoztam a pezsgőt, hogy betegyem a hűtőbe, ahogy parancsolni tetszett.

Budai Károly hirtelen mindent megértett. Egy mozdulattal kinyúlt, olyan lendülettel fogta meg Károlyka fülét, hogy a gyerek fejéről leesett a háromszögű tengerész sapka. – Hogy merészelted? – kiáltotta közben, és magával rángatta a fiát a teraszra.

– Én csak játékból csináltam – kiabálta Károlyka.

Budai átnézett a korláton, az olvadozó hóban a takarító robotok veszettül dolgoztak, de még így is látszottak egy nagy vérfolt nyomai.

– Mit képzelsz, fiam? – üvöltötte, közben kirántotta a tokból a szablyát – lopom én a pénzt?

– Nem tudom, de nem is érdekel – ahogy Károlyka hirtelen kibújt a fogásából, hátralépett, és egy pisztolyt rántott elő az övéből, Budai döbbenten látta, hogy a gyerek az egyik legféltettebb kincsét, a duplacsöves Kossuth pisztolyt fogja rá.

– És amúgy is, hogy szoktad mondani? – Károlyka hangja elmélyült – és ha lopom, kit érdekel, nabumm – mondta, aztán a bummal egyidőben meghúzta a ravaszt.

Mielőtt a kézműves replika ólomgolyók szétloccsantották volna a fejét, Budai Károly utolsó gondolata az volt, hogy a fia milyen élethűen utánozta a hangját, és ez az észrevétel, önmaga számára is meglepően, de büszkeséggel töltötte el.

Dragomán György sci-fi sorozata, A fényes jövő további darabjai a Qubiten itt olvashatók.