Nabumm

Budai Károly szerette szilveszter napján már délelőtt tizenegykor pezsgővel kezdeni a napot, a szablyával a hóna alatt kivette a hűtőszekrényből a Krug palackot, aztán mielőtt a tálcára tette volna, még egyszer megtapogatta az üveget. 

Igen, nem tévedett, határozottan érezte, hogy a palack nem elég hideg. Bizony, legalább fél fokkal melegebb a kelleténél, Balázska, az inas, csak ezért a hibáért megérdemelné, hogy fejbe lője vagy lefejezze, amúgy is, ez már a második ilyen figyelmetlenség az elmúlt három napban, ez több mint megbocsájthatatlan. 

Nehezen vallotta be magának, de mióta elfogadta a biztosító egész háztartásra szóló szuper-kedvezményes családi ajánlatát, amelynek értelmében már nemcsak neki magának, de a feleségének, a gyerekeinek és  személyzetnek is járt a folyamatos tudatmentés és hozzá a korlátlan mennyiségű klóntest, azóta egész rákapott a gyilkolászásra, különösen szegény Balázska rettegő tekintetét szerette nézni, ahogy kétségbeesetten könyörög az életéért, mert nem tudja, hogy a cselédszoba mögötti titkos tárolórészlegben ott vár előre bekészítve egy klóntest, a mostanival az utolsó tyúkszemig azonos másik Balázskával, aki alig várja, hogy öntudatra ébredjen, lezuhanyozzon, és magára öltse a libériát.

A tálcára készített kristálypoharak egyikén egy vízkőfoltot vett észre, ez már tényleg több volt a soknál, Balázska, Balázska, jöjjön ide azonnal, kiáltotta, de Balázska nem jött, a második kiáltásra se, és Budainak az volt az elve, hogy kettőnél többször soha nem kiált a szolgák után, ha két hívásra nem jönnek, akkor vagy meghaltak, vagy megsüketültek, vagy tényleg valami nyomós okuk lehet arra, hogy ne jöjjenek.

Ahogy kiért a nappaliba a pezsgővel, látta, hogy Balázskának valóban nyomós oka volt, a szervírozó asztal tetején guggolt kint a teraszon, a lábai között a három legnagyobb tűzijáték-rakétával, a kalózjelmezt viselő Károlyka pedig épp meggyújtani készült a legnagyobb rakéta kanócát.

Grafika: Tóth Róbert Jónás / qubit.hu

– Teszed le azt az öngyújtót azonnal – kiáltott rá a fiacskájára –, tudod jól, hogy csak sötétedés után szabad rakétázni.

– Másszon le onnan azonnal, Balázska – szólt rá az inasra – nem kell a fiatalúr minden baromságára egyből ugrani.

– De apa, ha most kilövöm, éjfélig még csomószor kilőhetem – rimánkodott Károlyka fejhangon.

– Ne nyivákolj nekem, mi vagy te, valami idióta kislány? – Budai letette a zongorára a tálcát. – Gyere szépen ide, megtanítlak pezsgőt szablyázni.

– Dehát már egyszer kilőttem – mondta mérgesen Károlyka –, most látni akarom, hogy másodszorra messzebbre megy-e.

– Mi az, hogy már egyszer kilőtted? – Budai érezte, hogy kezd komolyan felhorgadni benne a harag. – Tényleg kilőtte már egyszer magát ez a komisz kölyök, Balázska?

– Én azt nem tudom, méltóságos úr – Balázska lassan kászálódott le a tálaló asztalkáról –, én csak arra emlékszem, hogy kilépek a zuhanyból, és felveszem a szép tiszta libériámat.

– És aztán mit csinált?

– Aztán lementem a pincébe, és felhoztam a pezsgőt, hogy betegyem a hűtőbe, ahogy parancsolni tetszett.

Budai Károly hirtelen mindent megértett. Egy mozdulattal kinyúlt, olyan lendülettel fogta meg Károlyka fülét, hogy a gyerek fejéről leesett a háromszögű tengerész sapka. – Hogy merészelted? – kiáltotta közben, és magával rángatta a fiát a teraszra.

– Én csak játékból csináltam – kiabálta Károlyka.

Budai átnézett a korláton, az olvadozó hóban a takarító robotok veszettül dolgoztak, de még így is látszottak egy nagy vérfolt nyomai.

– Mit képzelsz, fiam? – üvöltötte, közben kirántotta a tokból a szablyát – lopom én a pénzt?

– Nem tudom, de nem is érdekel – ahogy Károlyka hirtelen kibújt a fogásából, hátralépett, és egy pisztolyt rántott elő az övéből, Budai döbbenten látta, hogy a gyerek az egyik legféltettebb kincsét, a duplacsöves Kossuth pisztolyt fogja rá.

– És amúgy is, hogy szoktad mondani? – Károlyka hangja elmélyült – és ha lopom, kit érdekel, nabumm – mondta, aztán a bummal egyidőben meghúzta a ravaszt.

Mielőtt a kézműves replika ólomgolyók szétloccsantották volna a fejét, Budai Károly utolsó gondolata az volt, hogy a fia milyen élethűen utánozta a hangját, és ez az észrevétel, önmaga számára is meglepően, de büszkeséggel töltötte el.

Dragomán György sci-fi sorozata, A fényes jövő további darabjai a Qubiten itt olvashatók. 

Korrektúra

Hogy hitt szegény az intergalaktikus civilizációban, a jóindulatú, bölcs idegenekben! Nem tudom, hogy viselte volna, ha megtudja, hogy a földönkívüliek kutyazabáló nyegle majmok.

Szépségklub

Igazából egészen jó karban van, ahhoz képest persze, hogy már jóval túl van az ötvenen. Arra gondolok, hány száz kilométert róhatott le különböző medencékben, hány ezer liter veríték lecsoroghatott a testéről mindenféle edzőgépeken. Beleborzongok.