„A tudományos lapoknak nem nyereségorientált kiadók, hanem a tudósközösség tulajdonában kellene lenniük. Korrekt feltételek mellett szabadon hozzáférhetővé kellene azokat a kiadóiknak tenniük, csakúgy, mint a tartalmukhoz kapcsolódó idézettségi mutatókat” – indokolta a holland alapítású, ma brit tulajdonban álló Journal of Informetrics című szaklap szerkesztőbizottsága, hogy miért mondott fel idén január 10-én egy emberként, azonnali hatállyal. A 2007-ben indított, az információ kvantitatív aspektusaival foglalkozó folyóiratot a legjobbak között tartják számon a saját szakterületén.

Még ha nem is ez az első eset, hogy egy kiadói tulajdonban lévő, fizetős szaklap szerkesztőbizottsága hasonló okok miatt dönt a függetlenedés mellett, az efféle kiugrások nem túl gyakoriak. A világháló általános elterjedésével párhuzamosan életre kelt, a tudományos adatbázisok, publikációk és szoftverek ingyenes hozzáférhetőségét hirdető open access mozgalom egyelőre nemigen kényszerítette térdre a hatalmas profitot termelő szaklapkiadókat, pedig például az Elsevier kiadói gyakorlata ellen nemcsak az olvasók, a szerzők nagy része is sokszor tiltakozik.

A tudományos lapok kiadói többszörös díjat számítanak fel a publikációkért. Mindezt úgy, hogy vannak kutatók, akik szerint a hozzáadott érték elenyésző: a tördelésen és minimális adminisztráción kívül más nem történik a kiadó falai között, mert a cikkek bírálását is kutatók végzik, történetesen ingyen.

Már országok is lázadoznak az Elsevieres gyakorlat ellen

Ezt a kiadói gyakorlatot unták meg négy évvel ezelőtt a Lingua című nyelvészeti szaklap vezetői is. Ők nem sokkal később Glossa címmel indítottak teljes terjedelmében szabadon hozzáférhető, vagyis open access általános nyelvészeti szaklapot. Hasonlókat terveznek a Journal of Informetrics szerkesztői is: mint ígérték, az Elsevierrel kötött szerződésükben lejáró moratórium elteltével saját, szabad hozzáférésű lapot indítanak. A szerkesztőbizottság a döntést megelőzően másfél évig alkudozott az Elsevierrel, sikertelenül.

Nemcsak saját beosztottaik, tudományos intézmények, sőt, komplett országok sem jutottak mostanában dűlőre az Elsevierrel. A több mint nyolcvan kutatóintézetet tömörítő több tucatnyi, többségében németországi tudományos intézetet tömörítő Max Planck Társaság tavaly év végén bontott szerződést a lapkiadóval. Még így is is fél évvel tovább tanúsítottak türelmet, mint a német vagy a svéd állam, ezekben az országokban ugyanis az állami intézmények számára központi keretből már tavaly nyár óta nem finanszírozzák az Elsevier-hozzáférést. Mint azt a Qubit hétfőn megírta, idén január 1-jétől Magyarországnak sincs az Elsevierrel keretmegállapodása, a hazai tudósközösség január 11-től nem fér hozzá a kiadó adatbázisaihoz.

A rugalmasság kifizetődő lehet a versenytársaknak

A szóban forgó adatbázisokra az azokat nélkülözhetetlennek tartó kutatók a saját pénzükből egyébként nemcsak azért nem fizetnek elő, mert a szóban forgó adatbázisok és a szoftverek éves előfizetési díjára nemhogy magánembereknek, de egy-egy hazai kutatóintézetnek sem futja. Megkérdeztük az Elseviert, hogy mennyibe kerülne a három fő adatbázis, a ScienceDirect, a Scopus és a SciVal teljes tartalmához hozzáférni. Noha válaszukban az Elsevier munkatársai nem közölték a konkrét éves előfizetési díjaikat, az kiderült, hogy a szóban forgó tartalmak felhasználásának feltételeiről magánszemélyekkel nem, csak intézményekkel tárgyalnak.

Az open access mozgalom terjedése ellenére az Elsevier évek óta jottányit sem enged az üzletpolitikájából; a jóval kisebb, ám globálisan ugyancsak jelentős tudományoslap-kiadók ugyanakkor épp azzal nyernek egyre nagyobb teret, hogy rugalmasabban állnak a tudományos közösség igényeihez.

A Nature tudományos folyóiratot is jegyző német kiadó, a Springer Nature például a napokban kötött keretszerződést a hazai intézményekkel. Ennek értelmében több tucat magyarországi intézmény kap hozzáférést 2000 springeres szaklaphoz úgy, hogy az arra lehetőséget adó folyóiratokban szabad hozzáférésű tanulmányokat is publikálhatnak, és ezért a kutatóknak nem kell külön díjat fizetniük (egyebek mellett a magyar tárgyalóbizottságnak ezt a feltételét nem fogadta el az Elsevier a tavaly március óta zajló egyeztetések során).

A rugalmasság kifizetődő lehet: a Magyar Tudományos Akadémia Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program (EISZ) kimutatásai szerint „az Elsevier termékek relevanciája mind az adatbázisok használata, mind a publikációk, sőt a hivatkozások arányában is csökkenő tendenciát mutat”.