Úgy tűnik, hogy a RAAS-családba tartozó vérnyomáscsökkentők sikeresen képesek visszaállítani a normál vesefunkciókat és megakadályozni a vesék további károsodását – erről beszélt a novemberi Budapest Science Meetupon Molnár Ágnes, az MTA-SE Lendület Diabétesz Kutatócsoport, SE I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika kutatója, aki az 1-es típusú cukorbetegség szövődményeként létrejövő vesekárosodást vizsgálatának eredményeit mutatta be.

Molnár felhívta a figyelmet arra, hogy a cukorbetegség Magyarországon komoly probléma, világszerte pedig 2040-re több mint 600 millió embert érinthet. A betegségnek két alapvető típusa van, a fiatalabb korban, genetikai hajlam vagy autoimmun reakció miatt jelentkező 1-es típusú cukorbetegség – ezzel foglalkozik a kutatócsoport. A másik az idősebb korban, örökletes és életmódbeli hatásra jelentkező 2-es típusú cukorbetegség. Mint Molnár elmondta, mindkét esetben elégtelen a hasnyálmirigy inzulinhormon-termelése, a sejtek nem tudják a véráramból felvenni a működésükhöz szükséges cukrot, és ez végül a sejtek éhezését és a vércukorszint növekedését okozza.

Veszélyben a vese

A kutatócsoport a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődményével, a vesekárosodással foglalkozik. A vese a kiválasztáshoz szükséges létfontosságú szerv, amely megfelelő működés esetén, egyéb fontos funkciók mellett, a szervezet folyadék- és elektrolit-háztartásának fenntartásáért, valamint a káros vagy szükségtelen oldható anyagok eltávolításáért felelős.

Molnár elmondta, hogy a diabéteszes vesebetegség pontos kialakulási mechanizmusa nem tisztázott, és kezelése jelenleg még nem megoldott. Annyi biztos, tette hozzá, hogy a betegség során fokozódik a renin-angiotenzin-aldoszteron hormonrendszer (RAAS) aktivitása. Ez a rendszer a vérnyomás érösszehúzó hatás általi emeléséért, gyulladás, sejtosztódás és kötőszövetes átalakulás indukálásáért felelős. A RAAS-rendszer több ponton, különböző gyógyszerek segítségével gátolható.

A kötőszövetes átalakulás, vagyis a vese kötőszövettel történő felhalmozódása lehet részben felelős a vesefunkció csökkenéséért. Ezt többek között növekedési faktorok egy csoportja serkenti, melyek közül a TGF-β (transzformáló növekedési faktor-beta), a PDGF (vérlemezke eredetű növekedési faktor) és a CTGF (kötőszöveti növekedési faktor) hatásait vizsgálták a kutatók.

Molnárék fő célja a kötőszövet nefronokban történő felhalmozódásának vizsgálata volt. A nefronok a vese funkcionális egységei. Az érgomolyagot (glomerulusz) és az azt körülvevő Bowman-tokot tartalmazó vesetestecske felel a vér filtrációjáért, a vesetestecskéhez kapcsolódó, több részből álló tubulusok pedig a hasznos ásványi anyagok, szerves molekulák és víz visszaszívását, a szükségtelen anyagok a szűrletbe való kiválasztását és a vizelet létrehozását végzik.

Ezen kutatásban a szakemberek a tubulusok vesetestecskéhez közeli részét, a proximális tubulusokat érintő károsodással foglalkoztak. Arra voltak kíváncsiak, hogy a proximális tubulus sejtjei által termelt növekedési faktorok, a már említett TGF-β, PDGF és CTGF, melyek aktiválják a kötőszövet termelést, mennyire hatékonyan korlátozhatók a RAAS-rendszer gátlásával.

A patkányokon működtek a RAAS-gátlók

Kísérleteikhez hím Wistar patkányokat használtak, amelyeket elkülönítettek egy kontrollként funkcionáló egészséges és két 1-es típusú cukorbeteg csoportra. Utóbbiak közül az egyiket RAAS-gátlókkal kezelték. A vizsgálatok 7 hétig futottak, a kezelt patkányok pedig 5 hét után, 2 héten át részesültek gyógyszeres terápiában. Molnár elmondta, hogy alacsony dózisban alkalmazták a RAAS-gátlókat, hogy az állatok vérnyomását ne csökkentsék, mert már ez javította volna a vesefunkciót, és megzavarta volna a kísérleti eredményeket.

A kísérletek végeztével a kutatók arra jutottak, hogy, amint az várható volt, a cukorbeteg állatok testtömege csökkenni kezdett, vércukorszintjük nőtt. A kísérletek során karbamid és kreatin felhalmozódását tapasztalták, amelyek a vesefunkció károsodását jelezték számukra.

A RAAS-gátló gyógyszerekkel kezelt állatok esetén azonban megoldódott a karbamid és kreatin ürülése, és helyreállt a nagyjából normális vesefunkció.

A későbbi, különböző módszereket felhasználó szövettani vizsgálatok arra mutattak, hogy a RAAS-gátlók sikeresen csökkentették a vesében a kötőszövet felhalmozódását. Kiderült az is, hogy a TGF-β faktorra nem hatnak a RAAS-gátlók, ellenben a PDGF és CTGF faktorokon keresztül sikeresen ki tudják fejteni hatásukat.

A kutatók ezután emberi proximális tubulus sejtkultúrákat, valamint patkányok fibroblaszt kötőszöveti sejtjeit vizsgáltak. Nagy koncentrációjú cukorkezelés után a proximális tubulus sejtek növekedési faktorokat kezdtek termelni, a RAAS-gátlók, ahogy korábban is, a PDGF és CTGF szintjét tudták csökkenteni. A fibroblaszt sejteket ezért már csak PDGF és CTGF faktorokkal kezelték, amelyek ennek hatására megnyúltak, és kötegekbe rendeződtek. A RAAS-gátlók ebben a lépésben is korlátozni tudták a kötőszövet-formálódást.

A kutatóknak tehát sikerült kimutatniuk, hogy RAAS-gátlók a vérnyomás csökkentése nélkül is képesek a vesefunkciók javítására, és a kötőszöveti átalakulás folyamatába is képesek beavatkozni.

A novemberi Budapest Science Meetup-on tartott teljes előadás itt megtekinthető: