Drónokkal irtják az invazív fajokat a Galápagos-szigeteken

Mióta az első felfedezők kikötöttek az Ecuadorhoz tartozó, 18 nagyobb, 3 kisebb szigetből és több mint száz sziklából álló Galápagos-szigeteken, folyamatos problémát jelent a behurcolt állatok jelenléte. Bár mostanra sikerült megszabadulni a kecskéktől és a disznóktól, a házipatkányok és a vándorpatkányok szívósabbnak bizonyultak. A rágcsálók jelenléte akkora problémát jelent a szigeteken, hogy évtizedeken keresztül egyetlen óriásteknős sem kelt ki a 18 négyzetkilométeres Pinzónon. Már a hatvanas években patkányinvázióról számoltak be a területen, az ecuadori kormány pedig több irtóprogramot is szervezett az évek során. Legutóbb 2007-ben indítottak egy nagyszabású hadműveletet, amelynek keretein belül helikopterekről szórták szét a patkánymérget a szigeteken. 

A mérget kék színű golyókban adagolják, a munkások itt épp kézzel helyezik el a csalitFotó: HO/AFP

Ekkor sikerült kiirtani a rágcsálókat a Pinzónnál jóval kisebb, 1,9 négyzetkilométeres Észak-Seymour-szigetről, de a patkányoktól nehéz végleg megszabadulni: nemrégiben ismét felbukkantak, ezúttal pedig drónokkal veszik fel velük a küzdelmet. 

Karl Campbell, a program koordinátora szerint a drónozás jóval olcsóbb, mint a helikopteres irtás, amelyhez ráadásul gyakran hetekre is igénybe kellett venni egy-egy járművet. Most egy drón húsz kilogrammnyi mérgezett csalit képes szállítani, a jövőben pedig a méreg mellett különböző hang- és képrögzítő berendezéseket is célba juttatnak majd, amitől a szigetek patkánynépességének pontosabb felmérését várják. A patkányok mellett az egerek is veszélyt jelentenek az őshonos fajokra, és mint a 2007-es nagy irtóhadjárat tanulságai is jól mutatják, a veszély folyamatos: miután a szigeteken évente száznyolcvanezer turista fordul meg, a hajókon pedig gyakran akadnak rágcsálók, hamar elterjednek a szárazföldön is. 

James Russell, az Aucklandi Egyetem biológusa szerint a Galapagos-szigeteken folyik a Földön a legnagyobb szabású rágcsálóirtás, azzal együtt pedig, hogy a kormány leszámolt a kecskékkel és a disznókkal, a világ legnagyobb ilyen jellegű projektje zajlik a természetvédelmi területen. A nagyobb testű, elvadult háziállatokat 1997-ben irtották ki a szigetekről – ez több mint tízmillió dollárba és körülbelül 140000 kecske életébe került. 

A közönséges rókakuzu. Ausztráliában őshonos, Új-Zélandon nem szívesen látjákFotó: Wikimedia Commons

Ha a patkányokkal végeztek, jöhetnek a rókakuzuk

A mostani irtóhadjárat célja többek között a Palo santo fa (Bursera graveolens) és a veszélyeztetett lávasirály (Larus fuliginosus) állományának megőrzése, ezekre jelentik jelenleg a legnagyobb veszélyt a rágcsálók. A drónok egyszerre körülbelül negyed órát képesek a levegőben tölteni, miközben a sziget másik felén a munkások kézzel helyezik el a csalikat. 

Az irtást egy korábbi, 1988-as projektből okulva két hullámban végzik: ekkor is a patkányok jelentettek problémát, viszont a fiatalabb állatoknak nem helyeztek ki külön csalit, így azok megúszták, és ismét elszaporodtak a szigeten. Most néhány hét eltéréssel helyezik el a csalikat, majd az elkövetkezendő három évben figyelik, hogy ismét felbukkannak-e a patkányok. Serge Wich, a liverpooli John Moores Egyetem biológusa szerint egyre elterjedtebb a drónok használata az ehhez hasonló konzervációs projektekben: szerinte alig akad olyan hasonló jellegű kezdeményezés, ahol ne használnák még a technikát. A mostani programban véralvadásgátlót juttatnak a patkányok szervezetébe, azt pedig, hogy a megóvni kívánt őshonos fajok csipegessék el a mérget, úgy próbálják megelőzni, hogy kék színű csalikat dobnak le, ezek ugyanis nem tetszenek a galápagosi csúfolórigónak (Nesomimus parvulus), annak az állatnak, amelyet a leginkább féltettek tőle. 

Ha sikerül megfékezni a patkányokat, kezdhetnek aggódni a közönséges rókakuzuk (Trichosurus vulpecula) is: az Új-Zélandi kormányzat 2050-ig szintén drónokkal számolna le az invazív fajjal.