Keratin

Vérhalmi arra jött ki a fürdőszobából törülközővel a derekán, hogy a lakást éppen ismét megszállja a katasztrófaelhárítás. A zöld kezeslábast és arcmaszkot viselő ügynökök épp az ablakokat fújták körbe belülről szigetelő habbal.

– Jencike!!! – kiáltotta kétségbeesetten –, mit csináltál már megint?

A fiacskája persze erre a kérdésre, ha akart volna, se tudott volna válaszolni: a gémerszéket, amiben ült, épp két ügynök tolta be a nappaliba, vastag önfelfújó fóliahurkák bugyolálták be, úgy nézett ki, mintha valami hatalmas színes lufikígyó készülne éppen elfogyasztani.

– Azonnal engedjék el – mondta Vérhalmi, közben rutinosan indult is már a nappali polca felé, ahol a bírósági végzés laminált és hitelesített másolatát tartotta, a három törhetetlen és mindig feltöltött vészmobil mellett, amelyek úgy voltak beállítva, hogy hangparancsra hívták az ügyvédjét, a gyerekvédelmet és a Tudományos Akadémia elnökét.

Az egyik védőruhát viselő ügynök elállta az útját, az arcmaszk miatt pár pár másodpercig eltartott, amíg Vérhalmi felismerte Prekopcsikot.

– Nem, ez a mostani nem egyszerű diákcsíny, ezt nem fogjátok megúszni szárazon – mondta Prekopcsik.

– Ne csináld ezt, Gyula – ahogy Vérhalmi megnyugtatólag Prekopcsik felé próbált inteni, majdnem leesett a derekáról a törülköző –, ismered Jencikét, tudod, hogy nem akar soha semmi rosszat.

– Bár ne ismerném – a maszkon keresztül is jól látszott, hogy Prekopcsik arca elsötétül –, akkor se akart rosszat ugye, amikor saját gyártású nano-atkákat szórt szét a Nemzeti Múzeumban, amik aztán hetvenkét óra alatt az összes műtárgy anyagában létrehoztak egy ovális pecsétet „MADE IN CHINA” felirattal?

– Azzal az akcióval csak a tömegtermelés és a művészet problematikus viszonyára kívánta felhívni a figyelmet, lehet, némileg meggondolatlanul – Vérhalmi érezte, hogy mindjárt kitör belőle a nevetés, minden erejére szüksége volt, hogy kellően keserves arcot tudjon vágni, mert eszébe jutott, hogy milyen abszurdan mókásan nézett ki tizenhetedik századi huszártiszti sisak homlokán a felirat.

A szék felől fejhangú nyöszörgés hallatszott, nyilván Jencikének is volt hozzáfűznivalója a Múzeum-akcióhoz.

– Fiam, megmondtam, hogy soha egy mukkot se szólj, amíg ide nem érnek az ügyvédek – kiáltott felé Vérhalmi –, a sok eszedtől legalább ennyit megjegyezhetnél.

– Ebből a szarból senki se tudja kivakarni – mondta Prekopcsik –, ez még annál is rosszabb, mint amikor mini reaktorépítő szetteket csempészett a Lego-boltba.

– Azzal csak a Halálcsillag szót próbálta újradefiniálni, illetve arra akarta felhívni a figyelmet, hogy milyen kevéssé korlátozható már a nukleáris technológia.

Jencike persze erre is morgott valamit – Megmondtam, hogy fogd már be! – kiáltott rá Vérhalmi. – Hadd vegyek fel legalább egy fürdőköpenyt! Ha Jenci összes csínyét felsorolod itt nekem, akkor szerintem megfagyok, még mielőtt a negyedéig érsz.

Prekopcsik intett, az egyik embere egy takarót terített Vérhalmi vállára. – Azért ismerd el, Sándor, hogy néha azért meg-megbánod, hogy a fiadon tesztelted az elmeszérumodat.

Vérhalmi megrázta a fejét – Ügyes próbálkozás – mondta –, de természetesen sosem történt semmi ilyesmi. Az, hogy én intelligenciakutató vagyok, és a fiam véletlenül hiperintelligens, csupán a puszta véletlen műve. Nincs, és nem is volt soha semmilyen elmeszérum.

– Jó, hagyjuk – Prekopcsik levette a fejéről a védőmaszkot, aztán ugyanazzal a mozdulattal egy cigarettát dugott a szájába. – Eddig az volt a csúcs, amikor úgy mutálta a madárinfluenzát, hogy visszaadta a tyúkok repülési képességét, és a világ összes tyúkja és kakasa elrepült Indiába.

– Az nem ő volt – hazudta Vérhalmi. – A víruskutatás sose érdekelte. – Ahogy ezt kimondta, érezte, hogy éles fájdalom nyilall a szemöldökébe.

– Akkor mi lett volna, hogyha érdekli? – Prekopcsik közben sikertelenül próbálta meggyújtani az öngyújtóját, a kerék szikrákat hányt, de nem gyújtott lángot – Fél Pundzsábot így is maga alá temette a baromfiguanó. De most tényleg túl messzire ment.

– Mért nem mondod már meg, hogy mit csinált, az Isten szerelmére? – Vérhalmi érezte, hogy tényleg kezd ideges lenni.

– Belemászott a politikába.

– Hogy mit csinált?

– Tessék – Prekopcsik egy tükröt tartott Vérhalmi elé.

– Mi köze a zsebtükrödnek a politikához? – kérdezte Vérhalmi.

– Ott a szemed fölött – mondta Prekopcsik.

Vérhalmi odanézett, azt hitte rosszul lát, oda is nyúlt, a szemöldökei helyén két kis szarv díszelgett. – Nem tudom, mi ez, de nem értem, mi köze a politikához.

Prekopcsik a szék felé intett, sziszegés hallatszott, a Jencikét fogvatartó kígyók egycsapásra leereszkedtek. – Majd a fiacskád megmagyarázza.

Ahogy Jencike feje kibukkant a műanyagból, látszott, hogy az egész testét rázza a röhögés: – Nagyon hülyén nézel ki, apa – mondta.

– Te voltál? – kérdezte Vérhalmi. Érezte, hogy elönti a harag.

– Nem, hanem te – Jenicke fennhangon röhögött –, az előbb kétszer is hazudtál, és ez aktivizálta a szemöldöködön a rinó-pinót.

– Na legalább tudjuk a nevét – Prekopcsik öngyújtója végre lángot fogott, sikerült rágyújtania. – Jencike, elmagyaráznád apádnak, hogy mit csináltál?

– Rinó-pino – mondta Jencike büszkén. – Aki hazudik, annak szarva nő a szemöldöke helyén. Úgy mint a rinóknak, nagyon egyszerű mutáció: sokan nem tudják, de a rinocérosz szarva igazából a rinók orrszőréből van, színtiszta keratin.

– Még sose hazudtam életemben – mondta Vérhalmi. Szinte azonnal fájdalom nyilallt a halántékába, és közben a tükörben látta, hogy jó egy centit nőnek a szarvai. – Ez tényleg nagyon durva – mondta. – De legalább sikerült lokalizálni?

– Úgy érted, hogy karantén, meg ilyenek? – Prekopcsik megrázta a fejét. – Már az egész bolygót körbefertőzte. Látnád, mekkora szarvakkal rohangálnak a politikusok a parlamentekben!

– És legalább van ellenszere?

– Azt majd Jencike megmondja. Mondjad, Jencike, van ellenszere?

Jencike úgy röhögött, hogy az arcán csorogtak a könnyek, fél percbe is beletelt, amíg meg tudott végre szólalni. – Nincs, együtt kell élni vele – mondta.

Vérhalmi és Prekopcsik Jencike bozontos vörös szemöldökét figyelte. Várták, hogy történjen valami, de hiába.

– Marad a fűrész meg a reszelő – és ahogy ezt kimondta, Jencikéből újra kitört az ellenállhatatlan röhögés.

Dragomán György sci-fi sorozata, A fényes jövő további darabjai a Qubiten itt olvashatók.