Keratin

Vérhalmi arra jött ki a fürdőszobából törülközővel a derekán, hogy a lakást éppen ismét megszállja a katasztrófaelhárítás. A zöld kezeslábast és arcmaszkot viselő ügynökök épp az ablakokat fújták körbe belülről szigetelő habbal.

– Jencike!!! – kiáltotta kétségbeesetten –,  mit csináltál már megint?

A fiacskája persze erre a kérdésre, ha akart volna, se tudott volna válaszolni: a gémerszéket, amiben ült, épp két ügynök tolta be a nappaliba, vastag önfelfújó fóliahurkák bugyolálták be, úgy nézett ki, mintha valami hatalmas színes lufikígyó készülne éppen elfogyasztani.

– Azonnal engedjék el – mondta Vérhalmi, közben rutinosan indult is már a nappali polca felé, ahol a bírósági végzés laminált és hitelesített másolatát tartotta, a három törhetetlen és mindig feltöltött vészmobil mellett, amelyek úgy voltak beállítva, hogy hangparancsra hívták az ügyvédjét, a gyerekvédelmet és a Tudományos Akadémia elnökét.

Az egyik védőruhát viselő ügynök elállta az útját, az arcmaszk miatt pár pár másodpercig eltartott, amíg Vérhalmi felismerte Prekopcsikot.

– Nem, ez a mostani nem egyszerű diákcsíny, ezt nem fogjátok megúszni szárazon – mondta Prekopcsik.

– Ne csináld ezt, Gyula – ahogy Vérhalmi megnyugtatólag Prekopcsik felé próbált inteni, majdnem leesett a derekáról a törülköző –, ismered Jencikét, tudod, hogy nem akar soha semmi rosszat.

– Bár ne ismerném – a maszkon keresztül is jól látszott, hogy Prekopcsik arca elsötétül –, akkor se akart rosszat ugye, amikor saját gyártású nano-atkákat szórt szét a Nemzeti Múzeumban, amik aztán hetvenkét óra alatt az összes műtárgy anyagában létrehoztak egy ovális pecsétet „MADE IN CHINA” felirattal?

– Azzal az akcióval csak a tömegtermelés és a művészet problematikus viszonyára kívánta felhívni a figyelmet, lehet, némileg meggondolatlanul – Vérhalmi érezte, hogy mindjárt kitör belőle a nevetés, minden erejére szüksége volt, hogy kellően keserves arcot tudjon vágni, mert eszébe jutott, hogy milyen abszurdan mókásan nézett ki tizenhetedik századi huszártiszti sisak homlokán a felirat.

A szék felől fejhangú nyöszörgés hallatszott, nyilván Jencikének is volt hozzáfűznivalója a Múzeum-akcióhoz.

– Fiam, megmondtam, hogy soha egy mukkot se szólj, amíg ide nem érnek az ügyvédek – kiáltott felé Vérhalmi –, a sok eszedtől legalább ennyit megjegyezhetnél.

– Ebből a szarból senki se tudja kivakarni – mondta Prekopcsik –, ez még annál is rosszabb, mint amikor mini reaktorépítő szetteket csempészett a Lego-boltba.

– Azzal csak a Halálcsillag szót próbálta újradefiniálni, illetve arra akarta felhívni a figyelmet, hogy milyen kevéssé korlátozható már a nukleáris technológia.

Jencike persze erre is morgott valamit – Megmondtam, hogy fogd már be! – kiáltott rá Vérhalmi. – Hadd vegyek fel legalább egy fürdőköpenyt! Ha Jenci összes csínyét felsorolod itt nekem, akkor szerintem megfagyok, még mielőtt a negyedéig érsz.

Prekopcsik intett, az egyik embere egy takarót terített Vérhalmi vállára. – Azért ismerd el, Sándor, hogy néha azért meg-megbánod, hogy a fiadon tesztelted az elmeszérumodat.

Vérhalmi megrázta a fejét – Ügyes próbálkozás – mondta –, de természetesen sosem történt semmi ilyesmi. Az, hogy én intelligenciakutató vagyok, és a fiam véletlenül hiperintelligens, csupán a puszta véletlen műve. Nincs, és nem is volt soha semmilyen elmeszérum.

– Jó, hagyjuk – Prekopcsik levette a fejéről a védőmaszkot, aztán ugyanazzal a mozdulattal egy cigarettát dugott a szájába. – Eddig az volt a csúcs, amikor úgy mutálta a madárinfluenzát, hogy visszaadta a tyúkok repülési képességét, és a világ összes tyúkja és kakasa elrepült Indiába.

Illusztráció: Tóth Róbert Jónás / qubit.hu

– Az nem ő volt – hazudta Vérhalmi. – A víruskutatás sose érdekelte. – Ahogy ezt kimondta, érezte, hogy éles fájdalom nyilall a szemöldökébe.

– Akkor mi lett volna, hogyha érdekli? – Prekopcsik közben sikertelenül próbálta meggyújtani az öngyújtóját, a kerék szikrákat hányt, de nem gyújtott lángot – Fél Pundzsábot így is maga alá temette a baromfiguanó. De most tényleg túl messzire ment.

– Mért nem mondod már meg, hogy mit csinált, az Isten szerelmére? – Vérhalmi érezte, hogy tényleg kezd ideges lenni.

– Belemászott a politikába.

– Hogy mit csinált?

– Tessék – Prekopcsik egy tükröt tartott Vérhalmi elé.

– Mi köze a zsebtükrödnek a politikához? – kérdezte Vérhalmi.

– Ott a szemed fölött – mondta Prekopcsik.

Vérhalmi odanézett, azt hitte rosszul lát, oda is nyúlt, a szemöldökei helyén két kis szarv díszelgett. – Nem tudom, mi ez, de nem értem, mi köze a politikához.

Prekopcsik a szék felé intett, sziszegés hallatszott, a Jencikét fogvatartó kígyók egycsapásra leereszkedtek. – Majd a fiacskád megmagyarázza.

Ahogy Jencike feje kibukkant a műanyagból, látszott, hogy az egész testét rázza a röhögés: – Nagyon hülyén nézel ki, apa – mondta.

– Te voltál? – kérdezte Vérhalmi. Érezte, hogy elönti a harag.

– Nem, hanem te – Jenicke fennhangon röhögött –, az előbb kétszer is hazudtál, és ez aktivizálta a szemöldöködön a rinó-pinót.

– Na legalább tudjuk a nevét – Prekopcsik öngyújtója végre lángot fogott, sikerült rágyújtania. – Jencike, elmagyaráznád apádnak, hogy mit csináltál?

– Rinó-pino – mondta Jencike büszkén. – Aki hazudik, annak szarva nő a szemöldöke helyén. Úgy mint a rinóknak, nagyon egyszerű mutáció: sokan nem tudják, de a rinocérosz szarva igazából a rinók orrszőréből van, színtiszta keratin.

– Még sose hazudtam életemben – mondta Vérhalmi. Szinte azonnal fájdalom nyilallt a halántékába, és közben a tükörben látta, hogy jó egy centit nőnek a szarvai. – Ez tényleg nagyon durva – mondta. – De legalább sikerült lokalizálni?

– Úgy érted, hogy karantén, meg ilyenek? – Prekopcsik megrázta a fejét. – Már az egész bolygót körbefertőzte. Látnád, mekkora szarvakkal rohangálnak a politikusok a parlamentekben!

– És legalább van ellenszere?

– Azt majd Jencike megmondja. Mondjad, Jencike, van ellenszere?

Jencike úgy röhögött, hogy az arcán csorogtak a könnyek, fél percbe is beletelt, amíg meg tudott végre szólalni. – Nincs, együtt kell élni vele – mondta.

Vérhalmi és Prekopcsik Jencike bozontos vörös szemöldökét figyelte. Várták, hogy történjen valami, de hiába.

– Marad a fűrész meg a reszelő – és ahogy ezt kimondta, Jencikéből újra kitört az ellenállhatatlan röhögés.

Dragomán György sci-fi sorozata, A fényes jövő további darabjai a Qubiten itt olvashatók.  

A világépítők hátborzongató hibái: Középföldén rosszak a hegyek, Westeroson pedig nem is lakhattak annyian!

Nehéz lehet istennek lenni, de az ember olykor megpróbálkozik vele: vannak, akik hobbiból teremtenek világokat, és vannak, akik művészetként vagy gondolatkísérletként kezelik a kérdést. Az ember hajlamos is készpénzként elfogadni, amit olvas, de mi van, ha belegondolunk a részletekbe? Miért néz ki Mordor úgy, ahogy? Merre folynak a folyók? Hányan laknak Westeroson? A földrajz és a geológia megadja a választ.

„Ez mekkora náci szarság. Egy laborpatkánynak érzem magam”

Bobby, Eddy és David 19 éves korukig nem tudták, hogy hármasikrekként születtek, és nevelőszüleiket sem tájékoztatták erről. Később megtudták, hogy egy rejtélyes pszichológiai kutatás alanyai voltak, a soha meg nem jelent tanulmány részleteit viszont 2066-ig titkosították. Most dokumentumfilm készült róluk.