Barabási Albert-László a CEU-n: Mennyit ér egy piszoár?
„Mennyit ér egy piszoár? Attól függ, hol van: ha a szeméttelepen, akkor azért kell fizetni, hogy odakerüljön. A falra szerelve érhet 100-200 dollárt, a múzeumban viszont akár dollármilliókat is érhet, feltéve, hogy Duchamp egyik műveként van kiállítva” – szemléltette siker és teljesítmény viszonyát a Közép-európai Egyetem (CEU) Határtalan tudás című rendezvénysorozatának március 22-i alkalmából Barabási Albert-László sztárfizikus és hálózatkutató.
A CEU és a Harvard hálózatkutató professzora Marcel Duchamp francia-amerikai avantgárd képzőművész 1917-es szobrával példázta: egy olyan tevékenység során, ahol a teljesítmény hagyományos módszerekkel nem mérhető, alapvetően a hálózat határozza meg, mekkora sikerre lehet számítani.
Mi a siker titka? Erre a kérdésre kereste a választ a CEU estje, ahol a Behálózva, a Villanások és a Képlet című bestsellereket jegyző Barabási mellett Vedres Balázs szociológus, a CEU docense, valamint Palya Bea énekes-dalszerző osztották meg a közönséggel kutatási eredményeiket és személyes tapasztalataikat a témában.
A szeptembertől Bécsbe kényszerülő magánegyetem nemcsak megismételte, túl is szárnyalta előadássorozatának első, február 7-i bravúrját. A budapesti Nádor utcai CEU-székház nagyelőadójában egy gombostűt sem lehetett leejteni. A teátrumszerűen elrendezett hatalmas csarnoknak még a lépcsőin is ültek.
A kapcsolati hálók feltérképezése nemcsak arra adhat választ, hogy milyen viszonyok sejlenek fel a fegyverkereskedelem és a terrorizmus mögött, hanem azt is felfedik, hogy melyik karakter fog meghalni a Trónok harca következő részében. A digitális térben hagyott nyomokból kirajzolódik a felhasználók profilja, családjaik működése, és az is, hogyan fordítják a kibertérben lézengőket egymás ellen a különféle algoritmusok – nyitotta meg az eseményt Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese. Az est házigazdája, a CEU társadalmi felelősségvállalási irodáját vezető László Flóra saját kamasz fia problémafelvetésével adta meg az alaphangot: miért játszanak le a rádióban minden órában egy meglehetősen béna zeneszámot? Az esemény médiapartnereként felvonuló Qubit színeiben mi is feszülten vártuk a válaszokat.
Bár az iskolában ezt hazudják, a teljesítmény sajnos ritkán vezet sikerre
Egy futóversenyen az utolsóként célba érkező és a világ leggyorsabb emberének teljesítménye között mindössze egy százaléknyi a különbség, mégis előrevetíti, melyikük lesz sikeres. De ez csak azért van így, mert ebben az esetben a teljesítmény nagyon pontosan mérhető. Miközben az iskolában gyakorlatilag egymás szinonimájaként használják őket, a teljesítménynek és a sikernek matematikailag többnyire vajmi kevés köze van egymáshoz – mondta Barabási. Ez már csak azért is igaz, mert a teljesítményt az egyén produkálja, miközben a sikert a közönség osztja. Vagyis, foglalta össze a hálózatkutató, „a teljesítményed rólad, a sikered viszont rólunk szól”.
Mindez különösen igaz a művészetre, ahol a siker mércéje nem a teljesítmény, hanem az elismerés. Ezt pedig Barabási kutatásai szerint elsősorban a hálózatok határozzák meg. A harvardi kutató a munkatársaival olyan algoritmust hozott létre, amelynek segítségével meglepő pontossággal megjósolható, mennyire lesz sikeres egy-egy művész. Az algoritmus alapja egy adatbázis, amelybe összegyűjtötték 140 ország több mint 460 ezer képzőművészének összesen 14,5 ezer galériában és múzeumban 1980 és 2016 között rendezett 444,5 ezer kiállítását. Mindezek alapján megrajzolható az adatbázisban szereplő kezdő művészek jövőbeli előmenetele.
Az infografikákból kiderül, hogy a világ legnagyobb múzeumaiba, például a New York-i MoMA kiállítótereibe a Blum & Poe-hoz hasonló, kisebb, de ugyancsak magasan jegyzett galériákon keresztül vezet az út. Aki utóbbiakba eljut, számíthat rá, hogy meg sem áll a Guggenheimig. Az adatbázisból az is világosan látszik, hogy a Kelet-Európához hasonló művészeti szigetekből nem nagyon van bejárás a világszjnpadra. Más kérdés, hogy az alacsonybbról induló művészek is elérhetnek az abszolút csúcsra, igaz, nekik ehhez nagyon intenzív és még annál is kétségbeesettebb próbálkozásokon keresztül vezet az útjuk. „A karrierjük első éveiben, évtizedeiben kénytelenek össze-vissza kiállítani, mígnem véletlenszerűen rábukkanhatnak egy olyan központra, ahonnan útjuk nyílhat a halhatatlanságba”.
A kapcsolatokat meg is kell tudni válogatni
Vedres Balázs szociológus, a CEU társadalmi hálózatokat és a változások összefüggéseit kutató docense azt is megkísérelte felfedni, hogyan. A problémát leginkább az jelenti, hogy hálózatépítéskor rossz döntések sorozatát hozzuk: olyanokhoz szeretünk kapcsolódni, akik már amúgy is népszerűek. Csakhogy ilyenkor a hálózatunkban egyetlen, vagy korlátozott számú embertől függnek az ötleteink, így azok nem lesznek elég változatosak.
Az sem szerencsés, ha a hozzánk hasonlókkal keressük a kapcsolódási pontokat, mert ilyenkor megfosztjuk magunkat az újszerű ötletektől. Az ismerőseink ismerőseivel való kapcsolódás is zsákutca, mert így bezáródnak a hálózatok, ami ugyancsak megakasztja az ötletek szabad áramlását. A megoldás Vedres szerint az, ha egy csapaton belül erős, de nyílt végű kapcsolatokat létesítünk. A kreativitás kimaxolásához a nyitott hálózatokon keresztül vezet az út.
A jótanácsok a vállalati struktúrákba is könnyedén átültethetők. A CEU előadójában pallérozódni vágyó menedzserek Vedrestől megtudhatták, hogy tévedtek, ha azt hitték, hogy tíz emberből két ötfős csapatot érdemes alkotniuk. Miért is tennék, ha alkothatnak két hatfőst is, és ehhez még csak nem is kell felvenniük két további munkaerőt. Elég, ha átfedő teameket hoznak létre: 4-4 állandó csapattag mellé rendelnek két olyan embert, aki mindkét csapatnak a tagja.
Az önazonosság fél siker
Palya Bea énekes-dalszerző ehhez azért még hozzátette, hogy a sikerre vágyók legnagyobb barátja az önazonosság. Saját eredményei sarokköveinek azt tartja, hogy megtanulta használni természet adta tehetségét, a hangját.
Mindez azonban még kevés lett volna, mondta Palya Bea, ha nincs meg benne az az ambíció, amellyel az élete árán is énekes-dalszerzővé szeretett volna válni. A képességei csiszolgatása után rá kellett jönnie, mit akar tőle a közönsége és ő mit kíván cserébe. Hálózatát, mint mondja, az önazonosság hívta életre. Ezután már csak néhány berögzült mítosztól kellett megszabadulnia. Olyanoktól, mint hogy a „művész ösztönös zseni”, vagy hogy „szégyellni kellene, hogy a zenélésből igenis meg lehet élni”.
A Határtalan tudás előadássorozat első rendezvényéről készült cikkeink itt olvashatók: