Néhány éven belül az eddigi legnagyobb szakadás várható az ortodox egyházban

2018 októberében az Orosz Ortodox Egyház hivatalosan bejelentette, hogy megszakítja kapcsolatait a konstantinápolyi patriarkátussal. Az orosz határozat követte a konstantinápolyi pátriárka azon 2018. október 11-i döntését, amely önállóságot, vagyis autokefáliát adományozott az ukrán egyháznak. Ez a viszály egy globális szinten megjelenő megosztottságot hozott a felszínre és élesített ki. Az okokat a történelmi folyamatban érthetjük meg: alapvetően klasszikus hatalmi küzdelem zajlik a politikai, gazdasági befolyásért. Az ortodox egyházon belüli legnagyobb szakadásnak, szkizmának leszünk tanúi az elkövetkező években. Várhatóan fokozatosan elszigetelődnek a kisebb egyházak, ami jobban kiteszi őket a külső befolyásoknak. Oroszország, kisebb mértékben Ukrajna és a Balkán államai is konfrontatívabb, egyoldalúbb hatalmi lépéseket tehetnek regionális érdekeikért. 

Az ortodox egyházon belül dúló feszültségek háttere 

A nyugati média aggodalommal követi a keleti kereszténységen belüli feszültségeket, amelyeket az ukrán–orosz szembenállás fokozódásának tekintenek. Tény, hogy a konfliktus hevességben és szélsőségességben a II. világháború óta egyedülálló. A Kijev és Moszkva közötti harc ugyanakkor rávetül egy szélesebb, évszázadok alatt kialakult egyházon belüli feszültségre, amelynek geopolitikai háttere is van. 

A világszerte több mint 300 millió hívőt számláló ortodox egyház hagyományos vezetője a XI. századi keresztény egyházszakadás óta az egyenlők között az első, a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarkátus (KÖP). A csupán 3,5 millió hívőt számláló KÖP nyilatkozza ki a kötelező dogmát és kánonjogi tételeket, valamint felügyeli a görögországi Halkidikí-félszigeten fekvő Athoszi Egyházi Államot is. 2018 októberében az Orosz Ortodox Egyház (OOE) hivatalosan bejelentette, hogy megszakítja kapcsolatait a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarkátussal (KÖP), a keleti ortodoxia hagyományos vezetőjével. Az orosz határozat követte a konstantinápolyi pátriárka azon 2018. október 11-i döntését, hogy önállóságot, vagyis autokefáliát adományoz az Ukrajnai Ortodox Egyháznak (UOE), lehetővé téve az ukránoknak a moszkvai patriarkátustól való elszakadást. Az ukrán törvényhozás, a Ráda és a kormányzat az orosz politika eszközének tekintette a Kirill orosz pátriárka alá tartozó ukrán egyházat. Ez azt is jelenti, hogy az ukrajnai egyházi tulajdon jó része a kijevi autokefál egyház tulajdonába kerül. Petro Porosenko ukrán elnök üdvözölte a konstantinápolyi pátriárka döntését, és a Rádában kijelentette: „a lépés végre eloszlatta az orosz birodalmi illúziókat és a moszkvai nacionalista fantáziákat.”

Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkájaFotó: Sergey Pyatakov/Sputnik

Az Orosz Ortodox Egyház válasznyilatkozatában megtiltotta hívőinek, hogy részt vegyenek a KÖP alá tartozó egyházak istentiszteletein, szinódusa kinyilatkozta, hogy az ökumenikus pátriárka döntése „kívül van a kanonikus határokon”, és hogy „határozott és kemény választ adnak”. Az orosz elnöki szóvivő, Dmitrij Peskov tavaly év végi közleményében kijelentette, hogy a Kreml „meg fogja védeni az oroszok, az orosz nyelvűek és ortodox egyházuk érdekeit”. Peskov elsősorban diplomáciai intézkedéseket említett védelemként. 

Az előzmények igen hosszúra nyúlnak időben, és nagyon összetettek. A két egyház 1686-ban egyesült, amikor a törökellenes háborúk, a moszkvai hatalmi centralizálás, valamint Lengyelország gyengülése eredményeként a Moszkvai Pátriárkátus alá tagolták az ukrán egyházat. A XIX. századi ukrajnai nemzeti ébredés idején növekedett az igény az anyanyelvi istentiszteletre. A két világháborúban voltak próbálkozások a független ukrán egyház létrehozására, de a Szovjetunió idején az üldöztetés mellett gyakorlatilag a cári idők viszonyai tértek vissza. Ukrajna a 2014-es Euromajdan felkelés óta fokozottabban igyekszik függetlenedni az orosz egyháztól. 2018-ig Ukrajnában három ortodox egyház létezett

  • Az OOE-hez tartozó Ukrán Ortodox Egyház vezette 2018 előtt az összes ukrajnai gyülekezet többségét, 12 000 egyházközséggel, és a szovjet időkben kialakult viszonyok kontinuitása volt. Ide tartozott néhány fontos intézmény, mint a kijevi Pecserszka Lavra kolostor. Ez az egyház jelenleg háttérbe szorul, ingatlanjait átveszi a KÖP által elismert független Kijevi Ukrán Ortodox Egyház. Válaszul több intézkedést is hozott az orosz kormányzat és az OOE, így a krími ukrán nyelvű egyház került nyomás alá. 
  • A Kijevi Ukrán Ortodox Egyház (UOE) mintegy 4800 gyülekezettel rendelkezett 2018-ig. Ez az 1991 óta működő nemzeti egyház kezdte ki az oroszbarát társegyház autoritását. A fordulatot Bartolomeosz konstantinápolyi pátriárka tavalyi döntése hozta meg. 
  • Az Ukrán Autokefál Ortodox Egyház (UAOE) hozzávetőleg 1000 plébániával rendelkezik, és az I. világháború környéki ukrán szabadságmozgalmak örököse.

Bartolomeosz (I. Bertalan) konstantinápolyi ökumenikus pátriárka a 2018-as döntésével létrehozta Filaret pátriárka vezetésével az önálló (autokefál) ukrán ortodox egyházat (UOE) és Makariosz vezetésével a nagyobb történelmi múltú, de kisebb Ukrán Autokefál Ortodox Egyházat. Az OOE mind Filaretet, mind Makarioszt kiközösítette az 1990-es évek elején, de a KÖP autokefáliát biztosító rendelkezésével megszűnt a kiközösítés, a kijevi kormány nyíltan kiállt érdekükben. Ezt követően az immár független ukrán nemzeti egyház 2019 elejétől határozott fellépéssel veszi át az oroszokhoz hű ukrajnai egyházkerületekben a templomokat. Ez utóbbi jelentős kihívás az anyanyelvi istentiszteletet féltő nem ukrán etnikumú ukrajnai ortodoxoknak, többek között az ottani román és bolgár kisebbségnek. 

I. Bertalan  konstantinápolyi ökumenikus pátriárkaFotó: Wassilios Aswestopoulos/NurPhoto

Az ukrajnai általánosabb politikai helyzethez tartozik, hogy Donbaszban rendszeres a tűzszünet megsértése. A donbaszi polgárháborúban mindegyik fél a papok áldásával harcol, és szomorú tény, hogy például a papok a másik fél halottjainak temetéséről gyakran nem akarnak intézkedni. A háborúban a halottak száma négy év alatt meghaladta a 13 000 főt. Az ukrán, orosz, görög nyilatkozatháború azt sejteti, hogy az esemény mögött mélyebb hatalmi konfliktus húzódik meg. 

Oroszország mint az amerikai fogyasztói társadalom alternatívája

Az egyházi konfliktusként jelentkező hatalmi harcnak a történelmi múltba vesző összetett okai vannak. Oroszország Rettegett Iván cár óta, a XVI. századtól jól felismerhetően a Római Birodalom harmadik utódjának fogja föl önmagát (Harmadik Róma – Tretyij Rim, a Római Birodalom bukása és Konstantinápoly török kézre kerülése után), ez az ideológiai háttere a hódító imperialista politikának, a kereszténység védelmének, a balkáni és ázsiai keresztények felszabadításának. Alekszandr Dugin vezető kortárs orosz ideológus is az egyház védnökeként, a Harmadik Róma szellemében fogalmazta meg Oroszország küldetését: az amerikai fogyasztói társadalom alternatívájaként jelentkező, oroszok vezette eurázsiai birodalmat, amelynek fő összekötő eleme a hagyományos hit. 

Dugin és Kirill orosz pátriárka ellenérzéseket táplál a konstantinápolyi pártiárka (KÖP) vallásgyakorlata ellen. Ez az érzés kölcsönös. A KÖP szerint az orosz vallásgyakorlat és vallásos kultúra eltér a kánonoktól, a laikusok eltorzították, mert sok nem egyházi személynek volt befolyása az egyházra (például Tolsztoj, Szolzsenyicin, Nagy Péter cár). Vagyis nem a KÖP és az athoszi szerzetesközpont által jóváhagyott szövegek, rituálék is felbukkannak Oroszországban, az OOE nemcsak a Biblia világára korlátozza nézeteit, hanem megjelennek nihilista, anarchista, szocialista gondolatok is. A KÖP szerint áttekinthetetlenek az OOE ügyei, nem egyeztetnek Konstantinápollyal a globális ortodox politikában. Komoly feszültség, hogy a Szentföldön, a KözelKeleten és Amerikában a két ortodox egyház egymás rovására versenyez ingatlanokért, befolyásért. 

Az OOE szerint viszont a KÖP és szövetségesei visszaélnek a hagyományok és a szokások által kialakított renddel, így csak az lehet ortodox főpap, aki időt töltött el az athoszi kolostorokban, amiért a görögök ellenszolgáltatásokat kérnek cserébe. Orosz ortodox közírók gyakran úgy ábrázolják a görög egyházi írókat, mint akik a talmudistákhoz hasonlóan meddő és spekulatív eszmefuttatásokban magyarázzák a Szent Írásokat, és méltánytalannak tartják a KÖP azon jogát, hogy végső kinyilatkozója legyen az ortodoxia kánonjogáról, ideológiájáról. A görögök által irányított egyházak igen kis létszámúak (például Alexandria, Damaszkusz, Jeruzsálem, Konstantinápoly– lásd a mellékletet), és az oroszok szerint indokolatlanul nagy befolyást akarnak. 

Petro Porosenko ukrán elnök Fotó: Maxym Marusenko/NurPhoto

Régi történelmi sérelmek is felbukkannak. Oroszország a XVIII. század elejétől számos történelmi összefüggésben igényt tartott a meleg tengerekre kijáratot biztosító Boszporuszra, és a balkáni ortodoxok védhatalmaként lépett fel. A török birodalom sorvadását a Balkán elfoglalására használta, míg a görögök hagyományos kis-ázsiai és közel-keleti pozícióikat szerették volna visszaszerezni a portától. Az orosz–török háborúkban kialakult szövetség hamar megromlott a XIX. század közepén. Ez az érdekkülönbség volt az 1853–56-os krími háború egyik kirobbantó oka, ami egyházügyekben is megjelent, az akkori európai sajtó az addig görög kézen lévő jeruzsálemi Szent Sír templom orosz átvételi szándékáról cikkezett, ami azt jelképezte, hogy Moszkva már a világ ortodoxainak a védnöke akar lenni. A görög fél és a Nyugat szintén több történelmi összefüggésben állt ellen ezen orosz ambícióknak, ennek egyik konkrét megjelenése volt a krími háború, de előbukkant a téma az 1913-as balkáni háborúk során (akkor Bulgária oroszpártisága miatt aggódtak) és az első világháborúban (Gallipoli), valamint utána is, napjainkban. Az athéni kormány és az ottani pátriárka gyakran nehezményezték az első világháború óta alakuló jó török–orosz kapcsolatokat.

Távolodás Moszkvától

A XXI. század elején az ortodoxiát érintő hatalmi érdekek igen összetettek. Megértésükhöz érdemes felvázolni az erőviszonyokat. Az ortodox egyházak között a moszkvai pátriárkátus kevés fiókegyházat felügyel: a belorusz egyházat, a moldávok háromnegyedét felölelő oroszbarát ortodox mitropoliát (érsekséget), az amerikai hívők negyedét felsorakoztató ottani oroszbarát ortodox egyházat, 2018-ig az egyik ukrán egyházat és európai kisebb egyházakat. A többi egyház inkább a KÖP-hoz kötődött, vagy színleg semleges volt. A két tábor régóta elkülönül, de viszonyukat a 2018-as orosz–ukrán egyházszakadás feszültebbé tette, a megosztás azóta láthatóbbá vált. Ez utóbbi konfliktus megnehezítette a szerb, bolgár, román egyházak Moszkva és Konstantinápoly közötti semlegességre való törekvését. Felgyorsult a bolgár, román egyházak Moszkvától való távolodása, a szerbek is hallgatólagosan a görög mellett állnak. Ez utóbbit mutatta a legutóbbi összortodox zsinat is, ahol a megbeszélések épp az OOE–KÖP-konfliktus miatt kudarcba fulladtak. 

Vlagyimir Putyin orosz elnök Irinej szerb pátriárkával 2019 januárjában, BElgrádbanFotó: Mikhael Klimentyev/Sputnik

A 2016-os Krétai Ortodox Zsinat előfutára volt a mostani OOE–KÖP-, illetve OOE–UOE szakadásnak. A görögök (KÖP) a zsinaton visszautasították azt az orosz kérést, hogy a OOE is kinyilatkozhasson teológiai kérdésekben, ne csak a KÖP, és ezen kinyilatkozásokat az egyetemes ortodoxia elfogadja. A KÖP általi elutasítást hallgatólagosan támogatták a balkáni egyházak. A Balkán egyházai számára a KÖP és az athoszi kolostorok a nemzeti túlélés elsőrendű eszközei voltak a török hódoltság idején, de függetlenségüket jelentősen elősegítette az orosz hadsereg. Pro forma a legtöbb itteni egyház semleges volt 2016-ig az orosz–görög vitában, de az ukrajnai helyzet már akkor döntési kényszerbe hozta a balkáni közösségeket. Az OOE KÖP-öt elítélő 2018-as nyilatkozatát csak a szűk szövetségesi körben támogatták hivatalosan: belorusz, moldáv, néhány európai.

Grafika: Tóth Róbert Jónás

Az Amerikai Egyesült Államok szerepe és a hibrid hadviselés az ortodoxiában

Fontos tudnunk, hogy az amerikai ortodoxok nagy része egy Konstantinápoly alá tartozó püspökséghez tartozik, kisebbik része pedig az OOE-hoz. Itt is éles küzdelem dúl a KÖP és az OOE között, mert az Egyesült Államok egyházai igen gazdagok, és politikailag is fontosak. Az amerikai egyházak nem adóznak, az ortodoxoknak jelentős ingatlanjaik, farmjaik, vállalkozásaik, médiáik vannak. Egyaránt fontos politikai súlyuk: a washingtoni Kongresszus és tanácsadó testületei gyakran a honi ortodox egyház szervezésében fogadnak külföldi politikusokat, emellett a választási kampányok során elsősorban a Republikánus Párt az egyházak támogatását keresi, és figyelembe veszi véleményüket, tanácsaikat. 

Az amerikai ortodoxok belső viszonyában, ingatlanok feletti viszályában fellelhetjük a korunk hatalmi küzdelmére jellemző hibrid eszközöket az információs, a média és a soft power (puha hatalom, vagyis nem kényszerítő, hanem főleg kulturális eszközökkel működő befolyásolás) területein is. Mindez felértékeli az egyház szerepét a nagyhatalmi versengésben.

Az egyház és a politika kölcsönhatása civilizációs jellegzetesség, a mostani kölcsönösségre jellemző a folyamatok fokozottabb összetettsége és gyorsasága, a nyilvánosságban való erőteljesebb megjelenése. Néhány példa az utóbbi jelenségre: 

  • Fidel Castro kubai vezető kezdeményezésére – a helyi tévécsatornák egyenes közvetítésében – 2008-ban ortodox templomot avattak fel Havannában orosz és kubai magas rangú politikusok részvételével. Az esemény nem csupán az OOE és a hívők térségbeli érdekeit szolgálja, hanem PR, befolyásszerzés a Kreml számára is, valamint megfelelő alkalom volt Raul Castro politikai előtérbe helyezésére is. A kubai kormányt a templomavatáson Raul képviselte. 
  • Orosz állami támogatással az 1990-es évek végén szobrot emeltek Fjodor Usakov orosz admirálisnak Bulgáriában. Az OOE ugyanezekben az években szentté avatta a fekete-tengeri győzelmeket arató XVIII. századi admirálist. Usakov admirális ikonja számos helyen megvásárolható Bulgáriában is. Mindezen események az orosz katonai jelenlét határozottabb fekete-tengeri megjelenésének hátterében történtek. 

Az előbb leírtakból kiderül, hogy az ideológiai nézeteltéréseket alig lehet elválasztani a politikai, gazdasági, biztonsági konfliktusoktól. Tehát valójában hatalmi küzdelemről van szó, amely nem csupán azért vált élessé, mert az ukrán egyház függetlenedett, hanem szélesebb háttere van. 

I. Bertalan Fidel Castro kubai elnökkel 2004-ben HavannábanFotó: ERNESTO MASTRASCUSA/NOTIMEX

Az ortodoxián belüli ideológiai viszályokat tehát valós politikai, gazdasági folyamatok súlyosbítják. A 2018-as ortodoxián belüli szakadás fokozottabban jelentkezett a médiában, a nyilvánosságban, és ezért is a globális hatalmi küzdelemre jellemző hibrid hadviselés formáját vették fel. Ezen hibrid konfliktus része, hogy az OOE oroszbarát ellenpátriárkátust hozott létre 2019 elején Konstantinápolyban (Isztambulban), amelynek csupán pár száz tagja van, és inkább csak az interneten működik. Az ellenpátriárkátus egyházi súlya kicsi, de zavart kelt az ortodoxiában, mert például a bolgár és szerb egyházi vezetők egy kisebb része máris kapcsolatot létesített vele. A balkáni ortodox egyházakra jellemző, hogy idősebb vezetőik jó viszonyt szeretnének az orosz testvéregyházzal, a fiatalabbak viszont a korrupció elleni harc, a kommunista múlttal való szakítás jelszavaival lépnek fel az idősebb püspökök és mitropoliták ellen, és a KÖP-öt tekintik mérvadó partnernek. Az OOE–UOE-, OOE–KÖP-konfliktus a Balkánon kiélezte az egyházakon belüli hatalomöröklési küzdelmet is. Az új hatalmi technikákat jelezve a balkáni egyházak ügyei megjelennek az interneten és a médiában. Ez viszont azt jelenti, hogy ismeretlen csoportok a nyilvánosság előtt kommentálhatják az egyház ügyeit, átláthatatlanabbá, kiszámíthatatlanabbá téve a folyamatot.

Az ukrajnai egyházszakadás rövid távú következményei

Mindenképp a feszültség növekedése várható. Az ukrán ortodox egyház autokefállá, vagyis függetlenné minősítése „kihívás”, amelyet Washington támogat, jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter 2018 októberében. Számos moszkvai nyilatkozat szerint Oroszország az ortodoxok érdekeit fogja védeni Ukrajnában. Orosz értelmezésben a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarkátus felismerte a lehetőséget, hogy az ukrán egyházat függetlenítve gyengítse Moszkva befolyását az ortodoxiára. Az OOE több nyilatkozata szerint az ukrán autokefáliát egyoldalúan, összeesküvés-szerűen hirdették meg azzal a céllal, hogy egyházszakadást érjenek el. Az OOE nem tisztázta, kit ért az összeesküvők alatt, de a szövegkörnyezetekből kitűnik, hogy általánosságban a Nyugatról van szó. Hasonló értelemben tett közzé álláspontokat az orosz kormányzat is. Az orosz kormányzat és az OOE egymást támogató nyilatkozatai – és kisebbrészt a másik fél lépései – az ukrán egyházi függetlenedést világszerte megnyilvánuló konfliktussá növelik. 

Rövid távon várhatóan új színtere lesz az ortodoxián belüli konfliktusnak: a Balkánon történtek olyan események, amelyek a változásról szólnak. A Román Ortodox Egyház (ROE) hagyományosan összekötő elem szeretne lenni a nyugati és a keleti kereszténység között, és ebből a közvetítő szerepből profitálna a presztízs, befolyás területén. Az idén Ferenc pápa látogatása várható Romániában, és Daniel román pátriárka rendszeresen találkozik Kirill orosz kollégájával. A románok összekötő szerepét segíti elő komoly vallásfilozófiai és vallástörténeti munkásságuk, amely a latin ortodoxia világra való nyitását szolgálja. Az ambíciók hajtóereje lehet az, hogy maga a patriarkátus csupán egy évszázados, viszonylag új, és bizonyítani igyekszik rátermettségét, valamint komoly feladatokat lát az egységes nemzetállam megteremtésében és a határon túli néptestvérek megsegítésében. Utóbbi ügyben kevés sikert tud elkönyvelni, a szerbiai Timok térségében nem engedélyezték a mintegy 100–200 ezer román nyelvű hívő anyanyelvi istentiszteletét és templomépítését – akárcsak a többi balkáni államban a vlachok/ arománok esetében. 

Az elmúlt hónapok tanulsága a ROE számára, hogy a Moldovai Köztársaságban 2019. február 24-én lezajlott választásokon az OOE tartja többségi helyzetét és befolyását (az OOE-val jó kapcsolatban lévő pártok kapták a legtöbb szavazatot), a ROE gyengén képviseltette érdekeit. A ROE nyitottsága tehát nem hozott rövid távon sikereket, és a továbbiakban még problémásabb lesz a román fél közvetítői működése. Daniel román egyházfő pár éve még segítette Kirillt Ukrajnában (például moszkvai látogatásokkal), mert az ottani román és moldáv gyülekezetek Porosenko elnök kormányzatának nyelvtörvényeire és a nacionalista ukrán egyház miatt is panaszkodtak. Ez utóbbi ellenére az ukrajnai ortodoxiát illető román–orosz kapcsolat tarthatatlan lehet a jövőben. Az idén tavasszal választások lesznek Ukrajnában, Porosenko elnök nacionalista ellenzékét Nyugaton antiszemitizmussal vádolják, Daniel pártiárkának egyre nehezebb Porosenko ukrán nyelvhasználatot erőltető nacionalista kurzusa ellen fellépnie, pedig Daniel ukrajnai néptestvérei ezt várnák el. A Moldovai Köztársaság 2019. februári parlamenti választásai sem a ROE-nak kedveztek. A ROE számára a határon túli néptestvérei helyzetének javítása a politikum felől jöhet. A 2014 előtt feszültségekkel terhelt (határviták, kisebbségek, Kígyósziget) román–ukrán kormányközi viszony lényegesen javult az elmúlt években, ennek fő oka az atlantista biztonságpolitikában lévő partnerség. 

Az ukrán–orosz konfliktus hatására a bolgár és szerb ortodox egyházakban is felgyorsultak a változások. Az 1990-es demokratikus fordulat után a Bolgár Ortodox Egyházban a hívek egy része Pimen mitropolitával (érsekkel) az élükön, az akkor hatalmon lévő jobboldali kormány aktív támogatásával kijelentette, hogy Makszim pátriárka kompromittálta magát a kommunista időkben, ezért új pátriárkaválasztásra van szükség. Az új választáson, melyet Makszim hívei bojkottáltak, Piment választották meg. Bár a nagyvárosokban Pimen-párti az egyházközségek jó része, országos szinten Makszim hívei maradtak többségben. Kirill orosz pátriárka 2018-as bulgáriai látogatása során nehezményezte, hogy Bojko Boriszov kormányfő az oroszok szerepét leértékelve nyilatkozatban köszönte meg Románia részvételét az 1877– 78-as törökellenes felszabadító háborúban. Az ügy hátteréhez tartozik, hogy bolgár politikusok és a sajtó cigarettacsempészéssel vádolta az OOE-t. Mindez azt vetíti előre, hogy a KÖP és Pimen tábora fog előnybe kerülni az országban. Eddig Makszimot ismerte el a KÖP és az OOE is, de ez várhatóan változni fog.

A szerb egyház csupán 2011-ben tudta újjászervezni magát Jugoszlávia felbomlása után, jelezve belső problémáit. Hagyományosan testvérként, szoros szövetségesként tekint a KÖP-re, de jó kapcsolatokat ápolt az OOE-vel is. Amint azt a fentebb említett krétai zsinat eseményei mutatják, az elmúlt években a szerb egyháznak lazult a kapcsolata az OOE-vel. A szerb pátriárka egyre elszigeteltebbnek érezheti magát a montenegrói és a macedón egyházzal való konfliktusa után is, és emiatt Oroszországon kívüli szövetségeket keres. A Balkán rendhagyó működését jelzi, hogy a szerb–macedón egyházi konfliktus nem közelítette a macedónokat a bolgár ortodoxokhoz. A Balkán problémáinak egyik fő oka, hogy az itt lévő államok alig működnek együtt. Az egyházak ügyeit vizsgálva ez aligha fog változni az elkövetkező években. 

Szent István nagyapjának öröksége

Az orosz–ukrán–görög egyházi konfliktus várhatóan a Balkán mellett kiterjed az egész világ ortodoxiájára. Mindez korunk hibrid hatalmi technikáinak megfelelően a kibertérben és titkos műveletekben is erőteljesebben megjelenhet. A pár tízezer fős magyarországi ortodoxia megoszlik az orosz pátriárkához tartozó orosz esperesség, továbbá a bolgár, szerb és román egyházközösségek között. Az orosz nyelvű egyházközösséghez tartoznak az itteni ukrán, görög, ruszin hívők is. 

Az istentiszteleteket görög és magyar nyelven tartó, KÖP-höz tartozó Magyarországi Ortodox Exarchátus érdekessége, hogy Szent István királyunk nagyapját görög ortodox hitűnek tekintik, és ősi magyar egyházként fogják fel működésüket. Ez utóbbi közösség mellőzve érzi magát az orosz ortodox és a nagy magyar egyházakkal szemben. A magyarországi 7-8000 fős orosz nyelvű ortodox egyházban mozgolódás várható az ukrán és ruszin etnikumúak körében. Fontos lesz számunkra a jó tájékozódás és értékelés, a Magyarország területén és a tágabb világban lezajló esetleges konfliktusok ránk kedvezőtlen hatásainak kivédése.

A cikk eredeti, bővebb változata a Külügyi és Külgazdasági Intézet honlapján jelent meg. A szerző 1992 óta diplomata; szolgált Londonban, Bukarestben és Chişinăuban, utóbbi helyen nagykövetségi első beosztottként. Fő kutatási területe Románia, Moldova, szomszédságpolitika, valamint az információs hadviselés és a biztonságpolitika. Két verseskötetet és több tanulmányt publikált.

Száz méter mély szénhidrogéntavakat találtak a Titánon

A Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán ősi Földre emlékeztető viszonyai, vastag légköre, szénhidrogéntengerei és tavai, szénhidrogén-esőzése, vándorló dűnéi, folyóvölgyei, érdekes szerves kémiai folyamatai és felszín alatti globális folyékony vízrétege az egyik legizgalmasabb tudományos célponttá teszik a holdat Naprendszerben.