Néhány réztallér írhatja át Ausztrália történelmét

2019.05.13. · tudomány

A Past Masters nevű ausztrál régésztársaság arra készül, hogy újraírja Ausztrália történelmét: az archeológusok egy 1945-ös lelet nyomába eredve azt sem tartják kizártnak, hogy a portugál hajósok már az 1500-as évek elején kereskedelmi kapcsolatban álltak az ausztrál őslakosokkal. A bizonyíték néhány rézpénz lehet: két ausztrál, Mike Owen történész és Mike Hermes régész újabb pénzmaradványokra lelt a partvidéken.

Egy időben elfelejtették

Az első érmékre egy Morry Isenberg nevű katonatiszt talált rá 1944-ben, Owen és társai ennek alapján az elmúlt hat évben további feltárásokat végeztek a kontinens északi partjainál; ezek során kőeszközök, szobrok, emberi maradványok és a rejtélyes érmék kerültek elő. Isenberg maga egyébként nem is törődött sokat a lelettel, csak jóval később, 1979-ben jutott eszébe, hogy a parton összegyűjtött kilenc érme ott lapul valamelyik fiókban. Ekkor küldte csak el egy múzeumnak bevizsgáltatni őket. Négy a Holland Kelet-Indiai Társaság érméje volt, a többi viszont jóval komolyabb múltra tekinthetett vissza. 

link Forrás

A pénzt Owen gyanúja szerint a Kilwai Szultanátus területén verhették valamikor a 15. században. A szultanátus a mostani Tanzánia területén feküdt, fénykorában Kelet-Afrika legnagyobb hatalmú és leggazdagabb országa volt. 1502-ben aztán megérkezett Vasco de Gama portugál felfedező, és ha már ott volt, keményen meg is sarcolta a szultánt. A portugálok 1505-ben építettek erődöt Kilwában, és annak ellenére, hogy rengeteg aranyat zsákmányoltak a kalifátustól, itt vert pénz mindeddig szinte kizárólag az egykori birodalom területéről került elő.

Csak két kivétel van

Ian McIntosh, az amerikai Indianai Egyetem régésze szerint az egyik kivétel esetében Zimbabweből került elő kilwai pénz, a másikban pedig a mai Omán területén – ha pedig a lelet valódinak bizonyul, Ausztrália is felkerül a listára. Jelenleg az érmék anyagát vizsgálják: ha egyezik az összetételük a bizonyítottan kilwai leletekkel, az átírja a kereskedelem történetét. McIntosh egyelőre óvatosságra int: szerinte az ehhez hasonló felfedezések ahelyett, hogy fenekestül felforgatnák a történelmet, első körben csak árnyalják, de mindenképpen megéri elgondolkodni rajta, hogyan kerülhettek a partra az érmék.

Mike Hermes, a második érmelelet megtalálója szerint a legvalószínűbb az, hogy a portugálok Kilwa feldúlása után meg sem álltak az ausztrál partokig. Timorig 1515-ben már úgyis eljutottak, Hermes szerint pedig abszurd lenne feltételezni, hogy akkor már ne látogattak volna el Ausztrália partjaira is. Nem zárható ki az sem, hogy mindehhez nem kellettek a portugálok sem: a kilwai hajósok kiváló navigátorok hírében álltak, így az sem lehetetlen, hogy saját maguk kötöttek ki a szigeten, és ők maguk hagyták el az aprópénzüket.