Nemrégiben megjelent a Qubiten egy turizmussal és a bulinegyeddel foglalkozó cikk. Az alapjául szolgáló, csak néhány kiemelt adatot tartalmazó MTA-sajtóközleményt kissé felületesen vagy kifejezetten ellenségesen értelmező reakciók miatt úgy éreztük, többet kell mondanunk a kutatásunkról. A közleményt feldolgozó cikkek abból a feltételezésből indultak ki, hogy nem tudunk többet, mint hogy a bulinegyben a turizmus és az éjszakai élet konfliktusokat okoz a látogatók és az ott lakók között, és ezért teljesen felesleges tudományra pazarolni az adófizetők pénzét. Ez a feltételezés természetesen téves.

Az egyetlen adóforintba sem kerülő hallgatói adatfelvételünk, amire az MTA-közlemény hivatkozott, csak kiegészítette a több mint tíz éve tartó terepmegfigyelésünket és interjús kutatásunkat. A módszertanilag korlátozott, de szisztematikus megfigyelés önmagában is érdekes eredményt hozott: cáfoltuk a mítoszt, ami szerint a bulinegyedbe érkező turisták egytől egyig kezelhetetlen brit futballhuligánok. Sokan közülük magas végzettségűek, és kulturális attrakciók is érdeklik őket. Ahhoz ugyanakkor, hogy ezeket elérjék, a jelenleginél látványosabb és tudatosabb turizmusmenedzsmentre lenne szüksége a városnak, ahogy ezt már korábban megállapítottuk. Barcelonában vagy Berlinben például a turizmus és kifejezetten a buliturizmus menedzsmentje fontos része a várospolitikának. De hogyan jutottunk a jelenlegi helyzetbe? 

A bulinegyed kialakulása

Kollégáimmal 2006 óta végzünk terepkutatást a Belső-Erzsébetvárosban zajló városrehabilitációról, és a lakók szemszögéből követtük a korrupt privatizációs folyamatot. Az önkormányzati tulajdonú, majd magánkézbe került üres épületekben megjelentek a romkocsmák és a különböző művészeti kezdeményezések. Mindenki azt gondolta, ez csak ideiglenes állapot, mielőtt a dzsentrifikáció felfalja a környéket. Azonban a 2008-as válság, és a megváltozott országos szabályozás, ami a kivette az önkormányzatok kezéből az előzetes engedélyezés jogát, a vendéglátás megerősödésének kedveztek. Az egyetlen lehetőség a helyi önkormányzatok kezében a záróra szabályozása maradt. A folyamat betetőzése a kereskedelmi törvény 2013-as módosítása volt, ami egy minimális és sokszor be sem fizetett felügyeleti díj megfizetése után lehetővé teszi az éjfél utáni nyitva tartást a világörökségi (jellemzően belvárosi) területen. 

A folyamatban lévő kutatásunk ezt a történetet követte több mint tíz éven át: beszéltünk az érintettekkel, és módszeresen megfigyeltük a folyamatot. A kutatást később a VIII. kerületre is kiterjesztettük. Szociológusként az érdekelt minket, hogy milyen társadalmi mechanizmusok vezettek ezekhez a változásokhoz, és ezek mennyire univerzálisak és globálisak, illetve mennyire a kontextushoz kötöttek. Ebben a rövid cikkben a helyi kontextusnak csak egy részét mutatjuk be: azt, hogy miként viszonyul az állam és az önkormányzat egy ilyen városi konfliktushoz és az érintettekhez.

„Ezért tart itt ez az ország”

A társadalom, az állam és a politika viszonyát ebben a városi konfliktusban most a szabályozás történetén, illetve a közvetlen érdekérvényesítés akadályain keresztül mutatjuk be. Mindezt az érintettekkel készített számos interjú és személyes megfigyelések segítségével tudjuk rekonstruálni.

Ahogy fentebb említettem, a szabályozásnak fontos szerepe volt a folyamatban. A kereskedelmi törvény első, 2012-es módosítása után több mint húsz vendéglátóhely kapott bezáró határozatot a Kazinczy utcában az év utolsó hetében. Az országos törvényt azonban az V. kerületi turistacsapdák ellen hozták, és nem a bulinegyed ellen . A 2013-as módosítás a felügyeleti díjjal aztán helyre tette a tévedést, ami egyébként az éppen akkoriban megnyitó, a pártvezetéssel nagyon jó viszonyban álló vállalkozók érdekeit is sértette. A helyi vezetés, ami 2012-ben még ráharapott a kocsmák bezárásnak törvényes lehetőségére, hirtelen visszakozott, és meghozta a rendeletet, ami a Belső-Erzsébetvárosban nem korlátozza a nyitva tartást, csak a kerület többi részén.  

A parlamenti és testületi kapkodás után nem meglepő, ahogy a vállalkozók és a lakosság érdekérvényesítő törekvéseit kezelték a hatalmon lévők. A vállalkozók önszerveződését és összefogását a politikai hatalom nem támogatta. Az általános bizalmatlanság miatt a több száz vendéglátóhely közül csak kevesebb mint húsz hely próbálta közösen és transzparensen képviselni az érdekeit. A később képbe kerülő szakmai lobbiszervezetet (Night Mayor Budapest, majd Night Embassy of Budapest) a városvezetés egyelőre még nem vette komolyan. Pedig a nemzetközi összehasonlító tanulmányok szerint fontos feltétele a feszültségek enyhítésének, hogy a változások haszonélvezői részt vállaljanak a konfliktus kezelésében. Ezt a célt szolgálja a Night Mayor, vagyis az éjszakai polgármester intézménye és az olyan hasonló kezdeményezések is, amelyek megpróbálják az érintettek bevonásával koordinálni a folyamatokat. 

A szomszédos önkormányzatok eközben tulajdonképpen lezárták a bulinegyed határait. Pedig a nemzetközi tapasztalatok szerint a vendéglátás túlzott koncentrációja elkerülendő, és jobb, ha több környéken egyszerre kevesebb szórakozóhely van. Néhány vállalkozó megfelelő feltételeket tudott kiharcolni a saját működéséhez, de azok, akikben a politikai hatalom ellenséget lát, kemény támadásoknak vannak kitéve. Bár, főleg az érintett lakók számára, úgy tűnhet, a vendéglátóhelyek érdekei érvényesültek, az önkormányzati választások előtt újra bizonytalanná válhat a vállalkozások helyzete. 

A lakosság sérelmeinek kezelésére jellemző, hogy a helyieket egyszerűen nem fogadta, nem tekintette partnernek a kerületvezetés, bár előzetesen a helyzet teljes rendezését ígérte. A lakók beszámolói szerint sokszor még egyértelmű esetekben sem sikerül birtokvédelmi eljárást indítani egy hangos hely ellen. A VII. kerületi jegyzőség a 2018. decemberi adatok szerint a több száz kocsmából nyolc hely ellen indított eljárást a lakossági panaszok alapján. Eközben még mindig nem áll rendelkezésre elég erőforrás a helyzet kezeléséhez, és mikor ezt például a kerületben illetékes rendőri vezető szóvá tette, azonnal menesztették. 

Amikor 2017-ben jobban megszervezték magukat a helyi lakók, és a sajtóban és az utcán is hallatták a hangjukat, a kerületvezetés kénytelen volt cselhez folyamodni. A csendrendeletről kiírt, egész kerületre vonatkozó népszavazás még az éjféli záróra mellett kampányoló lakók szerint is csak a felelősség hárítására szolgált. Az összes politikai párt passzivitása mellett a népszavazás érvénytelen lett. A megalázottság, a sikertelenség és a politikai feszültségek miatt, az alulról jövő mozgalom nem sokkal később kettészakadt. Egyelőre az ellenzéki pártok országos erőviszonyok által meghatározott önkormányzati választási egyezkedése során sem osztottak lapot a lakossági mozgalomnak. 

Miért érdekes ez?

Hogy ez pontosan így történt, az nagyon is jellemző a poszt-szocialista Magyarországra. A privatizáció és az ezzel kapcsolatos korrupció (lásd fentebb), és a (2010 óta nyíltan is felvállalt) klientúraépítés miatt, az országos szintű hatalom és a társadalom viszonya más, mint ahogy az a nyugati, neoliberális kormányzásban megszokott. Inkább neo-patrimoniális (feudális) jellegű, amiben a vállalkozók és a lakosság önszerveződése kevésbé jellemző, és sok múlik a politikai kapcsolatokon, illetve a párthierarchiában betöltött szerepeken. Az illiberális rendszerben pedig, amiben a hatalmi ágak szétválasztása sérül, a jogvitákra és bürokratikus folyamatra is nagy hatással van a pártpolitikai akarat. Ráadásul az utóbbi évtizedekben megfigyelhető az önkormányzati autonómia folyamatos csökkenése. 

A bulinegyed ügyében is láthatóak ezek a politikai trendek: az országos hatályú jogszabályok meghatározták a helyi folyamatot. Az már önmagában szokatlan a nemzetközi szakirodalomban, hogy ezek a helyi kérdések az országos szinten dőlnek el. De még ennél is fontosabb szempont, hogy az országos törvénykezést a helyi érintettek csak nagyon korlátozottan tudják befolyásolni.  Ahelyett, hogy ezek a városi változások a politikai viták központi témájává váltak volna a helyi szereplők munkája nyomán, nálunk csak a kampányfinisben merülnek fel átgondolatlan ötletek.

Még ezekre a megállapításokra is mondhatnák az ügyeletes megmondóemberek, hogy ezt mindenki tudja. De a módszeres megfigyelés, a koherens elméleti keretbe illesztés és a nemzetközi szintű tudományos vita mégiscsak a folyamatok egy mélyebb megértéséhez vezethet. Legalábbis annál, hogy „hát, ez mindig így szokott itt lenni”. A tudományosan dokumentált tapasztalatokat akár gyakorlatban, politikai vagy intézményi innovációra is lehetne használni. De úgy tűnik, a hatalom (lelkes hívei támogatásával) inkább megszűntetné azokat az intézményeket, amik összegyűjtik a helyzet javításához szükséges tudást. 

A szerző a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének társadalmi integráció és társadalompolitika osztályának tudományos segédmunkatársa. 

Kapcsolódó cikk a Qubiten: