Interaktív ábrán mutatja az Eurostat, hogyan alakul az EU-tagállamok népessége 2100-ban

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat a legaktuálisabb adatok alapján 2100-ig szóló részletes demográfiai prognózist publikált.

A tavalyi évben egyébként 1,1 millióval nőtt az unió lakossága (512,4 millióról 513,5 millióra). A növekedés a bevándorlásból adódott, mivel az EU-ban a természetes fogyás maradt a trend: 2018-ban 5,3 milió halálesetre 5 millió szülés jutott.

Az évszázad végére az EU országainak népessége 20,5 millió fővel, Magyarországé pedig 1,9 millió fővel csökken. 2100-ra alaposan megváltozik az európiai népesség korfája is: addigra 72,2 millió 80 évesnél is idősebb lakója lesz a kontinensek, míg ma csak 43,6 millió ilyen idős polgára van az EU-nak. Magyarországon addigra alig pár százezer 80 fölötti él majd.

Az alábbi interaktív grafikonon beállítható, hogy mely ország melyik évtizedének korfáját lássuk, a kurzort a hasábokra irányítva láthatóvá válnak a pontos adatok.

Érdekes, hogy 2018-ban Írországban volt a legnagyobb a fiatalok (0-14 évesek) aránya (20,8 százalék), míg Olaszországban a legalacsonyabb (13,5 százalék), Magyarországon ez a korosztály a népesség 14,5 százalékát tette ki tavaly.

Kapcsolódó anyagaink: