A párizsi egyezmény a legjobb esetben is alkalmatlan a klímacélok elérésére

A Barcelonai Egyetem (UAB) egy friss kutatása szerint valami nagyon nem stimmel a párizsi klímaegyezmény körül: az egyes országok vállalásai ugyan jól hangzanak, de ha összeadjuk őket, nem jön ki belőlük az elvárt eredmény, a felmelegedés 2 fokban történő maximalizálása. Lewis King, a tanulmány vezető szerzője szerint az egyezmény ugyan egy jó lépést jelent a megfelelő irányba, de túlzottan homályos ahhoz, hogy csodát várjunk tőle – vagy, ami azt illeti, akár eredményt is. 

Az egyezményt aláíró ENSZ-tagállamok, köztük Magyarország is, azt vállalták, hogy a klímaváltozás által megemelkedő globális átlaghőmérséklet-növekedést 2 Celsius-fok alatt tartják, és „erőfeszítésket tesznek, hogy a növekedés 1,5 százalékos legyen”. Az országonként meghatározott hozzájárulások nem kötelezik az országokat jogi szempontból, és épp ez az, ami miatt King szerint itt gyakran ellenőrizhetetlen és homályos vállalásokról van szó. 

Hogy tisztázzák, pontosan mit is vállaltak a tagországok, a kutatók négy kategóriába rendezték őket. Ezek a következőek voltak:

  • Abszolút emissziócsökkentési célok: itt egy meghatározott bázisévhez mért csökkentést vizsgálták százalékosan. A bázisévet maga az adott ország határozza meg 1990 és 2014 között, a célév pedig jellemzően 2030, néhány esetben pedig 2025.

  • Hétköznapi (Business as Usual, BAU) csökkentés: a normál körülmények figyelembe vételével becsült csökkentés 2030-ra. Ezt az adatot is az egyezményt aláíró országok becslik meg.

  • Emisszióintenzitás-csökkentés: az emisszió intenzitásának csökkentése GDP-hez mérten, egy meghatározott bázisévhez viszonyítva.

  • Nem meghatározott károsanyag-kibocsátással rendelkező országok, vagyis azok, amelyen nem tűztek ki meghatározott emissziós célt maguk elé.

King és társai szerint az, hogy az aláíró országok ezeket a különböző szempontokat veszik alapul, ráadásul sem a célév, sem a bázisév nem azonos a vállalások esetében, nehezen összevethetővé teszik ezeket, ezért a vállalási rendszer reformját szorgalmazzák.

Nem elég átlátható

A megállapodás harmadik cikke azt írja elő az országoknak, hogy legyenek ambiciózusak, és minden újabb ötéves tervben próbáljanak többet vállalni – ez ahhoz képest, hogy már az is némileg zavaros, hogy az alapvető tervben mit vállaltak, elég megengedő feltétel. Az egyezmény ráadásul nem is kötelezi az országokat semmire. King szerint az, ha jobban összemérhetőek lennének egymással a vállalások, tisztább körülményeket is teremtene, az összemérhetőség miatt pedig célszerű lenne, ha mindig a legutóbbi évet neveznék ki bázisnak, és ehhez mérten határoznák meg a következő évre vonatkozó emissziós célokat. 

További probléma, hogy a párizsi egyezmény államonként méri az üvegházgáz-kibocsátást, és nem veszi figyelembe a külföldi termelést és a behozott termékeket, így eleve torz képhez jutunk. 

Nem először éri kritika az egyezményt: a legtöbb bírálója szintén az átláthatóságot hiányolja a megegyezésből, de a legtöbben elismerik, hogy még egy ilyen homályos egyezmény is jobb, mint a semmi. A legnagyobb aggodalomra a földhasználat, vagyis a növénytermesztés és a faültetés adhat okot: miután az ezen a területen történő változások rengeteg időt vesznek igénybe, így azok az országok, amelyek nem tettek már az elmúlt években lépéseket az ügyben, lecsúsztak a 2030-as vállalásaikról.

Vannak persze, akik szerint az egyezmény nem ér semmit: még akkor sem lenne hatékony, ha az országok komolyan vennék a vállalásaikat, igazi kényszerítő erő nélkül viszont végképp haszontalan – arról nem is beszélve, hogy a G20 országok tagjai közül egyelőre egy sem tudott megfelelni a 2015-ös vállalásainak. 

A King által most felvetett azonos módszertan és átláthatóság hiánya már korábban is feltűnt, és nem valószínű, hogy ezen a területen komolyabb haladást lehetne elérni, a fejlődő országok ugyanis mereven elzárkóztak a közös platformtól. Az egyezmény mostani bírálata szerint ez azért is problémás, mert jelen helyzetben a bizonytalanságok miatt mindenki azt mond, amit akar, ez pedig hosszú távon nemhogy a kibocsátás csökkenéséhez, hanem akár a növekedéséhez is vezethet.