Az optimistáknál jóval kisebb a szívbetegségek kockázata
Bár önmagában a pozitív gondolkodás kevéssé befolyásolja az egészségi állapotot, egy friss tanulmány kardiológus szerzői szoros összefüggést találtak az optimizmus és a kardiovaszkuláris események, illetve az ezek nyomán bekövetkező elhalálozások között.
Az amerikai orvosszövetség hivatalos online folyóiratában, a JAMA Network Openben pénteken megjelent tanulmány 15 olyan korábbi vizsgálat eredményeit elemezte, amelyek összesen 230 ezer európai és amerikai, 2 és 40 év közötti páciens kórelőzményét és betegségtörténetét ismertették.
A kutatók azt találták, hogy a leginkább derűlátóknak 35 százalékkal kisebb esélyük volt arra, hogy valamilyen tragikus kimenetelű szív- és érrendszeri esemény következzen be, mint borúlátó társaiknak. Az idő előtti elhalálozás kockázata pedig 14 százalékkal volt kisebb az optimisták körében, mint akik pesszimistának vallották magukat.
A tanulmány szerzői szerint bár kétségtelenül árnyalja a képet, hogy az elemzett tanulmányok más és más optimizmusdefiníció alapján vizsgálták a világlátás és betegségek kialakulása közötti összefüggéseket, annyi azért bizonyosnak látszik, hogy a derűlátó emberek életmódja, táplálkozása, problémamegoldó és stresszkezelő stratégiája kedvez a kardiovaszkuláris betegségek elkerülésének, illetve a betegségekkel történő megküzdésnek, így a gyógyulásnak is.
A kutatók szerint az attitűdbeli különbségek és az egészségi állapot összefüggéseinek mélyebb és kiterjedtebb kutatása további, a társadalmak egészségügyi hálózatának működését is segítő eredményekre vezethetne.
Kapcsolódó korábbi cikkeink:
Miért hal korábban a kelet-európai, mint a nyugati?
Európa, köszöni, egyre jobban van, de ez a jóllét nem egyenletesen oszlik meg. A kelet-európai egészségügyi rendszerek össze sem hasonlíthatók a nyugatiakkal, számít az önpusztítás és az elhízás, de olyan tényezők is, mint a levegő minősége.
Amerikai pszichológusok: Havi másfél millió forint kell a boldogsághoz
A pénz csak egy bizonyos összeghatárig boldogít, azon felül már inkább lelki teher. Az sem mindegy, ki mivel foglalkozik: a kertépítészek és a virágkötők kevesebb pénzzel is boldogabbak, mint az informatikusok és a bankárok.
A cinikusok nem realisták, csak lusták – hiánypótló kiáltvány a pesszimizmus kártékonyságáról
Cinikusak már eleget voltunk, ideje kipróbálni valami mást: az együttérző, intelligens és praktikus optimizmust – hirdeti Angus Hervey, a derűlátás pápája, a Future Crunch alapítója.