A cinikusok nem realisták, csak lusták – hiánypótló kiáltvány a pesszimizmus kártékonyságáról

Cinikus: (gör -> lat). I. a közönyt és az igénytelenséget a legfőbb erénynek tekintő, az élet örömeit és szépségeit, valamint a fennálló intézményeket és erkölcsöket megvető ókori görög filozófiai iskola neve. II. 1. semmi értéket nem tisztelő, minden eszményt s bevett szokást keserű kiábrándultsággal kigúnyoló, romboló (személy, magatartás, beszéd stb.) 2. szemérmetlen, arcátlan, elvetemült, megrözgött. /Idegen szavak és kifejezések szótára, 1987. Bakos Ferenc szerk./

Angus Hervey harcba szállt a cinizmus és a pesszimizmus ellen. A Future Crunch nevű technooptimista mozgalom alapítója a napokban a Quartzon tette közzé a negatív hozzáállás elleni vádbeszédét.

A politikai közgazdaságtanból diplomát, államigazgatásból PhD fokozatot szerző, újságíróként is működő Hervey mozgalma olyan embereket fog össze, akik a tudomány eredményeibe vetve hitüket töretlenül bíznak a jövőben, és azon vannak, hogy ezt a hozzáállást minél szélesebb körben elterjesszék: cikkeket írnak, jóhír-levelet készítenek, és főként motivációs előadásokat tartanak cégeknél. A Future Crunch másik alapítója, Tane Hunter bigdata-tudós és rákkutató, a további tagok között van zenész, filmes és entomológus is.

Angus Hervey (balra) és Tane Hunter (középen), a Future Crunch alapítóiFotó: YouTube

Az ausztráliai Future Crunch tagjai szerint nem is élünk olyan reménytelen időket: a háborúk visszaszorulnak, a betegségekre új gyógymódokat találnak, milliókat emelnek ki a szegénységből, és emberek milliárdjai jutnak hozzá a történelem legsokrétűbb, leggazdagabb információs hálózatához. Gép segít, hogy megértsük egymás nyelvét, kopipésztelhető a DNS, lassan felfedjük a kvantummechanika titkait. A Future Crunch tagjai tudásukat arra szeretnék használni, hogy szokatlan látószögből mutassák meg az emberiség 21. századi történetét, a technológiai haladással járó lehetőségek sokaságát, és ezzel elősegítsék az értelmes, derűlátó gondolkodás terjedését.

Pesszimista = kamasz

Hervey programcikkében azzal indít, hogy rossz hírekből túlkínálat van a piacon: klímaváltozás, környezetpusztítás, emberiesség elleni bűntények, politikai szélsőségek, kényszerű migráció, növekvő egyenlőtlenség mindenütt. Ha valaki okosnak, olvasottnak, elkötelezettnek tartja magát, jellemzően kétféleképpen reagálhat minderre: felháborodással vagy cinizmussal, ezek tűnnek egyedül normális válasznak. Azon a ponton vagyunk, amikor a kihívások jelentősége csak a poltikai vezetők ostobaságához mérhető – írja. A jól tájékozott cinikus számára tehát egyértelmű, hogy az emberiség sosem lesz képes úrrá lenni ezen a problémahegyen.

 Tudják, ki gondolkozik még így? – kérdezi Hervey. Hát az emós tinédzserek, akik automatikusan a cinizmushoz fordulnak, mert az biztonságos. Számukra a világ kegyetlen és bizonytalan hely, tele barmokkal és idióta tekintélyfigurákkal. Ahelyett, hogy megváltoztatnánk a világot, mennyivel egyszerűbb már visszavonulni a szobánkba és csendben belesírdogálni a Nietzsche-összesbe, meg szomorkás verseket írni az emberi lélek végtelen sötétjéről.

Aki azonban előveszi a kamaszkori verseit, tudhatja, hogy a tinédzserek nem bölcsek, nem értik igazán, hogy mi történik, még nincs ehhez elég tapasztalatuk. A cinikus hozzáállást azért veszik át, mert az a lázadás eszközének tűnik számukra, ez is egy módja lehet annak, hogy visszaszerezzék a cselekvőképesség illúzióját egy nyilvánvalóan őrült világban.

 A valóságban ez a választás félelmen, bizonytalanságon és tapasztalatlanságon alapul. Ha csak a legrosszabbra számítunk a társadalomtól (meg úgy általában mindentől), nem kell amiatt aggódnunk, hogy csalódunk vagy túl nagyot tévedünk. Ez olyan őrülten vonzó a pesszimizmusban.

Optimista = felnőtt

De a felnőtteknek nincs mentségük a cinizmusra, ami semmi más, mint lustaság, a könnyebbik út – állítja Hervey. Ha túl sokáig cinikusak maradunk, az egy olyan minőséghez vezet, amit Steven Pinker harvardi pszichológus professzor pusztító pesszimizmusnak nevez. (És amiről mi, magyarok egyébként elég sokat tudnánk mesélni.) Minden szörnyű, a politikusok csak hazudnak, a pénzes elit mohón növeli vagyonát, miközben mind a klímaváltozás nevű időzített bombán üldögélünk. Mi értelme lenne itt egyáltalán tenni valamit?

Az olaszokkal vagyunk egy szinten, nem is rossz! Az Ipsos 2016-os adatai arról, hogy a lakosság hány százaléka szerint mennek jó, illetve rossz irányba a dolgok.Grafika: Ipsos

Ez a hozzáállás az egyén szintjén is káros, de ha az egész társadalmat is átitatja, egyenesen mérgező: amikor a cselekvés lenne a legfontosabb, a cinizmus bénító hatással bír. Elősegíti, hogy az elkövetkező generációkra hagyjuk a problémákat (ezt a jelenséget predatory delaynek is nevezik), ami lényegében ugyanaz, mintha elveszítenénk a csatát. Ez a fajta gondolkodás éppen azoknak engedi át a cselekvést, akiknek a hatalma és a jóléte a bolygó kizsákmányolásához és mások nyomorúságához kötődik. És ami talán ennél is fontosabb, ignorálja azokat a hihetetlen fejleményeket, amelyek reményt adhatnak – véli Hervey.

Ezek a történetek nem kapnak akkora felületet, mint azok, amelyek azt hirdetik, hogy közeleg az ítéletnap, de csendben, a színfalak mögött apránként jobbra fordítják a dolgokat – állítja Hervey, és mindjárt hoz tíz példát is 2018 első heteiből:

  1. Az Egyesült Királyság csaknem minden rekordot megdöntött a megújuló energiák terén. A szélerőművek ott már kétszer annyi energiát állítanak elő, mint a szénerőművek.
  2. A gyilkossági ráta több mint 5 százalékkal csökkent az Egyesült Államokban 2017-ben, New Yorkban az 1950-es évek óta nem látott alacsony szintre szorult vissza a bűnözés.
  3. Azokban a Mexikóval határos amerikai államokban, ahol engedélyezték a kannabisz gyógyászati célú vagy rekreációs használatát, az erőszakos bűncselekmények száma 13 százalékkal esett vissza.
  4. 2017 a légibiztonság éve is volt: bár többen repültek, mint valaha, egyetlen utasszállító sem zuhant le.
  5. Biztató adat a rák elleni harcban, hogy az Egyesült Államokban csökkent a daganatos betegségek halálozási rátája, 1991 óta már 26 százalékkal.
  6. 2017-ben kevesebben haltak meg természeti katasztrófák következtében, mint az emberiség történetének szinte bármelyik évében.
  7. Az Európai Unió háborút hirdetett a műanyag hulladék ellen, célul kitűzve, hogy 2030-ra Európában kizárólag újra használható vagy újrahasznosítható anyagokba csomagolják a termékeket.
  8. A brazil kormány bejelentette, hogy nem épít több gátat az Amazonasra, engedve a környezetvédők és a bennszülött törzseket képviselők érveinek.
  9. Belize tartósan felfüggesztette az olajkitermelési előkészületeket a nyugati félteke legnagyobb korallzátonyának közelében.
  10. Tíz év vita után a napokban 140 nemzet beleegyezett, hogy megkezdjék a túlhalászás ellen és az óceánok védelmében fellépő új párizsi egyezmény tárgyalását.

Milyen a cselekvő optimizmus?

Hervey a cikkben mozgalmat hirdet: 2018-ban neveljük ki magunkban az optimizmust, nem mint a világra adott reakciót, hanem mint személyes választást és mint politikai projektet. Nem arra a fajta – szerinte naiv – optimizmusra buzdít, amely újrahasznosít, Kumbayát énekel, küld egy kis pénzt a számára rokonszenves politikus kampányára, és reméli, hogy Elon Musk majd mindent megold.

A Hervey-féle optimizmus – állítja a szerző – együttérző: nem dugja homokba a fejét, van mersze szembesülni a rettenetes dolgokkal, amik a világon történnek, nem riasztja el a fájdalom. Ez az optimizmus bátor is, mert átlátja, milyen átkozottul nehéz feladatok várnak ránk, és számol a teljes kudarc lehetőségével is. Ez az optimizmus intelligens: a technológiai és tudományos fejlődés táplálja, az emberi haladásról és a környezettudatosság terjedéséről szóló történetek inspirálják. Közben praktikus is ez az optimizmus, alaposan áttanulmányoz mindent, ami körülöttünk történik, mielőtt eldönti, hogy ennél jobban is tudjuk csinálni.

És ami a legfontosabb: ez az optimizmus kollektív. Jól tudja, hogy a haladás nem a csodáknak köszönhető, hanem elkötelezett emberek millióinak, akik az elmúlt évtizedekben folyamatos erőfeszítéseket tettek érte. Ezek az emberek újra és újra felbukkannak, és nem lehet őket lebeszélni arról, hogy igenis lehetséges olyan fenntartható globális társadalomban élni, amelyben senki sem marad az út szélén.

Kitört az I. Nagy Streamingháború

Minden bizonnyal vége a Netflix egyeduralmának, az HBO és az Amazon mellé pedig özönlenek a vetélytársak: az Apple és a Disney novemberben indította el online film- és sorozatstreamelő szolgáltatását, de aztán jönnek a nagy stúdiók, és viszik magukkal a Jóbarátokat és az Office-t is a Netflixről.