Elhunyt Vekerdy Tamás, a gyermekkor szabadságának legnagyobb magyar szószólója
Mára virradóra elhunyt a boldog és szabad gyermekkor legnagyobb magyar hírnöke, Vekerdy Tamás, a nemzetközileg is elismert magyar gyermekpszichológus, író, újságíró. Előadásain és könyveiben arra buzdította a szülőket és a gyermekeket nevelő óvónőket és tanítókat, hogy mindig megérteni igyekezzenek a gyerekeket. Például így:
„Ha szorongó kisgyerekünk arról panaszkodik nekünk, hogy nem tud elaludni, mert elalvás előtt újabban mindig a halálra gondol (lehet négy-öt éves, de akár kilenc is, ilyenkor bukkannak elő ezek a gondolatok), akkor vagyunk könnyű helyzetben, ha azt tudjuk mondani neki – mert így is hisszük! –, »gondold azt, hogy aki meghalt, az is él valahol, valahogy, csak egy másik világban, más formában mint eddig, mert semmi nem múlik el soha teljesen«. Azt fogjuk tapasztalni, hogy nem kell belebocsátkoznunk abba, hogy ez tényleg így van-e, ki mondja ezt, hogyan kell pontosabban elképzelnünk – a lehetőség valamit felszabadít és megnyugtat a gyermeki fantáziában.”
A gyerekeket féltette, a szülőket nevelni igyekezett
A magyar közoktatási rendszert egész pályafutása során hevesen, sőt egyre hevesebben kritizáló szakember minden lehetséges fórumon, így például Belső szabadság című, 2017-es könyvében is arra figyelmeztette a szülőket, hogy
„ötévesen nem angolul kell tanulni, hanem rohangálni az udvaron, a friss levegőn, látszólag céltalanul, mert attól fejlődik az agyuk. Gilisztát fogdosni, bodobácsot gyűjteni, sarazni és koszosnak lenni, rettenetesen koszosnak. Csúszni-mászni, bunkert építeni. Világgá menni. Nem elhinni, hogy alig tizennégy évesen eldőlt minden, hanem kipróbálni lehetőleg mindent, amire lehetőség van. A frászt hozni a szülőkre, hogy nem lesz belőlünk semmi, hogy csak úgy lézengünk. Odaállni a harmadik generációs értelmiségi családban a zongora mellé és kijelenteni, hogy az asztalos szakmát választottuk. Mert valaki nem az lesz, akinek van érettségije, hanem az, aki dolgozik. Aki munkát fektet valamibe, amihez van kedve, tehetsége, szorgalma. Aki elhivatott és a munkájának jó szakemberévé válik, legyen ács, bádogos vagy bognár. És ha elsőre nem jó szakmát választottunk, akkor legyen bátorságunk tovább állni, mert nem befejezni kell, amit elkezdtünk, hanem bátran változtatni.”
Kezdeti útkeresés után múlhatatlan érdemek
Vekerdy Tamás három hete töltötte be a 84. életévét. 1935. szeptember 21-én született, harmadik generációs értelmiségi családban. Először jogi, majd pszichológusi diplomát szerzett az ELTE jogi, illetve bölcsészettudományi karán. Diplomáival a zsebében házitanítóként, színházi statisztaként, újságíróként kereste az útját, majd Mérei Ferenc neves pszichológus, pedagógus és hálózatkutató szemináriumainak hallgatása után, az 1970-es években két budapesti kerület nevelési tanácsadójában kezdett gyermekpszichológusként.
Háromszor nősült, gyermekei az utolsó házasságából születtek. Felesége, Honti Mária ugyancsak gyermekpszichológus. Három fiuk, Dániel, János és Bálint után 1991-ben született Anna nevű lányuk. Három gyermekük is az AKG alternatív gimnáziumban érettségizett, mert – mint Vekerdy kifejtette – „itt a gyerekhez szabják az iskolát, és nem fordítva. Nem szeretjük, ha a gyerekünket szabják-varrják (fúrják-faragják) az iskolához, hogy belepasszoljon. Olyan iskolát kérünk a gyerekeinknek, ahol jól érzik magukat. Ahol nem unatkoznak. (...) Mi nem az életre készülünk, hanem élünk... nekünk már ez az egy mondat is elég lett volna.”
Vekerdy a rendszerváltás környékén részt vett az első magyarországi Waldorf-óvoda és -iskola megszervezésében, később a Waldorf-tanárképzést vezette. Legidősebb fia, Dániel követte édesapja nyomdokait, az egyik Waldorf-gimnázium intézményvezetője. Egyik utolsó, szeptember 1-jén megjelent, fiával közösen adott interjújában úgy méltatta fiát, „én időnként csodálom a Danit azért, ahogy a kamaszokkal csodálatosan, irigylésre méltón bánik. Sokszor úgy érzem, én nem tudnám így csinálni. Ha elmennek kirándulni, akkor mindenki inni, okádni és cigarettázni akar, mert az a menő, és egyszer csak kiderül, hogy nem lehet, ők pedig betartják. Szerintem ebben Dani jobb, mint én – és ez így van jól, mert az utódok jussanak tovább.”
Az elég jó szülőtől az elég jó iskoláig
Több tucat könyvet írt, a belső szabadságon kívül érzelmi biztonságról, megbetegítő és szerető óvodáról és iskoláról, kisgyermek- és kamaszkorról, gyermekkori szorongásról és annak lehetséges okairól, az „elég jó szülőségről”, a szülői háztól való elszakadásról, a múlt és a jelen gyermekkoráról, családról és válásról. Évente több tucat előadást tartott, amelyekre szinte lehetetlen volt bejutni, a jegyeket percek alatt elkapkodták.
Iránymutatásai szerint több generáció próbál elég jó szülővé válni, leszokni a túlféltő aggódásról, gyermekeik gyanakvásra, szorongásra, végső soron pedig agresszióra való kondicionálásáról. „A konfliktus az élet természetes része! Ha konfliktusmentes gyereket akarunk nevelni – jellemtelen gyereket nevelünk. Természetes dolog, hogy a szuverén ember időről időre konfliktusokba kerül a környezetével, ez a demokráciák egyik alapeleme – a vélemények és az érdekek ütköztetése, amit aztán kompromisszumkötéssel oldunk fel. Az elleplezett konfliktus sokkal agressziókeltőbb, mint a nyíltan felvállalt és a kibékülésig elvitt összetűzés!” – figyelmeztetett már idézett, Belső szabadság című kötetében.
A nyolcvanas években azt nyilatkozta az akkori oktatásról, hogy „a magyar iskola gyilkos, mert testileg, lelkileg rongálja a gyerekeket”. Tavaly már úgy helyesbített, hogy „az a magyar iskola, amit én akkor hevesen kritizáltam, az sokkal jobb, emberbarátibb, gyerekközelibb, gyerekekről többet tudó, gyerekeket és tanáraikat sokkal kevésbé kínzó, gyötrő, pusztító iskola volt, mint a mai”.
A gyerekek jogaiért küzdött élete végéig
Vekerdy Tamás élete végéig küzdött a gyerekek jogaiért. „Egyedül a szülő joga megszabni azt, hogy milyen nevelést óhajt adni vagy adatni gyermekének” – mondta Vekerdy a TASZ nyáron, a magántanulói státusz megszüntetése apropóján készített videójában. „Jól működő iskolarendszerben nincs szükség a magántanulóságra, mert az differenciál, az hozzáigazít a gyerekhez. (...) Amikor ez az új oktatási vagy köznevelési törvénymódosítás bemegy, akkor olyan dolgokról beszél, amelyek elvileg még akár jók is lehetnének. De a mai magyar szituációban nem jók.”
Vekerdynek októberben két előadása lett volna, a budaörsi a szabadsággal, a százhalombattai a gyermekekre való értő odafigyeléssel foglalkozott volna.
Az előadások elmaradásánál nagyobb tragédia, hogy Vekerdyvel a gyerekek szabadsághoz, a szabad oktatáshoz, a szabad fejlődéshez való jogának egy erős, és a végsőkig elszánt harcos védelmezője távozott ma hajnalban az élők sorából. „Egy egész élet nem elég ahhoz, hogy kiizzadjuk magunkból azt a rabszolgát, akivé az iskola tett bennünket. A rabszolgává tétel nem a rabszolgatörvénnyel kezdődik, ez egy tévedés. Az iskolával, vagy akár most már az óvodával.”