Három magyar fotós munkáját is kiemelték a világ legrangosabb természetfotós versenyén

Kedden kihirdették a világ legrangosabb természetfotós versenyének tartott, a londoni Természettudományi Múzeum által kiírt pályázat, Az év természetfotósa (Wildlife Photographer of the Year)  győzteseit és kiemelt munkáit – bár idén az első helyen díjazottak között nem található magyar fényképész, három magyar munkáját kiemelte a zsűri.

Az 2019-es év természetfotósa a kínai Pao Jung-csing lett, aki The Moment (A pillanat) című képén egy tibeti róka és egy ijedt mormota találkozását örökítette meg. „Fényképészetileg ez egy egyszerűen tökéletes pillanat. A testhelyzetek kifejező intenzitása lenyűgöző, a felemelt mancsok között feszülő energia pedig tökéletes egyensúlyba helyezi a kép főszereplőit” – vélekedett a győztes képről Roz Kidman Cox, a zsűri elnöke.

Pao Jung-csing győztes fotójaFotó: © Yongqing Bao - Wildlife Photographer of the Year

Az év fiatal természetfotósa díjat a 14 éves új-zélandi Cruz Erdmann vihette haza, aki egy nagyúszójú kalmár portréjával nyűgözte le a zsűrit – a képet egy éjszakai búvárkodás alkalmával lőtte az Indonéziához tartozó Celebesz szigetének északi partján. Cruz egészen kiskora óta rajong az óceánért és annak élőlényeiért, és már tíz évesen megszerezte a merülési engedélyt, és a múzeum közleménye szerint az édesapjától örökölt vízálló fényképezőgépétől is nehéz elszakítani.

Cruz Erdmann ifjúsági győztes fotójaFotó: © Cruz Erdmann - Wildlife Photographer of the Year

A nyolc első díjával (közte egy fődíjjal) a verseny történelmének abszolút rekorderét, Máté Bencét idén a legjobb fotóriporter kategóriájában emelték ki azért a fotójáért (A Sickening Delicacy / Gyomorforgató ínyencség), amin egy csapat béka haldoklik egy véres tóban, miután lábaikat levágták – a békacomb ínyenc fogásnak számít, évente több mint egymilliárd békát ölnek le miatta. A fotót itt lehet megtekinteni.

Máté mellett még két magyar fotós munkáját kiemelte a zsűri: a növények és gombák kategóriájában Potyó Imre a csillagvirág tavaszi virágzásának megörökítéséért kapott említést, míg a fiatalok mezőnyében a 11–14 évesek közt emelték ki a 14 éves Koncz-Bisztricz Tamás fotóját, amelyen egy tölgyfa sziluettje látszódik a sűrű köd és a lecsapódott pára vízcseppjei mögött.

A Természettudományi Múzeum a kiemelt képeket nem bocsátotta a sajtó rendelkezésére, de több győztes fotót bemutathatunk:

Az állati portrék kategóriájában győztes indiai Ripan Biswas épp egy hangyakolóniát fotózott, amikor észrevett egy különös egyedet – a magát hangyának álcázó karolópók valószínűleg vadászat céljából épült be a hangyák közéFotó: © Ripan Biswas - Wildlife Photographer of the Year
Az amerikai Daniel Kronauer a gerinctelenek viselkedése nevű kategóriában nyert, egy Costa Rica-i katonahangya-kolónia fotójával: az egyedek saját testükből képeznek fészket a királynő és a lárvák számáraFotó: © Daniel Kronauer - Wildlife Photographer of the Year
Az emlősök viselkedése nevű kategória győztese a német Ingo Arndt, aki egy guanakóra rárontó pumát fényképezett le Patagónia chilei területénFotó: © Ingo Arndt - Wildlife Photographer of the Year
A francia Jérémie Villet a feltörekvő fotósok között nyerte el a legjobb portfólió díját, az alaszkai vadjuhokról készített fotóival, a kanadai Yukon területénFotó: © Jérémie Villet - Wildlife Photographer of the Year
A legjobb portfólió első díját a német Stefan Christmann kapta, aki ezen a fotón több mint 5000 hím császárpinvin összebújását örökítette meg az Antarktiszon – az állatok a fagy és a szél ellen védekeznek, miközben a távolban élelmet kereső nőstények által rájuk hagyott tojásokra is vigyáznakFotó: © Stefan Christmann - Wildlife Photographer of the Year

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: