Akik sötétebb, komolyabb Star Warsra vágytak, a Mandalorian című sorozattal megkapják
2005-ben, évekkel a Disney feltűnése előtt, amikor még szó sem volt új trilógiáról, (arról meg pláne, hogy a Skywalker-sagán kívül más, addig csak a képregényekbe és ponyvákba kényszerült történeteket is filmre visznek), George Lucas bejelentette, hogy elkezdődtek az első élő szereplős Star Wars-sorozat munkálatai. Kétezer-ötben. Az Underworld munkacímű széria a 3. és 4. rész között játszódott volna, és felemelő családi történet helyett a politika és az alvilág sötét összefonódását mutatta volna be.
Az először 2009-re ígért sorozathoz leszerződtették a tévés sci-fi két alapköve, a Battlestar Galactica és a Doctor Who íróit, de a produkció előkészületeit addig halogatták (részben arra hivatkozva, hogy a CGI technológia még nem elég jó), amíg 2012-ben a mindenható The Walt Disney Company bejelentette az igényét a Lucasfilm Kft.-re. Azóta már egész jó lett a CGI, a szórakoztatóipari bálna pedig tovább tarolta a piacot, és most elindult saját streaming szolgáltatása, ahol bemutatták a tényleges első élő szereplős Star Wars-sorozatot, The Mandalorian címmel.
A kedden megjelent, 38 perces első részben őszintén szólva túl sok minden nem történik, mégis szinte tökéletes évadkezdésnek nevezhető: az első jelenettel meghatározza a szótlan, de kíméletlen fejvadász központi karakterét, felvillantja a sorozat humorát, a középső szekcióban egy kis szívet is visz bele, az akciódús finálét pedig egy olyan cliffhangerrel tetőzi be, amire minden rajongó felkapja a fejét, és esetleg még a pénztárcájába is hajlandó belenyúlni, hogy ne maradjon le a következő részekről sem.
Szép új világ
A Sergio Leone-i hagyományhoz hűen névtelen, egyszerűen The Mandalorian, vagyis a mandalori néven feltüntetett (bár a premierben elhangzó Mando becenév gyanúsan visszatérhet még) főhős egy klasszikus sivatagi kocsmai bunyóval indít, majd leszállít egy kék fejű idegent a megbízójának. Ezzel el is megy az első húsz perc, miközben a részletesen berendezett, mégis kellően sivár környezetben tökéletesen fedezik, hogy a jelenetek csak azért léteznek, hogy szinte algoritmus módjára adagolják az alapvető információkat.
Ez azonban teljesen mindegy, mert az elején úgyis el vagyunk foglalva azzal, hogy összerakjuk a fejünkben, melyik korban is járunk épp (a 6. és a 7. rész között, a Birodalom bukása után), hogy rácsodálkozzunk az izgalmas Razor Crest űrhajó belső dizájnjára, vagy épp azon gondolkozunk, hogy mégis milyen szerek fogyhattak azon a céges bulin, ahol kitalálták, hogy Werner Herzog egy Disney-csatorna Star Wars-sorozatában szerepeljen.
A világépítés ettől függetlenül rendben van. A Lázadók győzelme nem hozott békét az univerzumba, egyfajta gazdasági galaxisválság van, és ez a fejvadász-társadalmat különösen kényesen érinti: az alvilágban forgó birodalmi valuták értéke rekordmélységekben jár, az új melókért kínált pénz pedig már az üzemanyagköltséget is alig fedezi. Ennek megfelelően kietlenek és gyönyörűen mocskosak a tájak, kopottak a szerelések, gyanakvók a karakterek.
Ahogy a Disney-éra alatt egyszer sem, úgy most sem lehet panasz a castingra. A Narcosból ismert Pedro Pascal fejvadásza a mindent takaró páncél mögül is meggyőző; a Werner Herzog által játszott, magát lerobbant rohamosztagosokkal körülvevő megbízó kellően rejtélyesnek tűnik; Nick Nolte egy Yodánál kevésbé magasztos mentorfélét, egy bölcs öreg disznómajomembert alakít; a főhős munkáit kerítő Carl Weathers-karakternél pedig csak el kell hessegetni a gondolatot a színész ingyenélő karakteréről az Arrested Developmentből. A Zsivány Egyes és a Solo után pedig folytatódik a különc droid sidekickek kiváló sora: K-2SO és L3-37 után itt van IG-11, a Taika Waititi által megszólaltatott menő fejvadászrobot.
Olyanokkal pedig még nem is találkoztunk elsőre, mint a lázadókkal harcoló zsoldosnőt alakító Gina Carano, a Breaking Badből ismert Giancarlo Esposito vagy a standupos Bill Burr. De szükség is lesz az érdekes karakterekre, mert sok múlik majd rajtuk: a mandalori főhős a koncepcióból adódóan annyira kimért, hogy legalább azoknak fel kell dobniuk a jeleneteket, akikkel útja során találkozik.
Az elmaradhatatlan kikacsintásokat, a filmekre való utalásokat szerencsére nem tolták túl, még a filmzenét is először sikerült úgy eltalálni a Star Wars-produkciók történetében, hogy John Williams görcsös imitálása nélkül is starwarsos, mégis újszerű – ez a Fekete párduc zenéjén és Childish Gambinóval is dolgozó svéd zeneszerző, Ludwig Göransson érdeme.
Fénykardok és Erő helyett mocskos western
A Mandalorian hangulata a csendes, magányos hős küldetését bemutató spagettiwesternektől a Deadwood poros, korrupt világáig terjed, persze csillagközi díszletekben. A szupergeek Lucas által különböző ponyvákból összetákolt Star Warsra mindig is szívesen mondták, hogy űrwestern, de ennyire még sosem illett rá ez a jelző. Még egy olyan jelenetet is tartogatott a premier, amelyben lényegében egy lónak megfelelő lényt kellett megszelídítenie és betörnie a kopár sivatagon átvágtatni készülő hősnek.
A fénykardozós-erős dolgokból kihozták már, amit ki lehetett hozni, sokkal érdekesebbek a skywalkertelenített történetek – ezért volt akkora sikere a rajongóknál a Zsivány Egyesnek, és ezért bukott meg a hamis nosztalgiára épülő Solo. Sokáig szó volt arról, hogy a spinoffok sorát Han Solo után a leghíresebb fejvadász, Boba Fett története folytatja, de ezt remélhetőleg most végleg ütötte a gyakorlatilag azonosan kinéző új karaktert bemutató sorozat. Mennyivel jobb ez így, mintha épp a titokzatossága miatt is olyan népszerű Fettről húztak volna le még egy bőrt. (Ha ezen múlik bármi, a magyar hc-rapper Bobafett jóváhagyta a Mandaloriant.)
És ha valami visszaállíthatja a rajongók bizalmát a Disney felé, akkor az ez a sorozat: a Mandalorian nemcsak a Disney+ zászlóvivőjének kijelölt státusza miatt elválaszthatatlan az anyacégtől, hanem azért is, mert az egykori függetlenfilmes hősből a Disney egyik legfontosabb házi alkotójává vált Jon Favreau felügyelte a sorozatot a történet alakulását felvázoló készítőként. Favreau nemcsak berobbantotta az azóta is megállíthatatlan filmes Marvel-univerzumot a 2008-as Vasemberrel, de azóta is dollármilliárdokat hozott a házhoz Disneylandben: a Vasember 2 után A dzsungel könyve és Az oroszlánkirály hiperrealisztikus remake-jét is megrendezte.
Favreau-nak köszönhető az is, hogy bár az új filmtrilógia munkálataitól távol tartotta magát, a Mandalorian forgatásán feltűnt George Lucas is. A hírek szerint Lucas nemcsak a születésnapja miatt látogatta meg Favreau-t a díszletek között, hanem egy kis eredettörténeti adalékkal is szolgált az íróknak.
Ennek részleteiről még csak „kiszivárgott információk” keringenek, de ha igazak, akkor Lucas egy régóta húzódó rejtélyre tehet pontot az évad során, aminek köze lehet az első részt lezáró gigantikus cliffhangerhez – ennek kifejtését a spoilerérzékenyekre való tekintettel messziről kerülöm.
És az is a Disney+ érdeme, hogy a zárójelenet után is a képernyő előtt tudott tartani: a végefőcím alatt a sci-fi-grafikák rajongóit hergelik a sorozat világához készült lenyűgöző konceptuális rajzokkal. Ilyenekkel:
Nem árt tudni, hogy a Disney+ nem Netflix, a bingelésről le kell mondani: a pénteki második résztől kezdődően hetente jönnek az új epizódok, egészen a nyolcadik, utolsó részig, amire december 27-ig kell várni.
A Disney+ egyelőre csak az Egyesült Államokban, Kanadában és Hollandiában elérhető, az ismert tervek szerint 2020. március 31-én vezetik be a nyugat-európai országokban, míg a kelet-közép-európai régióba vagy 2020 végén, vagy 2021 elején érkezik a szolgáltatás.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: