3000 éves talány: mi van ennek az egyiptomi nőnek a fején?

2019.12.13. · tudomány

Egy nemzetközi régészcsoport nemrégiben közreadott tanulmányában két ritka egyiptomi leletet elemzett, ezek a tíz éve futó, Ahet-Aton városát feltáró Amarna Projectben kerültek elő. Az első ilyen lelet 2010-ben bukkant fel az amarnai ásatásokon, a másodikat öt évvel később, egy kifosztott sírban találták meg. A kutatók decemberben jelentették meg a tölcsérek elemzését az Antiquity régészeti folyóiratban, ez az első komolyabb lépés a rituális tárgyak megértése felé. 

A régészek az első lelet előkerüléséig csak ókori egyiptomi ábrázolásokról ismerték a tölcsért, és még abban sem voltak biztosak, hogy valóban létezett-e ilyen tárgy, vagy csak olyasmi célt szolgál a rajzokon, mint a szentek glóriája a keresztény ikonográfiában. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy az ábrázolásokon ugyan a legtöbbször előkelő származású alakokon szerepelt a tölcsér, de nem minden esetben, sőt, megesett, hogy teljesen hétköznapi tevékenység közben is megfigyelhető volt a különös tárgy a figura fején. 

Parfüm? Glória?

Egyes elméletek szerint a tölcsérek egyfajta parfümként működtek: a fejen elhelyezett, illatos anyagokkal elkevert anyag megolvadt, illatos olajréteggel vonta be a hajat és a bőrt, ezzel pedig a rituális megtisztulás részének számított. A most előkerült és elemzett leletekkel valószínűleg nem ez volt a helyzet: egyrészt fennmaradtak, másrészt nem zsírból, hanem viaszból készültek. Anna Stevens, a Cambridge-i Egyetem régésze szerint az anyaguk méhviasz lehetett, belül pedig üregesek, valószínűleg egy szövetdarab köré gyúrták a viaszt, ez azonban már elporladt. 

photo_camera Arról a pudingszerű valamiről van szó a feje tetején Fotó: Wikimedia Commons

Lise Manniche, a Koppenhágai Egyetem régésze szerint az anyagválasztás még nem zárja ki a tölcsérek illatszerként történő használatát: könnyen lehet, hogy hamis tölcsérekről van szó. Mindkét fennmaradt lelet ismeretlen nevű és származású egyiptomiak sírjából került elő, így Manniche szerint elképzelhető, hogy itt az eredetileg drága és illatos anyagokat csak leutánozták, az előkelőbbek sírjából pedig azért nem került elő ilyesmi, mert azok az anyagok az elmúlt 3300 év alatt elbomlottak. 

Termékenységi szimbólum

Stevens szerint elképzelhető, hogy a tölcsérek a nem kellőképpen előkészített holtak számára adtak némi bónuszt a túlvilágon: azok, akik nem kaptak elit temetést, így mégis kaptak valamiféle segítséget. Elképzelhető az is, hogy a tölcsér a Bát, az ember lényegét vagy lelkét szimbolizálta. 

Stevens szerint fontos felfedezésről van szó: kiderült, hogy a tölcsérek valóban léteztek, a régészek viszont egyelőre csak feltevésekbe bocsátkozhatnak, ilyen az is, hogy ezek a tárgyak valamilyen módon a termékenységgel és a feltámadással voltak összefüggésben. A régészek valószínűnek tartják, hogy a tölcsérek nemcsak Ahet-Aton városára voltak jellemzőek, az előkerült leletek alapján pedig nehéz megállapítani, hogy mire szolgáltak. Az, hogy az egyik lelet egy fiatal nő sírjából került elő, valamint az, hogy legalább egy ábrázoláson egy nő ilyet visel, miközben Tawerethez, a nők és a terhes anyák istennőjéhez imádkozik, elképzelhetővé teszi, hogy a tölcsért kifejezetten termékenységi szimbólumként használták, és elsősorban nők mellé temették, de ennek bizonyítására további kutatások szükségesek.