A természet további bitorlása a földi élet szövetének szétbomlásához vezet
Az 1970-es évektől egyre drasztikusabb az a hatás, amelyet az emberi tevékenység gyakorol a földi ökoszisztémákra. A természetből származó anyagi javak lehető legnagyobb mértékű kiaknázásával leírható folyamat, a természet korábban példátlan bitorlása az emberiség fennmaradásához is szükséges földi élet szövetének szétbomlásához vezet – állapította meg az a nemzetközi kutatócsoport, amely a Science folyóiratban december 13-án publikált átfogó tanulmányt jegyzi. A cikk egyik szerzője Molnár Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, a Hagyományos ökológiai tudás kutatócsoport vezetője.
A 28 tagú nemzetközi kutatócsoport összegzése szerint „a természet állapotára vonatkozó indikátorok túlnyomó többsége romlást mutat, függetlenül attól, hogy azok természet- és társadalomtudósok vagy bennszülött és helyi közösségek megfigyelésein alapulnak”.
Romló teljesítőképesség
Csökken a vadon élő fajok száma és populációmérete, továbbá a háziasított fajok helyi fajtáinak száma is. Ugyanígy radikálisan csökken az ökológiai közösségek különbözősége (más szóval: karakteressége), valamint számos szárazföldi és vízi ökoszisztéma kiterjedése és integritása is. A kutatók szerint ennek következtében az elmúlt évtizedekben csökkent a természet „teljesítőképessége”, legalábbis az emberiségnek nyújtott létfontosságú javak terén. Magyarán, a leromló ökoszisztémák egyre kevesebbet termelnek meg, miközben egyre több mindenre lenne szükség. Az ökológusok szerint ez a redukció olyan természeti folyamatokra is jellemző, mint a termőföld képződése, a víz öntisztulása vagy a klíma önszabályozása, de érint olyan nem anyagi javakat is, mint a szabadidős rekreáció vagy a természetes környezetből nyert inspiráció.
A kutatók egyértelműen úgy találják, hogy a természet csökkenő teljesítőképességének „költségei” területileg egyenlőtlenül oszlanak meg a Földön, csakúgy, mint a világgazdaság terjeszkedéséből származó előnyök. Ez az egyenlőtlenség a következő évtizedekben durván fokozódik, hacsak az emberiség nem fogja vissza az elmúlt 50 évben bekövetkezett változások többségéért felelős hajtóerőket – fogalmaznak a kutatók.
Kilátások és megoldások
A tanulmány szerint a jelenlegi, regionális gazdasági elszeparálódáshoz vezető geopolitikai trendek globális szinten további fokozódó természetpusztításhoz, illetve a régiók közötti még nagyobb egyenlőtlenségekhez vezethetnek. Ugyanakkor a különböző forgatókönyvek elemzése azt mutatja, hogy még megvalósítható egy olyan világ, amely megfelel az élelemre, energiára, éghajlatra és vízre vonatkozó, az ENSZ által meghatározott fenntarthatósági céloknak, valamint a Rio de Janeiró-i biológiai sokféleség-egyezmény (Convention on Biological Diversity, CBD) célkitűzéseinek. A kutatók ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy elszigetelt intézkedésekkel nem érhető el ez a cél.
A természet és az emberiség helyzetének, a jelenlegi trendek és a lehetséges jövőképek értékelése azt mutatja, hogy a természet hanyatlásáért közvetlenül felelős okok, így a tájhasználat, a klímaváltozás és a környezetszennyezés kezelése bár fontos és szükséges, de semmiképpen sem elégséges a leromlási folyamat visszafordításához.
A fenntartható jövő a kutatók szerint csak olyan, azonnali átalakító változtatásokkal (transformative change) érhető el, amelyek a problémák gyökérszintjét is elérik, vagyis a közvetlen hatások hátterében álló, egymással összekapcsolódó gazdasági, társadalmi-kulturális, demográfiai, politikai, intézményi és technológiai hajtóerőket is kezelésbe veszik.
A kutatók úgy vélik, hogy az átalakító változtatáshoz szükség van olyan újszerű kormányzási módokra is, amelyek minden szegmensre kiterjednek, valós tényekre támaszkodnak, beváltak, de közben alkalmazkodók is, és túllépnek a rendszerek, különféle jogosultságok és kormányzási eszközök elszigetelt használatán.
Kapcsolódó korábbi cikkeink: