Ötszázszor gyorsabban pusztulnak ki a növényfajok a Földön, mint az iparosodás előtti időkben
Az elmúlt 250 évben 571 vadon élő növényfaj pusztult ki a Földön egy új átfogó tanulmány szerint. A kihalt növényfajok valós adatokon és nem becsléseken alapuló, „ijesztő” száma éppen kétszerese a kihalt madár-, emlős és kétéltű fajok összességének (ami 217 fajt tesz ki). Az ENSZ nemrég arra figyelmeztetett, hogy a fajok kipusztulása egyre gyorsul, és egymillió további faj kihalása még hátravan, ha minden így megy tovább. Van, aki szerint napjainkban egyenesen újabb tömeges kihalás zajlik.
A Nature Ecology and Evolution folyóiratban megjelent tanulmány készítői évekig elemezték a témában megjelent tanulmányokat és terepmunkákat, és szerintük a növények kihalása máris ötszázszor olyan gyorsan történik, mint az iparosodás előtti természetes körülmények között. Az 571 összeszámolt kihalt növényfaj a négyszerese annak, amit eddig a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján összesítettek, de a tanulmányhoz összegyűjtött adatok legalább segíthetnek abban, hogy csökkenteni lehessen a kihalási ütemet.
A szerzők szerint a kihalás elsődleges oka a természetes élőhelyek emberi pusztítása: például az erdők kiirtása és termőföldterületekkel való helyettesítése.
A növénykihalást nehezebb nyomon követni
Ez a tanulmány az első, amely áttekintő képet ad arról, hogy milyen növények haltak ki 1750 óta, honnan tűntek el, és milyen gyorsan történt mindez – mondta Aleys Humphreys vezető szerző, a Stockholmi Egyetem ökológiai tanszékének munkatársa. Miközben a legtöbben fel tudunk idézni egy-egy madár- vagy emlősfajt, amely az utóbbi évszázadokban halt ki, kipusztult növényekről már kevesebben tudnánk példát hozni. Ráadásul egy növényről csak évekig tartó kutatómunka után lehet állítani, hogy kihalt, így számos fajnál megerősítésre vár még ez a státusz – hiszen ki lenne képes átvizsgálni az utolsó példányokért például az egész amazóniai esőerdőt? Néhány növény pedig még az előtt kihal, hogy felfedeznék.
A kihalt növényfajok között olyanok vannak, mint a chilei szantálfa (Santalum fernandezianum), amelyet értékes olajáért pusztítottak, vagy a jamszgyökérvirágúak rendjébe tartozó, valaha Észak-Amerikában élt Thismia americana (kb. szalagos szentháromság növény), amely nagyrészt a föld alatt élte le életét. Vagy a rózsaszín virágú Nesiota elliptica olajfa, amely a Szent Ilona-szigeten élt, és utolsó példányai 2003-ban pusztultak el gombás fertőzés, illetve termesztámadás miatt.
A legtöbb növényfaj a szigetekről tűnt el, és trópusi éghajlaton halt ki – éppen ott, ahol a legértékesebb fák nőnek, és óriási a fajgazdagság, elvileg. Sőt kutatók arra jutottak, hogy a növénykihalás szempontjából meghatározóbb, hogy az adott növény hol él, mint az, hogy milyen. Az elemzés szerint Hawaiin történt a legtöbb, 79 lejegyzett kihalás, utána a dél-afrikai Nyugat-Fokföld következik, ahol 37 növény eltűnését írták le. Ausztrália, Brazília, India és Madagaszkár is a leginkább érintett régiók között van.
A brit Királyi Botanikus Kert és a Stockholm Egyetem kutatói úgy gondolják, hogy az általuk most összeszámolt 571 kihalt növényfaj még mindig súlyos alulbecslés a most is folyó növénykihalás valódi mértékéhez képest: a kutatásban részt vevő Maria Vorontsova szerint nagyságrendekkel nagyobb lehet a valós szám. A kihaltak mellett beszélni kell a több ezer élőhalott növényfajról is, amelyek még ugyan léteznek, de jövőjüket közvetlen veszély fenyegeti, például hogy az utolsó fennmaradt példányok egy nembe tartoznak, vagy hogy kihalt az az állatfaj, amely a leghatékonyabban továbbította az adott növény magjait.
Az egyetlen pozitívum, hogy néhány már kihaltnak hitt növényről kiderült, hogy létezik még, ilyen például a chilei krókusz.
Miért számít, és mit lehet tenni?
Ha valakiben felmerülne, miért fontos, hogy a növényvilág fajgazdagsága megmaradjon, itt van néhány érv. A Földön minden élet a növények oxigén-előállító képességén és táplálék voltán alapul. A növénykihalások ezért a nem növényi szervezetek valóságos kihaláscunamiját idézhetik elő, de nem is kell az életadó táplálékra és oxigénre fogni, elég ha arra gondolunk, hogy egyes rovarok speciális növényeket használnak arra, hogy szaporodjanak és táplálkozzanak.
„Fajok millióinak túlélése – így az emberé is – függ a növényektől, tehát ha tudjuk, milyen növények és honnan fognak eltűnni, az elősegítheti más fajok védelmét is” – mondta a kutatásban részt vevő Eimear Nic Lughadha, a kew-i Királyi Botanikus Kert munkatársa.
A tanulmány készítői a következő intézkedéseket javasolják a növénykipusztulás megállítására:
- Minden növényfajt jegyezzenek le.
- Hozzanak létre és támogassák a növénytárakat, amelyek megőriznek egy-egy példányt az utókornak.
- Támogassák a létfontosságú kutatásokat folytató botanikusokat.
- Tanítsák meg a gyerekeket, hogyan ismerjék fel a helyi növényfajokat.
A kutatásban nem közreműködő tudósok jelentősnek és megalapozottnak nevezték Humphreysék munkáját. Bjorn Robroek, a Southampton Egyetem ökológusa szerint kifejezetten aggasztó megállapítás, hogy éppen a biodiverzitás-csúcspontokon a leggyorsabb a növények kipusztulásának üteme.
„Nemcsak az ökológusok, hanem az emberiség számára is kiemelkedően fontos, hogy képesek legyünk megérteni, hogyan, hol és miért pusztulnak ki a növények” – kommentálta a tanulmányt a kutatásban nem közreműködő Rob Salguero-Gomez, az Oxfordi Egyetem munkatársa. „A táplálkozásban és az építőanyag-ellátásban közvetlenül függünk a növényektől, de »ökoszisztéma-szolgáltatásaik«, például a szén megkötésére és az oxigén előállítására való képességük miatt közvetetten is nagy szükségünk van a növényre. Nem beszélve az emberi lelki egészségben játszott szerepükről, hiszen mindenki szeret kint lenni a zöldben.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
