November 5-én 2500 európai kutató nyílt levélben figyelmeztette az Európa Parlamentet, hogy az iparszerű mezőgazdálkodás terjedése is súlyosan csökkenti a kontinens biológiai sokféleségét. A negatív folyamatok tetten érhetők a madár- és emlősfajok állományaiban éppúgy, mint a kétéltű- és hüllőfajok és az ízeltlábúak különböző csoportjaiban.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) friss összeállítása szerint Európában a mezőgazdasági élőhelyekhez kötődő madárfajok populációi 1980 és 2015 közötti több mint 55 százalékos csökkenés mutatnak. Németországban 76 százalékkal csökkent a természetvédelmi területek rovarbiomasszája ebben az időszakban. 

Az MME kimutatásai szerint Magyarországon a madárfajok 62 százalékának állománya átlagosan mintegy 25 százalékkal csökkent az elmúlt másfél évtizedben. Ez a degradáció nem csupán a madarakat érinti, de a táplálékukat képező, mezőgazdasági élőhelyekhez kötődő egyéb élő szervezetek, növény- és állatfajok állományainak jelentős részét is.

Emberarcú értelmezés

Biodiverzitáson a földi élet, az élővilág változatosságát szokás érteni. De hogy miért is fontos a biológiai sokféleség, ahhoz először a fogalmat magát kell tisztázni.

Bár a közbeszédben a fajok sokféleségét értik alatta, a biológiai sokféleség, más néven biodiverzitás jelentése igen tág, mivel az élőlények sokféleségének teljességét próbálja leírni, lefedve az élet minden megjelenési formáját az állatoktól a növényeken és gombákon át a mikroorganizmusokig, megjelenítve a hierarchikus biológiai szerveződés minden egyed feletti és alatti szintjét is. A biológiai sokféleség jellemezhető a fajok, populációk vagy génváltozatok (vagyis a féleségek) számával, a féleségek relatív gyakoriságával vagy különbözőségük mértékével, valamint a felsoroltak térbeli és időbeli mintázatával.

„A biodiverzitás fontosságát alátámasztó közkeletű morális, érzelmi, esztétikai vagy hasznossági érveknek legfeljebb közvetetten van kapcsolata a tudománnyal, vagyis az ökológiával, illetve az evolúcióval” – mondja Mátyás Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Soproni Egyetem Környezet- és Földtudományi Intézetének professzora. 

A több száz hazai és nemzetközi folyóiratpublikáció mellett az Erdészeti-természetvédelmi genetika című egyetemi tankönyvet is jegyző professzor szerint 

„a közkeletű, erősen emocionális töltetű biodiverzitás-fogalom a mennyiségnek önmagában tulajdonít értéket, mondván, hogy a több jobb is egyben, holott ez ebben a formában tudománytalan”.

Mátyás úgy véli, hogy az emberi ökonómia hasznossági elvét hangsúlyozó ökológiai szolgáltatások felemlegetése hasznos ugyan a társadalmi érzékenyítés szempontjából, de mivel az élő rendszer nem piaci alapon működik, számos félreértelmezést eredményez. A Homo sapiens ugyanis maga is tárgya a biodiverzitásnak, mivel a DNS-alapú biotikus rendszer integráns része.

„Az antropomorf gondolkodás a természeti törvényeket emberi törvényekkel, morális és etikai megfontolásokkal helyettesíti. Az utóbbi időkben szárnyra kapott naiv antropomorf természetértelmezések az emberi társadalmak eszményített princípiumait vetítik ki az élő rendszerek működésére, feltételezve a kölcsönös segítségnyújtás, az igazságosság vagy az altruizmus jelenlétét, egyszersmind elvetve a szelekció és az ezzel járó pusztulás (fajkihalás) meghatározó szerepét” – mondja az evolúció-ökológus.  

Pedig a DNS alapú életben közel sincs kooperatív harmónia, ahogy emberi értelemben vett cél sem. „Az emberi tevékenység is csak egy bizonyos célhoz viszonyítva lehet értelmes vagy értelmetlen. Az élő rendszerben, a biológiában nincs kitűzött, intencionális cél, így értelme sem lehet. A biológiai diverzitás értelemmel nem ruházható fel. Az, hogy a diverzitást egyfajta biztosításként értelmezzük változások esetére, az nem intencionális, hanem az élő rendszer inherens alaptulajdonsága, mint ahogy a vörös szín önmagában nem képez célt, csak esetleg reakciót vált ki a környezetéből,  ami már viszont szelekciós hatású” – mondja Mátyás.  

A tápláléklánc kaszkádjai

„Az anyag- és energiaforgalom fokozódó kaszkádszerű szövevényessége az erőforrások mind tökéletesebb felhasználását teszi lehetővé, mind több élőlény számára teremt életlehetőséget. Mindez az ökoszisztéma működésének nagyobb biztonságot és állandóságot kölcsönöz, és megkönnyíti az életközösség önszabályozó és önreprodukáló hatásainak érvényesülését. A faji és genetikai sokféleség tekintetében ehhez ökonómiai szempontok is járulnak: a biodiverzitás eddig távolról sem kimerített tárháza lehetőséget nyújt olyan fajok, gének fenntartására, amelyek hasznosítása eddig még nem vált fontossá, de a jövőben azzá válhat. A kultúrába vont növény- és állatfajok esetében egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a rokon »vad« fajok, populációk megőrzésének, mert számos, a szelekció során elveszett vagy meggyengült tulajdonság genetikai feljavításának forrásai lehetnek” – ad egy komplexebb fogalmi meghatározást az Erdészeti ökológia című egyetemi tankönyv biodiverzitásról szóló fejezete. 

Mátyás professzor szerint napjaink klímaváltozása gyakran csekély, alig észrevehető módosításokkal, de globálisan változtatja meg az élő rendszerek működésének előfeltételeit. A hő- és a csapadékmennyiség módosulása ugyanis átalakítja a növények és állatok életciklusát, fiziológiai folyamatait is. Az élőhelyek úgynevezett hatáspotenciálja változik meg, vagyis a fizikai-biológiai előfeltételek összessége módosul, ráadásul többnyire negatív irányú folyamatról van szó. A környezeti változások mellett a biológiai faktorok hatása is jelentős, például az, hogy a magasabb hőmérséklet hatására antagonista rovarfajok vándorolnak be egy élőhelyre miközben ökológiai kulcsfajok elvándorolnak, vagy kipusztulnak. 

A városi területeken a Magyarországon először 2013-ban megfigyelt invazív ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys), vagy a flóra esetében az allergén ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) a két jól ismert példa erre.

Sokféle sokféleség

„Azt tapasztaljuk, hogy vannak génváltozatok, amelyek az alkalmazkodás, vagyis a rátermettség (fitness) szempontjából pillanatnyilag szerepet nem játszó (redundáns) tulajdonságokat kódolnak. Elsősorban elszigetelt populációk esetében gyakori, hogy a szélsőséges szelekció hatására a rátermettséget kódoló génváltozatok száma a populációban csökken ugyan, de a semleges hatású génváltozatok felszaporodnak. A genetikai vizsgálat során a populáció összetétele statisztikailag akár diverznek is tűnhet, holott az alkalmazkodóképesség szempontjából genetikailag elszegényedett lehet” – fogalmaz az evolúció-ökológus. 

Mátyás szerint analóg módon az ökoszisztémában is lehetnek olyan fajok, amelyek az életközösség fenntartása szempontjából pillanatnyilag alig vagy egyáltalán nem játszanak szerepet. Csakhogy a biodiverzitás mégoly kifinomult statisztikai indexei sem mondhatnak sokat az adott sokféleség jövőbeni jelentőségéről, a környezeti feltételek állandó változása miatt. 

„A sok tényezőtől függő élő rendszer a változásokra nemcsak exponenciálisan, hanem késedelemmel, a kaotikus rend törvényei szerint reagál – nagyon hasonlóan az életet meghatározó földi klímához. A nagymértékű redundancia mellett ez is hozzájárul ahhoz, hogy a működés előrejelzése csak korlátozottan lehetséges” – mondja Mátyás. Példája szerint az európai mérsékelt övi erdők jégkorszaki véletlenek során kialakult fajszegénysége eddig nem vezetett az erdei életközösségek instabilitásához, alkalmazkodó képességükhöz ugyanakkor jelentősen hozzájárult a megmaradt fajok magas genetikai, rátermettségi diverzitása. 

Mindenesetre az ökológia jelenlegi állása szerint úgy tűnik, hogy az élővilág sokféleségen alapuló belső rendje tette lehetővé az élet fennmaradását az elmúlt évmilliárdok során. Mátyás professzor szerint a redundáns információkat is hordozó sokszintű diverzitás vértezi fel hihetetlen szívóssággal a DNS-alapú életet. A biodiverzitás csökkentésével a rendszer rugalmassága csökken, ezzel pedig az élet fennmaradása kerülhet veszélybe.

Kapcsolódó cikkeink: