Ész Ventura: Ezen a táblán adj mattot, ha tudsz!

Talán kevesen tudják, de a sakknak több ezer változata létezik. Csak a hagyományos 8x8-as táblán hagyományos figurákkal játszható változatokból is rengeteg van – ezekből gyűjtött össze 200-at Birkás György, korábbi Ész Ventura nyertesünk, 200 játék a sakktáblán című könyvében. Számos változat létezik azonban eltérő táblamérettel vagy különleges alakú táblákon. Az egyik legelterjedtebb ezek között az 1936-ban bemutatott, lengyel feltalálójáról, Władysław Glińskiről elnevezett Gliński-féle hexasakk, de hexasakkvariánsból is létezik többféle. A Gliński-féle változat annyira népszerű volt egy időben, hogy 1976-ban megjelent egy hexasakk-újság, több Európa-bajnokságot rendeztek belőle, és 130 000 hexasakk-készlet is gazdára talált; a játék persze Gliński hazájában, Lengyelországban volt a legelterjedtebb.

photo_camera Illusztráció: Németh László

A hexasakk táblája hatszög alakú, és 30 fehér, 30 fekete, illetve 31 szürke hatszög alakú mezőből áll. Hatszöges táblán léteznek trisakk-variációk is, ahol három játékos küzd egymás ellen, de a Gliński-féle hexasakk két játékos párviadala. A játék készlete is majdnem megegyezik egy klasszikus készletével, csak eggyel több gyaloggal és három futóval rendelkeznek a játékosok (az egyes bábuk lépési lehetőségeit illetően lásd a fenti linkeket). Érdekesség, hogy egy középen álló vezér 12 irányba összesen 42 mezőre léphet, vagyis ellenőrzése alatt tarthatja majdnem a fél táblát.

photo_camera Vezér lépési lehetősége a hexasakkban. Illusztráció: Németh László

A huszár sajátosságai közé tartozik, hogy képes úgy lépni, hogy egy adott mezőt folyamatosan ellenőrzése alatt tartson, illetve négy lépésen belül képes bárhova eljutni a táblán. Ezeket meg tudod mutatni?

photo_camera Huszár lépési lehetőségei a hexasakkban. Illusztráció: Németh László

A futó érdekessége, hogy az egymással nem érintkező, de azonos színű szomszédos mezőket összekötő egyenesek mentén léphet, és ezáltal ki tud slisszolni akkor is, ha minden élben szomszédos mező foglalt.

Kétségtelenül érdekes a hexasakk, de miért érdemes játszani? A hagyományos sakkot már alaposan kielemezték, így ha valaki nem megfelelő megnyitással játszik, akkor egy a megnyitásokat jól ismerő játékossal szemben már pár lépés után eldőlhet a játék. Profi szinten a játék kreatívabb része csak a megnyitás után kezdődhet, azonban így is nagyon beszűkültek az értelmes lehetőségek. A hexasakkban a nagyobb táblaméret és a bábuk nagyobb mozgékonysága miatt nagyobb tér nyílik a kombinációkra, ráadásul a megnyitások elmélete sincsen kidolgozva. Ezért aztán a hexasakkban nagyobb az esélye, hogy találunk okos, kreatív és bátor megoldásokat, amik sikerre vezethetnek. Nagy figyelmet igényel, kicsit más gondolkodást, mint a hagyományos sakk, és a hibázás veszélye is nagyobb, ezért eltérő szintű játékosok között sem annyira egyértelmű a végeredmény; nem tipikus, hogy azt érzi valaki, a játszma már az első néhány lépés után eldőlt. Ha szeretnétek kipróbálni ezt a variánst, vagy sok mást, akkor a Zöld Sakk oldalon ingyen megtehetitek levelező módban. Jó játékot!

78. feladvány: Bolond hexamatt

Sakkban bolondmattnak nevezik az elvileg leggyorsabban elérhető mattot, amelynek során a vesztes játékos nem csak figyelmetlen, de aktívan közreműködik abban, hogy minél gyorsabban mattot kaphasson. Találjátok meg a leggyorsabb elvi mattolási lehetőséget, vagy lehetőségeket a Gliński-féle hexasakkban!

Figyelem, a hexasakk mezőinek elnevezése nem szokványos, figyelmesen olvassátok végig például a Wikipédia-cikk ide vonatkozó részét, és a megoldást ennek a jelölésrendszernek a használatával küldjétek be. Figyeljetek arra, hogy az oszlopok betűjelei közül a j kimarad, a számokkal jelölt „sorok” pedig középen megtörnek, és v alakúak.

Kérdések haladóknak: Be is tudod bizonyítani, hogy az általad talált legrövidebbnél nincs rövidebb megoldás? Hány különböző legrövidebb megoldás van? És más hexasakk variációkban mik a bolondmattok, például a McCooey-féle hexasakkban?

Nehézségi szint:

A megfejtéseket az eszventura@qubit.hu címre várjuk. A legértékesebb megoldást küldő versenyzők felkerülnek az Ész Ventura dicsőségfalára, közöttük és minden jó megoldást beküldő versenyző között év végén nyereményeket sorsolunk ki. Az e-mail subject mezőjében kérjük sorszámmal jelezni, hogy melyik feladvány megoldásáról van szó. Beküldési határidő: március 15. éjfél.

Az Ész Ventura feladványügyi rovat gazdája: Gáspár Merse Előd fizikus és bűvész.