Már 227 magyar közgazdász követel radikális intézkedéseket a koronavírus-válság ellen

2020. március 30.
gazdaság
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Péntek óta több mint megduplázódott az aláírások száma azon a nyílt levélen, amelyben vezető magyar közgazdászok sürgetnek határozott és gyors intézkedéseket a magyar gazdaság megmentésére négy területen: 

  1. Befektetés az egészségügyi rendszerbe,
  2. a vállalatok támogatása a munkahelyek megőrzése érdekében,
  3. a nehéz helyzetbe kerülő háztartások támogatása,
  4. a pénzpiacok működésének segítése.

A 227 magyar közgazdász javaslatai csaknem pontról pontra megegyeznek azokkal az intézkedésekkel, amelyeket Prinz Dániel vetett fel a múlt héten a Qubiten megjelent írásában. A mostani levél aláírói arra kérik a magyar kormányt és az Országgyűlést, hogy fogadjanak el kibővített gazdasági csomagot, amely a lehető leggyorsabban segít a bajba jutott magyar embereknek és vállalatoknak. „A legfontosabb, hogy minél előbb lépjünk, nehogy túl késő legyen” – írják a közgadászok, akik szerint a mostani válság más, mint a korábbiak, hiszen egy vírus terjedését próbálják a gazdaság működésének korlátozásával lassítani. Ezért a korábban használt gazdaságpolitikai eszközök nem elegendőek. 

Most minél gyorsabban minden lehetséges ponton meg kell erősíteni az egészségügyi rendszert, hatalmas erőforrásokat kell mozgósítani a munkahelyek védelmében, a társadalmi védőhálót pedig radikálisan meg kell erősíteni és ki kell terjeszteni, hogy ezzel segítsék a bajba jutottakat – vélik a levél aláírói, akik csak az intézkedések fő irányában, és nem a konkrét cselekvés mikéntjében értenek egyet.

 Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

„Ez a válság más, mint a korábbiak” – nyílt levélben sürgetnek radikális intézkedéseket magyar közgazdászok

„Ez a válság más, mint a korábbiak” – nyílt levélben sürgetnek radikális intézkedéseket magyar közgazdászok

Qubit.hu gazdaság 2020. március 27.

Az államnak el kell kezdenie hatalmas pénzeket fordítania a gazdaság támogatására – írja nyílt levélben több mint száz magyar közgazdász. A beavatkozásra négy területen van sürgősen szükség: az egészségügyi rendszerben, a vállalatoknál a munkahelyek megőrzése érdekében, a háztartásokban a lecsúszás elkerülésére, és a pénzpiacokon, hogy fennmaradjon a működés.