Emberi csontra emlékeztető kőzetdarab képe kering a Marsról, a NASA-nak magyarázkodnia kellett

2020.06.15. · tudomány

A brit bulvársajtó néha megmagyarázhatatlan dolgokra képes: most éppen egy közel 6 éves fotót túrtak elő a NASA archívumából, amelyen úgy tűnik, mint ha egy emberi csontot találtak volna a Mars felszínén. Mielőtt elharapóztak volna az összeesküvés-elméletek, az amerikai űrügynökség egyből csillapította a kedélyeket, és elmondta, hogy valójában mi látható a képen.

A fotót a Curiosity marsjáró fedélzeti kamerája készítette 2014 augusztusában, a NASA pedig így magyarázta a különös alakzatot: „A Curiosity kameráján keresztül ez a kőzetdarab tényleg combcsontra emlékeztet, de a küldetés tudományos csapata szerint az alakját valószínűleg szél vagy víz okozta eróziónak köszönheti” – írta blogján az űrhivatal.

A NASA megjegyezte, hogy „ha a Marson létezett valaha élet, a kutatók szerint valószínűleg apró élőlények, vagyis mikrobák formájában volt lehetséges. A Marson minden bizonnyal sosem volt elég oxigén ahhoz, hogy ennél összetettebb élőlényeket ellásson. Így a nagy méretű fosszíliák jelenléte sem valószínű.”

photo_camera Az emberi csontra emlékeztető kőzetdarab Fotó: NASA/JPL-Caltech/MSSS

A jelenséget, amely során valamilyen véletlenszerű alakzatban felismerni vélünk egy ismerős dolgot, pareidoliának nevezik. Ennek köszönhető, amikor emberi arcot látnak meg egy konnektorban vagy épp a Hold felszínén, állatokat rajzolnak ki a felhők, illetve vallási meggyőződéstől függően ide sorolhatók a beázott falon vagy sebhelyen megjelenő Jézus- vagy Szűz Mária-alakok.

Jeti, fáraó és papagáj is volt már a Marson

Mivel a távolság és a közvetlen ellenőrizhetetlenség miatt az emberek sokkal rejtélyesebbnek találják a Földön túl észlelt illuzórikus képeket, már a Marson is több hasonló alakzatról születtek összeesküvés-elméletek.

Ezek közül talán a Cydonia nevű területen észlelt emberi arckép futotta a legnagyobb karriert, amely 1976-os készítése óta számos teóriát szült – többek közt ősi marsi civilizációk kegyhelyének is tartották, de a később készült fotók alapján egyértelmű, hogy csak a fény és az árnyék játéka rajzolta ki az arcvonásokat a domborzati képződményen.

photo_camera A „marsi arckép” egy frissebb felvétel szerint (a sarokban a Viking–1 űrszonda eredeti fotója) Forrás: Wikimedia Commons

De mivel a vörös bolygót az 1960-as évek óta vizsgálják az emberek, találtak már bujkáló jetit, hegyoldalba vájt fáraóképet, kiszáradt erdős területet és egy óriási papagájtetemet is a Marson a különböző űrszondák és marsjárók által küldött képeken, ezeket például a Seeker is összeszedte egy cikkben.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás