Elon Musk tengeri űrkikötőkről indítaná útnak az embert a Marsra
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Elon Musk tervei között már régóta szerepel, hogy vízi platformokról indítsa útnak a SpaceX űrhajóit: erről legutóbb 2017-ben beszélt részletesen, de úgy tűnik, hogy az elképzelés lassan valósággá válik, a cég ugyanis már keresi is a mérnököket, akik megtervezik az első űrkikötőt.
Az első platformot valószínűleg Texasban, a SpaceX jelenlegi teszthelyszínének közelében, a parttól fél órányira helyezik majd el. Musk tervei szerint a jövőben a parttól jóval távolabb kell majd elhelyezni a kikötőket, hogy a rakétakilövés zaja ne zavarja a sűrűn lakott területeket, emellett a szárazföldi települések biztonsága szempontjából is jobb, ha távolabbról indulnak és landolnak az űrhajók. Lenne miért aggódniuk a szomszédoknak: Musk évente ezer rakéta kilövését tervezi.
Ha megépülnek a platformok, az első vendégek valószínűleg kiábrándítóan huszadik századi módon, hajóval közelítik majd meg őket, de a SpaceX hosszabb távú tervei természetesen némileg futurisztikusabbak, idővel az utasok Hyperlooppal juthatnának majd el.
Egy órán belül bárhova eljuthatunk majd
A Hyperloop ötletét Musk először 2012-ben vetette fel, a tervei szerint a légritkított csőben közlekedő szupervonatok minden eddiginél gyorsabb és olcsóbb tömegközlekedést tennének lehetővé, így hát mi sem természetesebb, hogy ezzel juttatná el az utasokat az űrkikötőbe is, amelyek valószínűleg átalakított tengeri olajfúró tornyokon nyugodnának. Musk a Twitteren nem zárta ki azt sem, hogy mégis a hajó mellett döntenének – persze ezek sem szokványos hajók lennének, hanem a világ leggyorsabbjai, az ausztrál Incat cég lökhajtásos járművei.
A SpaceX a bolygóközi mellett meggyorsítaná a földi utazásokat is: Musk egy 2017-es előadásában azt mondta, hogy az akkor BFG névre keresztelt rakéta egy út során száz embert tudna eljuttatni a Marsra (ahol egy milliós várost szeretne majd alapítani), de a kikötők között is közlekedne, így az utasok egy órán belül gyakorlatilag bárhova eljuthatnának a világon. A népszerű útvonalakhoz persze még egy órára sem lenne szükség, Los Angelesből New Yorkig például már 25 perc alatt is el lehetne jutni.
A most tervezett repülésekhez a cég már nem a BFG-t, hanem a Starship névre keresztelt űrhajót használná, az első Földön belüli tesztrepülésekre Musk szerint két-három év múlva kerülhet majd sor.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Olcsóbb lesz Elon Musk alagúti hipervonatján utazni, mint buszozni
Musk fúrócége a közlekedési projekt mellett persze már a világ legnagyobb teherbírású elektromos vonatját és az olcsó lakhatást segítő szupertéglákat is kitermelte.
Sikeres volt a SpaceX megismételt kilövése, először lőtt az űrbe embereket magáncég
Ha minden jól megy, a Crew Dragon két űrhajósa vasárnap este érkezik meg a Nemzetközi Űrállomásra.
Botrányok ide vagy oda, ez bizony Elon Musk évtizede volt
Steve Jobs halála után valakinek be kellett töltenie az excentrikus techmágnás szerepét, és Elon Musk szinte egy személyben gondoskodott az elektromos autók vagy az űrtechnológia felemelkedéséről. A csőd széléről felállt üzletembert közben azért elkapta a Twitter-kór, és nyilvános alázásban is részesült.