Hat nap után szabadon engedték Kínában a rendszerkritikus professzort

2020.07.13. · tudomány

Hat napig ismeretlen helyen őrizetben tartották a kínai hatóságok Hszü Cang-zsun pekingi professzort, a kínai rendszer nyílt kritikusát. Az alkotmányjogászt július 6-án vették őrizetbe a lakásán, ahol már amúgy is házi őrizetben volt, most pedig meg nem erősített hírek szerint kiszabadult.

Az 57 éves Hszü egyfelől a koronavírus-járványra adott kínai válaszokat kifogásolta nyilvánosan, másfelől pedig a Mao idejére emlékeztető személyi kultuszt, amely szerinte Hszi Csin-ping kínai elnököt övezi.

A hatóságok nem erősítették meg a Hszü ismerőseitől származó hírt, miszerint a professzort szabadon engedték. A professzor egyik ismerőse azonban azt mondta a hongkongi South China Morning Postnak, hogy reggel hazamehetett, és jól van. Az Egyesült Államok sürgette Kínánál Hszü szabadon engedését.

Nem tudni, hogy ezúttal mivel vádolták a rendszerkritikus alkotmányjogászt, letartóztatása után – egy barátja szerint – a feleségével azt közölték, hogy Hszü Csengtu városban járva prostituált szolgáltatását akarta igénybe venni, ami az ismerős szerint nevetséges koholmány.

link Forrás

A kínai állam elleni nyílt kritikát letöltendő börtönnel is szankcionálhatják. A Csinghua Egyetemen húsz éve dolgozó Hszü számos, a kommunista pártot kritizáló tanulmányt jelentetett meg az elmúlt időszakban, ami ráirányította a hatóságok figyelmét a tevékenységére. Bő egy éve eltiltották a tevékenységétől, és eljárást indítottak ellene, amiért 2018-ban nyíltan bírálta a Hszi elnökségét örök érvényűvé tevő törvényt. Házi őrizetbe az után helyezték, hogy közzétett egy cikket, amelyben kritizála a kínai kormány és Hszi koronavírusra adott válaszát. Hszü arra is utalt a cikkben, hogy talán ez az utolsó, amit ír.

Keng Hiszao-nan, az alkotmányjogász egyik barátja azt mondta, amikor Hszüt letartóztatták, „mentálisan felkészült rá, hogy elviszik. Egy táska lógott a bejárati ajtaján az alsógatyáival és a fogkeféjével.”

A független Caixin nevű internetes lap szerint a professzor már 2012-ben is kellemetlenkedett a kínai államnak, amikor három másik jogi szaktekintéllyel egyetemben felemelte szavát egy fegyvertelen ember ügyében, akit lelőttek a rendőrök.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás