Londonban megnyitott az első vegán hentes
Aki lemaradt volna róla, vasárnap nemcsak Mindenszentek volt, hanem a vegán világnap is. Erre a napra időzítette nyitását a Rudy’s nevű vegán hentes az észak-londoni Islingtonban.
A „hentes” a feldolgozott és nyers húsáruk vegán változatait kínálja a baycontól a soysage-ig.
Az elmúlt években jelentősen nőtt a vegán termékek iránti kereslet az Egyesült Királyságban, egyre többen hagynak fel teljesen az állati eredetű ételek fogyasztásával, míg mások csak kevesebb húst és a tejterméket vesznek magukhoz. Az EMW nevű londoni ügyvédi iroda adatai szerint 2019-ben 128 százalékkal megugrott az új vegán termékekre vonatkozó bejegyeztetett védjegyek száma az Egyesült Királyságában. A piacon a nagyvállalatok mellett kis cégek is igyekeznek pozíciót szerezni maguknak például vegán jégkrémek és sütemények forgalmazásával.
Mint Matthew Foster, az üzlet társalapítója a Reutersnek elmondta, a vásárlók pontosan tudják, hogy mit vehetnek a vegán üzletben, és „minden termékünket úgy tervezték, hogy a húsok ízét, állagát imitálja”.
A Rudy’s csapata 2017-ben egy vegán étkezde üzemeltetésével kezdte, most pedig az alapanyag-árusítás felé nyitnak, például árulnak előfőzött, otthon elkészíthető komplett vegán vacsorákat is.
Arról nem szólnak a hírek, hogy a Rudy’s leszerződött-e valamelyik nagy vegánhús-gyártóval, de annyit tudni, hogy a termékeik alapanyaga leginkább szója és szejtán (búzahús). A hentesüzlet falára festett állatfigurák mindenesetre másképp hatnak, mint a hagyományos henteseket díszítő sertés- és marhaalkatrészek rajzai.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Attenborough szerint a vegetariánusok menthetik meg a Földet
A világ legismertebb környezetvédője maga sem fogyaszt húst, szerinte a bolygó nem is képes több milliárd húsfogyasztót eltartani. Ha többen mondanának le a húsról, több élelem jutna az embereknek, ráadásul ez jót tenne a biodiverzitásnak is.
Burger vagy kolbász néven is forgalmazhatók a növényi eredetű húsmentes élelmiszerek Európában
Az Európai Parlament október 23-án utasította el azt a javaslatot, amely tiltotta volna, hogy húsra utaló néven legyenek kaphatók az állati fehérjét nyomokban sem tartalmazó termékek.
Nem veszélyes a műhús, de nem is egészségesebb, mint az igazi
Dietetikusok szerint a növényi alapú termékek legfeljebb lelkiismereti, esetleg klímavédelmi szempontból egészségesebbek, mint a valódi hamburgerekben található hús.