A Honda árulhatja a világ első önvezető autóját, amelyben már nem kell végig az utat figyelni
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Bár Elon Musk idén már azt hangoztatta, hogy a Tesla közel áll az 5-ös szintű vezetési autonómia eléréséhez, valójában még a 3-as szintet sem érte el – az Autóipari Mérnökök Társasága (SAE) hatlépcsős besorolása szerint a Tesla Autopilot a második szinten tart, vagyis az autó képes magától közlekedni, de a sofőrnek folyamatosan az úton kell tartani a szemét, mert bármikor szükséges lehet közbelépnie.
Az első 3-as szintű önvezetési rendszert az Audi vezette volna be az A8-ba beépített Traffic Jam Pilottal, de a jogi akadályokon nem sikerült túllendülni (az esetleges balesetekért az Audi felelt volna), így továbbra is csak a háttérben fejlesztik az önvezető technológiákat.
A Honda Motor Company szerdán jelentette be, hogy engedélyt kapott arra, hogy Japánban 2021 márciusa előtt piacra dobja a világ első 3-as szintű önvezető rendszerével ellátott Honda Legend luxusautót. „Az önvezető autók nagy szerepet játszhatnak a közúti balesetek csökkentésében, az idősek közlekedési lehetőségeinek javításában és a logisztika fejlődésében” – magyarázta a döntést egy közleményben Japán földügyi, közlekedési és turisztikai minisztériuma.
A Google-től a BMW-ig számos techcég és autógyár dolgozik hasonló technológiákon, de a jogi keretek egyelőre nem adottak ahhoz, hogy az utakra is kerüljenek a sofőr állandó figyelmét nélkülöző járművek. Miután a japán kormány szakemberei megállapították, hogy a 3-as szintű önvezetés nem sérti a nemzeti közlekedésbiztonsági előírásokat, a közlekedési törvény módosításával ágyaztak meg a valódi önvezető autók megjelenéséhez.
A Honda hármas szintű rendszere a sávváltás, előzés, parkolás és más, kettes szinten is elérhető funkciók mellett a vészhelyzetekben, például hirtelen fékezésnél sem igényel emberi közbeavatkozást bizonyos körülmények között (pl. lassabb országúti forgalomban), de a sofőrnek a négyes szinttől megoldható „vezetés” közbeni alvás egyelőre nem opció, mivel a rendszer az autópályáról letérve még mindig figyelmeztet, ha át kell venni a kormányt.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Azt ígérték, hogy 2020-ra önvezető autók milliói járják az utakat. Hol vannak?
Az önvezető autókat a forgalomba kéne engedni, hogy éles helyzetekből tanuljanak, de amíg nincs elég tapasztalatuk, a döntéshozók nem nagyon engedik ki az utakra őket. Vannak, akik már elengedték, hogy valaha is teljesen önvezető járművekben közlekedünk majd, és inkább az ember nélküli áruszállításra koncentrálnak. És van Elon Musk, aki még idén bemutatná a világ legfejlettebb önvezető rendszerét.
Európa legmenőbb tesztpályáján néztük meg az önvezető járművek jövőjét
Mielőtt ellepnék az utakat az önvezető autók, még meg kell oldani, hogy a lehető legbiztonságosabb módon tudjon egymással kommunikálni a közlekedés összes szereplője. Az erre létrehozott, magyar részvétellel zajló EU-s projektet egy svéd tesztpályán mutatták be.
Mérő László: Ha az önvezető autóm versekről diskurálna, vinném a bontóba
Nem az a kérdés, hogy öntudatra ébredhet-e a mesterséges intelligencia, hanem az, hogy az ember hogyan tud majd kooperálni olyasvalamivel, ami bizonyos területeken okosabb nála, és hogyan köt majd vele kompromisszumot - mondta Mérő László kedd este az Európa Pontban megrendezett, A mesterséges intelligencia közeljövője című előadásán.