
Romsics Ignác: Állunk bármiféle szakmai „átvilágítás” elé
Az elmúlt hetekben több kritikának álcázott támadás érte a Magyar Tudományos Akadémiát. A legutóbbira a történész-akadémikus válaszolt az intézmény honlapján.
Az elmúlt hetekben több kritikának álcázott támadás érte a Magyar Tudományos Akadémiát. A legutóbbira a történész-akadémikus válaszolt az intézmény honlapján.
Pedagógiai kultúraváltásra lenne szükség a magyar iskolákban, de ezt a kötött tanterv mellett a szelekciós nyomás is nehezíti. Podcastunkban Szimler Bálint filmje, a Fekete pont apropóján beszélgettünk Berényi Eszter oktatáskutatóval és Knausz Imre pedagógiai szakíróval.
Egy lapunkhoz eljutott törvénytervezet értelmében a magyar kutatóhálózat központosítására készülnek, ami a kutatóintézetek autonómiáját és finanszírozását is veszélybe sodorhatja. A HUN-REN elnöke egy régészeti tárlat megnyitóján állt ki az átszervezés mellett.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma reagált arra, hogy 21 magyar egyetem rektora nyílt levélben fordult Ursula von der Leyenhez, amiért a modellváltáson átesett egyetemeket kizárták az Erasmus+ és a Horizont Európa Programból. Az ADF szerint a kialakult helyzet valóban rendkívül súlyosan érinti a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetközi hírnevét. Ezért azonban egyértelműen a kormány a felelős.
A tanárképzésnek a saját szakmai fejlődésükért felelősséget vállaló hallgatókat kellene kinevelnie – mondták pénteken a CEU Határtalan tudás rendezvénysorozatának előadói, akik szerint kevesebb tanárral működő, hatékonyabb és korszerűbb iskolákra van szükség, és akkor több pénz jutna a tanárok fizetésére.
Van házi feladat, vannak tanórák és tankönyvek, cél az ismeretanyag átadása, és a diákok számot is adnak a tanultakról, Finnországban mégis mindenki szeret iskolába járni. Miért? Galambos Attila oktatásfejlesztő helyszíni beszámolója.
Az új törvények értelmében mobiltelefonálni továbbra sem lehet majd a kocsiban, de alacsony sebesség mellett filmet lehet már nézni, de azt is csak a beépített monitoron.
Az Európai Egyetemek Szövetségének legutóbbi értékelése szerint a szervezeti szabadságot tekintve a magyar egyetemek 29 országból a 23. helyen állnak, hangzott el az Eötvös József Csoport szerdai vitaestjén, ahol Polónyi István oktatáskutató és Rónay Zoltán oktatásjogász beszélt a felsőoktatási autonómiáról és az akadémiai szabadságról.
Japánban engedélyezték, hogy jövő márciusig az utakra kerüljenek a Honda 3-as szintű önvezető rendszert használó autói, amelyekben a sofőr már akár olvashat vagy filmezhet is bizonyos körülmények között, például egy forgalmas autópályán.
A professzorok grémiuma új alternatívát is javasolt, ám az az akadémiai dolgozók érdekképviseleti fóruma szerint ugyanúgy bedarálná az MTA kutatóhálózatát, mint a kormányzati átalakítás.
Az ELTE BTK Történeti Intézete szolidáris a Magyar Tudományos Akadémiai dolgozóival.
Az MTA kutatóintézet-hálózatának több, mint fele csatlakozott a pályázatokon alapuló finanszírozást elutasító dolgozói nyilatkozathoz. A február 4-én tartott háttérbeszélgetésen a természet- és társadalomtudósok ellenvéleményt fogalmaztak meg a kormányzati átalakítási intézkedésekkel szemben.
A KiwiBot egy hős volt, egy legenda.