Mindenki ismeri a gyilkosos játékot, amire az ember gimnazistaként akkor vetemedik, amikor a társaság túl nagy egy Scrabble-partyhoz, túl részeg a pókerhez, de még nem elég részeg az UNO-hoz, römizni meg kár megtanulni, mert mire kijózanodik, úgyis elfelejti az ember.

Na, nagyjából ilyen az Among Us, csak épp annyival több, hogy egy újszülöttnek új vicc legyen, viszont van egy hatalmas előnye, amit az ember járványhelyzet vagy különösen visszataszító barátok esetében tud csak igazán megbecsülni: nem kell egy légtérben tartózkodnia a többi játékossal. A gyilkososhoz képest további plusz a faék egyszerűségű, de egész szórakoztató grafika, a játékon belül elrejtett mikrojátékok, illetve az is, hogy itt nem kell csukott szemmel üldögélni egy asztal körül, és arra figyelni, hogy vajon ki mocorog, elég használni az Among Us felületét. Bár maga a játék már két éve létezik, igazán csak az utóbbi hónapokban vált népszerűvé – olyannyira, hogy a legnagyobb youtuberek, sőt, még Alexandria Ocasio-Cortez amerikai demokrata politikus is ezt a játékot használta fel arra, hogy szavazásra buzdítsa a fiatalokat.

Kooperatív paranoia

A játékban több pálya van, ebből csak egyet próbáltunk ki, a pályákhoz különböző feladatok tartoznak, ezeket kell megoldania a legénységnek. A közös cél a feladatok megoldása, de mindig akad legalább egy imposztor, aki gyilkosságokkal és szabotázsokkal nehezíti a legénység dolgát. Akció közben a játékosok nem beszélhetnek egymással, amikor viszont valaki holttestet talál, jelentheti a többieknek. Ilyenkor alapértelmezésben két perc áll rendelkezésre a szavazáshoz, és akire a legtöbb szavazat érkezik, kidobják az űrhajóból. Ha ő volt az imposztor, a legénység nyert, ahogy akkor is, ha a szabotőr erőfeszítései ellenére sikerül mindent kijavítani a hajón.

Az imposztor szerepét a játék véletlenszerűen osztja ki a játékosok között, a lebuktatásához pedig nem kell feltétlenül holttestet találni, alapos gyanú esetén a riasztás gombot megnyomva soron kívüli kupaktanácsot lehet tartani. A játék egyértelműen legjobb része pont a szavazás és a riadó esetén megtartandó tanácskozás, ilyenkor chaten vagy mikrofonon keresztül élőben lehet vitatkozni azon, hogy ki ölt meg kit.

Android, iOS, PC

Persze a legtöbb egyszerű dologról hamar kiderül, hogy nem is olyan egyszerű. A játékot telepíteni kell, miután az Among Us-t eredetileg Androidra fejlesztették, de elérhető iOS-en és PC-n is, igaz, ez utóbbihoz vagy Steamen lehet megvásárolni 4 euróért, vagy fel kell rakni a például Bluestacks emulátort ahhoz, hogy az androidos applikációval lehessen játszani.

Maga a játék is megvásárolható, ebben az esetben nem akasztják meg a betöltést egy új játék előtt reklámok, illetve játékon belül is lehet pénzt költeni, amivel személyre szabható lesz a nudliszerű űrhajósunk. Az alapkínálat se rossz: a lounge-ban, a játék megkezdése előtt lehet állítani a karakterek színén és sapkáján, és egy cowboykalapos rózsaszín orrpolip alkalmi játékosoknak pont elég. Szerencsére ingyenesen is sokféle fejfedő választható a sisaktól a sajton át a vécépumpáig. Az itt található számítógépen tudja beállítani a host azt is, hogy milyen keretfeltételek között működjön a meccs, hány közös küldetés legyen, mekkora legyen a látómezeje az imposztornak (alapból másfélszer többet lát a pályából, mint a többiek), milyen messziről tudja kinyírni a többieket, illetve hány másodpercenként támadhat. Itt lehet pályát is választani.

Kezdeti nehézségek

A főmenüben lehet nyitott játékhoz is csatlakozni, routeren keresztül házon belül játszani, illetve privát szobát is nyitni, ebben az esetben a kapott kóddal tudnak csatlakozni a többiek. A hivatalos ajánlás szerint négyen nem valami jó játszani, de öt főnél is jelentős előnybe kerül az imposztor. Mi öten próbáltuk ki a játékot, a téma komolysága kedvéért először Zoom-kapcsolatban, hogy egyáltalán tisztázzuk, hogy mi ez az egész („kicsi a pocketem, de nem tudom, ez mit jelent”, „szerintem ez a hatodik kerületben nem működik”, „srácok, most mit nyomtam meg?”), aztán pedig átsegítsük egymást a játék buktatóin („a host még reklámot néz”, „mit kell itt egyáltalán csinálni?”, „ezt akartam elmondani, mielőtt megöltél volna”).

A játék közbeni Zoom-kapcsolat jelentősen ront a játékélményen, de a próbakör alatt nem ártott – legalább sokat röhögtünk, míg sikerült eljutni odáig, hogy komolyan nekilássunk. Egyébként minden nagyon egyszerű: mobilon vagy tableten ki lehet választani, hogy a képernyő bal alsó sarkában megjelenő joystick-féleséggel irányítsuk a karakterünket, vagy az ujjunkkal a pályán, ez utóbbi (legalábbis tableten) jóval egyszerűbbnek tűnik. Pc-n a WASD gombokat lehet használni nyílként. Külön öröm, hogy a játék simán elfutott egy Huawei MediaPad T1 7.0-ás tableten, ez a 2016-os gép már akkor sem tartozott a csúcskategóriába, azóta pedig csak elmúlt már pár év. Ez elvárható is lenne, amilyen egyszerű játékról van szó, de azért nem evidens, külön öröm, hogy életemben először használtam a tabletet bármi olyasmire, amire egy laptopot nem feltétlenül tudtam volna.

Az imposztor előnyben

Ilyen kevés játékos esetén az imposztor szinte behozhatatlan előnybe kerül, pláne akkor, ha gyakorlatlan legénységgel akad dolga: a szabotázst három óra játék alatt egyszer sem sikerült elhárítani, pedig ez jóval veszélyesebb az imposztor fegyvertárában, mint legyilkolászni a többieket, bár kétségtelenül vicces, amikor az ember a megbeszélésen közli, hogy bizony ő látta, hogy ki volt a tettes, közben pedig röhög a markába. Imposztorként arra megéri vigyázni, hogy egyrészt ne legyen szemtanúja a gyilkosságoknak („ezt hogy tudod elmagyarázni? Láttalak.” „hát úgy, hogy én meg nem vettelek észre”), másrészt arra is, hogy ne püföljük ész nélkül a kill gombot, mert amikor hullát látsz, ez automatikusan átváltozik riasztássá, úgyhogy véletlenül megeshet, hogy azonnal jelentjük is, ha megöltünk valakit. Ez nem jár automatikusan lebukással, de a játék első pillanataiban enyhén szólva gyanús, amikor mindenki szétszéled, és rögtön akad egy hulla.

Ilyen kvarcjátékra vágytam

A játék legnagyobb poénja persze a kooperatív játék és az ismeretlen imposztortól való félelem keveréke: miközben közösen kell megmenteni az űrhajót, mindenki úgy fél a másiktól, mint a tűztől, a szavazásnál pedig a legerősebb érv az lehet valaki mellett, hogy „egy szobában voltunk, mégis élek”, persze lehet az is, hogy a másik taktikázik, vagy simán csak béna. A küldetések márpedig elég sűrűn sodorják egy helyre a játékosokat, így mindig lutri, hogy az illető épp csak meg akar szerelni egy kapcsolószekrényt, vagy épp azt akarja lefejezni, aki ezen ügyködik, az igazi bonyodalom pedig akkor kezdődik, ha hárman-négyen tolonganak egy panel körül, aztán hirtelen meghal valaki.

A társaságban vegyes fogadtatásra talált az Among Us: én szerettem, de én általában szeretem az ehhez hasonló játékokat, amiket nem kell túlagyalni, és jókat lehet röhögni játék közben. Idegenekkel még nem próbáltam, bár a hétköznapi játékosnak valószínűleg esélye sincs azok ellen, akik órákat szánnak rá a játékra naponta (azért mi is megállapodtunk benne, hogy ha nyolcra haza kell érni, néha játszunk egy-két kört esténként), viszont baráti társaságoknak ajánlott. Négy eurót simán megér, az ingyenes verzió reklámjai sem akasztják meg magát a játékmenetet, a tablettel a kezemben pedig úgy éreztem magam, mint ha tízévesen a világ legjobb kvarcjátékával játszhatnék, ez pedig már magában is ér valamit.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: