Hogyan döntsek? Bevezetés a súlyozott döntéshozatal rejtelmeibe

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Életünk szövevényes alakulását a külső környezet adta kereteken belül a pillanatról pillanatra meghozott döntéseink határozzák meg. Az ember hihetetlen szabadságának és teljesítőképességének alapja, hogy a környezetéből információt gyűjtve a lehető legmagasabb tudati szinten képes mérlegelni. Döntéseink során először magunk elé vetítjük a jövő szerteágazó lehetőségeit, majd kiválasztjuk azt az egyetlen egy szálat, amire a következő pillanat jelenét visszaszűkítjük. Az alábbiakban a lehetséges jövőszálak jelenbe szűkítésének folyamatáról, azaz az optimális döntések meghozataláról és ezen döntéseink hibáiról lesz szó, a súlyozás egyszerű matematikáján keresztül.

A képesség, hogy döntéseket tudunk hozni, korántsem jelenti azt, hogy optimális döntéseket hozunk. Döntéseink egyfelől definíció szerint mindig jók, illetve optimálisak (lehetőség szerinti legjobbak), hiszen összetett belső állapotunk adott pillanatban létrejövő pontos leképezései, azaz tökéletesen tükrözik a belső állapotunk összességét, esszenciáját, azon a szinten, ahol az adott pillanatban létezünk. Ha épp a félelmeink uralnak minket, teljesen helyénvaló és mondhatni racionális, hogy döntéseink is a félelem leképezései legyenek és mondjuk ne menjünk ki tüntetni az épp elnyomó erőszakos hatalom ellen. Ha hiedelmeink élnek bennünk erősen, nagyon helyesen tesszük, ha egy átfutó fekete macska hatására pánikba esünk és abban a hitben, hogy a világ természeti törvényei a mi kedvünkért összeesküvésbe fogtak, figyelmünket a jövő lehetséges baljós kimeneteleinek elemzésére fókuszáljuk, hiszen az adott tudatállapotunknak ez a döntés a pontos, legmagasabb szintű leképezése. Ha együttérzésünk csak a hozzánk hasonló gondolkodású emberekre terjed (Ken Wilber szerinti etnocentrikus szint), akkor észszerű döntésünk alapján fűkaszával fogjuk letarolni az út szélét. Ha az útszéli ökoszisztéma apró nyüzsgő élőlényeivel és tarka vadvirágaival is együtt tudunk érezni (tágabb tudatban, kozmocentrikusan), akkor döntésünk talán az lesz, hogy locsolni és óvni fogunk minden zsebkendőnyi zöld területet magunk körül, hogy minél inkább kifejezésre juthasson a természet vidám és lenyűgöző sokszínűsége az emberiség túláradó környezetpusztító tevékenységével szemben.

A döntéseink definíció szerinti tökéletessége mellett tehát bizonyára azt is tapasztaltuk már, hogy mindig létezik magasabb szintű tudat és komplexebb, tágabb összefüggéshalmaz vagy időskála, amin belül a dolgokat értelmezni tudnánk. Idővel, így kívülről ránézve régmúlt döntéseinkre sokszor bizony elégedetlenek leszünk korábbi önmagunkkal. „De kár, hogy kiszolgáltatottságomban és félelmemben nem tartottam ki a természetes szülés mellett, most már látom, hogy az egyre gyakoribb császármetszés sok szempontból inkább az orvos és a kórház rövid távú érdekeit helyezi előtérbe, nem az anya és gyermeke jólétét.”

Összességében azt látjuk, hogy a döntések utolsó integráló/szintetizáló pillanata már veszett fejsze nyele, addigra már belül minden eldőlt, a döntési szabadság ekkorra már illúzió, a jövőből jelenbe szűkítő döntés csak egy fénykép az aktuális és már változtathatatlan belső állapotunkról. Ha mégis vágyunk arra, hogy döntéseinket mi magunk befolyásoljuk, a döntés előtti belső állapotunkat kell tudnunk megváltoztatnunk úgy, hogy a döntési folyamat automatikus összegző rendszerének a súlyait hangoljuk a megfelelő irányba. Ha erre képesek vagyunk, döntéseink szabadon áramolva vezetnek majd minket az elért, magasabb tudatállapoti és tudásintegritási szintünknek megfelelő helyesebb irányba.

De mi is ez a megfelelő súlyozás, hogyan alakítható, fejleszthető és hol csúszik el? Amikor valaki azzal érvel a dohányzás mellett, hogy „valamiben meg kell halni”, vagy rendszeresen leülteti a gyerekeit elveszni a videójátékok függőségeiben, hogy egy kis saját időhöz jusson, vagy a csodálatot és tiszteletet érdemlő, sokat megélt fáknak (vö. nagyszüleinek) motoros fűrésszel esik neki egyenlőtlen küzdelemben, mert idős tehát veszélyes és különben is „szemetel”, vagy támogatja a kémiai „szúnyoggyérítést” azoknak a szúnyogoknak a legyilkolása érdekében, akik mellett közben ezerszer több élőlény pusztul el kínok között a használt általános idegmérgek melléktermékeként, akkor mindig a súlyozás súlyos problematikája jut az eszembe.

A boci vajon mérlegel, hogy mér’ legel?

Döntéseink egy vagy több tényező „mérlegeléséből”, azaz - szó szerint is - súlyaik összevetéséből születnek. Különböző súlyú szempontjaink lehetnek érzelmi, racionális tudás alapú vagy spirituális indíttatásúak, de akár tudatalattiak is. A kisbaba (szervezete) az ösztöneire és primer késztetéseire hallgatva dönti el, hogy épp enni vagy aludni akar, az érett, bölcs elme sokféle szempontot szintetizál, a jelen környezeti hatásaiba belekeveri a múlt tapasztalatait és összes addig felhalmozott tudását, valamint azok holisztikus érzelmi lecsapódásait, majd ezek együttese alapján dönt. Egy profi sakkjátékos döntési képessége az egyes lépésekben olyannyira fejlett, hogy a tudatosság szintjéről az intuíció mezejére lép át. Talán nem is tudja megmondani, hogy miért pont azt lépte, amit, korábban felhalmozott tudásának összessége más sávszélességen és kommunikációs formában tudatja vele az összegző belső ítéletét, azaz döntési képessége a tudatos és a tudat alatti szinteken is egyaránt fejlődésen ment át.

Mindeközben nagyon izgalmas dolog belegondolni, hogy látszólag teljesen mindegy, hogy mennyire sok érzelem kavarog bennünk, milyen széles látókörű a tudásunk, mennyire vagyunk tudatosak, mindez szükségszerűen és kíméletlenül leszűkül az adott pillanatban egy minimális információtartalmú egyszerű igen-nem vagy erre-arra döntésre. A döntéseknek valóban beszűkült, ám mégsem nulla az információtartalma és a dolgok folyását valójában csak az ezen jelenbe fókuszálódott döntések sorozatának következményeként létrejövő cselekedeteink adják. Prof. Albus Dumbledore szerint „A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában”. Ezt a gondolatot kicsit tovább építve, a külvilág számára nem azok vagyunk, amit gondolunk és érzünk, hanem amit cselekszünk a belső állapotunkból kiindulva, a döntéseink által. Ezért is fontos, hogy fokozottan figyeljünk a gondolatok / érzelmek / hatások / információ és a cselekvés közti, kettős tölcsérszerű (előszőr táguló, majd szűkülő) leképező rendszerre, a döntéshozatali mechanizmusra.

A legegyszerűbb, észszerű és biológiailag is megalapozott, a csoportos viselkedés kutatása során feltárt döntési módszer a tényezők nyers egyenrangú átlagolása és valamiféle helyi többségi véleményhez való fekete-fehér-igen-nem igazodás (quorum sensing). Ez a csordaszellem alapja, ami már a baktériumok szintjén is megjelenik, ez tartja össze a halrajok mozgását, ilyen módon jön létre például a vastaps is és így alakulnak ki egy közösség erőt adó (jótékony vagy káros) szokásai. A falunapra jó lemenni, mert mindenki ott van és közös játék és együttlét során tovább csiszolódhatnak a közös értékek. Ám ha a faluban mindenki azt mondja, hogy PET-palackkal fűteni jó, mert olcsó, sok hőt ad és a szeméttől is megszabadulunk közben, akkor én is azt fogom csinálni. Ha már a nagyszüleim is égették az avart, akkor én is fogom, hiszen ez a megszokás. A többségi-elvhez való igazodás közösségi összetartó erő és ezért magas szociális értéke van, erős hátránya viszont, hogy csak lassan képes alkalmazkodni a környezet változásaihoz. A nagyszülők is égettek avart és szemetet, de akkor még nem voltak tudományosan bizonyított tények a levegőszennyezés káros hatásairól és más összetételű volt a háztartási szemét, mostanra viszont a döntési szempontjainkba ezt az új tudást is bele kell kevernünk. Valahogy súlyozva a többségi elvárással, ami nem könnyű dolog, mert vagy nem változtatunk káros szokásainkon, vagy szembe megyünk a többség akaratával, aminek hatására a közösség kiböffent minket önmagából.

Hányan kellünk ahhoz, hogy megváltsuk a világot?

A kutatások azt bizonyítják, hogy egy homogén (azaz egyenrangú döntési súllyal bíró) csoportban csoportmérettől függően körülbelül 5-10 százaléknyi új vélemény megjelenése elegendő tud lenni ahhoz, hogy a csoport teljes véleményét magával húzza. A változáshoz történő alkalmazkodás tehát többségi döntéshozatali elv alapján is létrejöhet, de a pionírok küszködni fognak, amíg legalább 5-10 százaléknyi hívet nem találnak új gondolataikhoz, hogy magától beinduljon a csoportszintű átalakulás. Érdekes egymásra ható folyamat ez a döntések egyéni és csoportos szintjén: az egyéni döntéseket a csoport véleménye befolyásolja, míg a csoport az egyéni vélemények összessége. A változást azonban belülről csak a csoportban megjelenő „zaj”, azaz az egyéni vélemények megváltozása indíthatja be, ahogy ezt láttuk pl. a Greta Thunberg jelenség kapcsán is.

A többségi elv, azaz az érvek számszerű összevetése egy adott döntésben veszélyes helyzeteket eredményez, ha egymással nem összemérhető súlyú dolgokat kezdünk el egyenrangúként összemérni, vagy ezt manipulációra felhasználni. „Ugyan sorozatos tüntetést szerveznek ellenünk, a helyiek félnek a közösségi tereik elvesztése, a látkép végleges megcsúfítása miatt, a környezetvédők pampognak, hogy sok fát kell kivágni, visszafordíthatatlanul eltűnik az ökológiai folyosó és a helyi ökoszisztéma, de mi megépítjük ezt a sportcentrumot, mert lesz ez az esemény amire kell és majd ültetünk új fákat a térkőre dézsában, sőt egy békamentő akciót is támogatni fogunk.”

A való világ persze általában sokkal bonyolultabb, mint hogy a különböző érveknek és hatásoknak egyenrangú súlyt tudjunk adni döntéseinkben. Még egy faluközösségben is vannak véleményvezérek, akiknek a véleményét nagyobb súllyal vesszük figyelembe, mint ahogy vannak, akiket akár negatív súllyal is elláthatunk belső súlytérképünkben („csak azért sem azt csinálom, amit mond, mert idegesítő ahogy folyton okoskodik”). Ráadásul érzelmi, racionális és spirituális érveink nehezen hozhatók egy mértékegységre a hiteles súlyozási művelethez. Mindenesetre, ha a többségi egyenrangú véleményátlagolásból (ami egyéni döntésben az érvek számszerű összevetése, csoportos döntésben a csoport tagjainak véleményátlaga) tovább akarunk lépni a döntéshozatal egy magasabb szintjére, akkor matematikailag úgynevezett súlyozott átlagot kell képeznünk. Így jutunk el a természetes neurális hálózatok mintájára megalkotott legegyszerűbb mesterséges neurális döntéshozó egységhez, a perceptronhoz

Tanuljunk arányérzéket az idegsejtjeinktől!

A perceptron egy végtelenül leegyszerűsített idegsejt. Kap sok bemenetet (szempontot), amiket valamilyen belső súlyokkal összegez (ez fontos szempont, az nem fontos, amaz kicsit fontos) és az összegzés eredménye alapján hoz egy száraz és kíméletlen igen-nem döntést („tüzelj!” vagy „ne lőj!”, ha már idegsejtekről és akciós potenciálokról (is) beszélünk). A struktúra egészen egyszerű, mégis lenyűgöző komplexitás alapja: ugyanis, ha szülőként egy párszor megmutatjuk perceptron gyerekünknek, hogy ha ezek a szempontjaid, így kell döntened, míg ha azok, akkor úgy, akkor a perceptront (érzésre a saját gyermekeinkkel ellentétben) tanítani lehet – a súlyait át lehet hangolni úgy, hogy a lehető legtöbb féle szempontrendszer esetén meghozza a bemenethez tartozó kívánt kimeneti döntést. Az agyunk tulajdonképpen milliárdnyi hasonló elven működő (de azért nyilván bonyolultabb) perceptron összességéből álló súlyozó mátrix, aminek a súlyai egész életünk során alakulnak döntési helyzeteinkből adódó tapasztalataink által, fejlesztve általános arányérzékünket. Amikor a profi sakkozó tehát az intuíciójára hagyatkozik számtalan játszma után, valójában az agyának átalakult súlyozó mátrixa az, ami képessé teszi a gyors és pontos döntések meghozatalára.

Az agy eme lenyűgöző tanulási, alkalmazkodó- és döntési struktúráját utánozzák le a manapság oly divatos deep learning technikákban, ahol végeredményben hasonló sejt-modelleket pakolunk be egy nagy kapacitású számítógépbe milliárd számra, keresztbe-kasul huzalozva, és ezáltal valamiféle mesterséges agyat létrehozva, ami komplexitásából eredően bonyolult mintákra (pl. képekre) adott választ is meg tud tanulni (pl. felismeri, hogy a képen tanya van a Bakonyban vagy…), egyre több képet elemezve egyre jobb döntéseket tud hozni, sőt, új helyzetekre is tud adekvát választ adni, azaz általánosító képessége is megjelenik. Ugyanez a struktúra, ami tehát már az agyunkban és a számítógépeinkben is bizonyított, a mindennapi saját döntéseinkben is felhasználható. Új jelszavunk tehát: „A súlyozott átlagé a jövő!”

Legújabb kutatási cikkünkben szerzőtársaimmal azt a kérdést boncolgattuk, hogy miként lehet egy folyamatos döntéseket hozó csoport egyszerre stabil, azaz érzéketlen a külső zajszerű behatásokra nézve, és mindeközben reakcióképes is, azaz érzékeny és gyors, ha szükség van a belső állapotváltozásra. Ez a két dolog látszólag ellentmond egymásnak. Ha – amint korábban láttuk –, átlagoljuk a közösség akaratát, akkor stabil marad a közvélemény, de nem, vagy csak lassan fogunk reagálni a változásokra, ha pedig azonnal elhiszünk minden helyi pletykát, akkor lehet, hogy gyors lesz a reakciókészségünk de szétesik a közösségünk a folyamatos hamis információn alapuló vibrálás miatt. Egyéni szinten: valaki vagy hiperaktívan nagy teljesítőképességű, azaz sok döntést hoz, de akkor sokszor szeszélyes és impulzív is, vagy kimért, megfontolt, de akkor mellékhatásként sokat kell várni a döntéseire. Társadalmi szinten ugyanez a kommunizmus és a kapitalizmus, avagy a konzervativizmus és a liberalizmus szembeállása. A választ erre a szigorú kompromisszumkényszerre (ami mellesleg a statisztikus fizikában az elemi részecskék tulajdonságait hasonló módon kompromisszumokba kényszerítő fluktuáció-disszipáció tétellel analóg gondolat) mi is a súlyozott átlagban találtuk meg. Ha a véleményeket súlyozott átlaggal képezzük úgy, hogy a súlyok a hiteles új információtartalommal és tudással arányosak (aki ért hozzá vagy aki tapasztalta, annak jobban hiszek), akkor az új tudás a csoport hálózatában gyorsan terjed, azaz a rendszer válasza gyors lesz, míg új információ hiányában megőrzi többségi döntésen alapuló stabilitását. Ha ezen az elven hozzuk létre egy csoport döntéshozatali mechanizmusát (a cikkben például az 50+ drónból álló önszerveződő flottánkét), akkor minden korábbi próbálkozást felülmúlóan lesz képes a stabilitás és reakciókészség, konzervativizmus és liberalizmus egymásnak ellentmondó, de mindkét irányból jogos elvárásainak megfelelni.

Ugyanakkor természetesen a súlyozott átlag alapú döntéssel is meggyűlhet a bajunk, ha a súlyokat nem megfelelően alakítjuk ki. Sok emberi probléma alapja, hogy vágyaink kielégítése céljából irracionális érzelmi súlyozást hozunk létre magunknak, hogy áltudományos önigazolásunkkal csökkenthessük lelkiismeretfurdalásunkat. „Nagyon szeretnék egy szép autót, új autót, jó nagyot, jó gyorsat, klímásat, de (és itt szól be a lelkiismeret) klímavédőset is, veszek tehát egy hatalmas városi terepjárót, de zöld rendszámos hibridet, mert így nem csak hogy megnyugodhatok, hogy védem a környezetet, de én vagyok a legkörnyezetvédőbb mind közül, tehát jár nekem még az ingyen parkolás és tankolás is.” Sajnos agyunk a nagyszerű alkalmazkodóképességével a vágykielégítő érzelmi súlyozáshoz is készséggel igazodik, ha sokat gyakoroljuk, így válunk észrevétlenül szelektív hulladékgyűjtőből mértéktelen szeméttermelővé, napelemes megújulóenergia szimpatizánsból megnövekedett áramfogyasztóvá, szerény ökoturistából nagy lábnyomú világutazóvá.

„Hogyan döntsek?” – reggeli self-help torna mindenkinek

A megfelelő, racionális, de még inkább bölcs döntési súlyozás kialakításához mindenekelőtt nyitottságra és elmélyülésre van szükségünk. Próbáljuk meg felsorakoztatott érveink egymáshoz viszonyított súlyát, jelentőségét saját erőből összevetni! Nézzünk, olvassunk utána a döntéseinket meghatározó szempontoknak, híreknek, több irányból is. Használhatunk döntéstámogató, illetve stratégiaelemző rendszereket nem csak céges de akár magánéleti döntéseinkhez is (a legismertebb talán a mára jócskán túlhaladott, ám mégis értékes SWOT analízis, de a módszerek és eljárások tárháza mára szinte végtelen). Vizsgáljuk meg döntéseinket több szemszögből (jó útmutató ehhez Ken Wilber integrálszemléletének négy kvadráns elmélete, melyben minden dolgot belső és külső szemszögből, valamint egyes és többes számú perspektívából is meg kell vizsgálnunk). Beszélgessünk, kérdezzünk, elemezzünk, vitázzunk, minden ezzel töltött idő javunkra válik, mert nem csak az adott döntésben, de az agyunk jó irányú áthuzalozásában is segít, hogy végül eljuthassunk Salamon király szintjére a valóban bölcs, érzelmi-együttérző és racionális gondolkodást harmonikusan ötvöző döntéseinkig.

Képzeljünk el egy olyan választási rendszert, ahol szavazáskor az adott kérdések mellé tudástesztet is kapunk és válaszainkat olyan arányban veszik figyelembe, amennyire bizonyítani tudjuk hozzáértésünket az adott kérdéshez. Képzeljünk el az elmúlt éveket jellemző bűnbakkereső sorosozás helyett egy széleskörű szakértő civil közösséget szakértelme mentén igénybe vevő súlyozott döntéshozatali kormányzást. Képzeljük el, hogy képesek vagyunk arra, hogy összemérjük a globális klímaváltozás és az ezzel járó ökoszisztéma összeomlás súlyát az öncélú szórakozást biztosító luxusutazásaink fontosságával. Képzeljük el, hogy képesek vagyunk két-három hétre mindannyian a fenekünkön maradni szerzetesi magányban, hogy a COVID egyszer s mindenkorra teljesen felszívódjon a világunkból. Képzeljük el, hogy képesek vagyunk felismerni a médianyilatkozatok igazság és hazugságtartalmát és ezáltal optimálisan tudjuk súlyozni a sokszor egymásnak gyökeresen ellentmondó, Magyarországon jellemzően bipoláris kormánypárti és ellenzéki médiamegjelenések információtartalmát. Képzeljük el, hogy az éves állami költségvetés felosztása az emberi létet és jólétet szolgálva a halálozási statisztikák súlyait veszi alapul (a Földön naponta közel ötvenezren halnak meg szív- és érrendszeri betegségben, több, mint huszonötezren rákban, több, mint tizenhétezren légzési problémák miatt, jelenleg 5-10 ezren a koronavírus következtében, kétezren öngyilkosságban és kevesebb, mint százan terrorizmusban. Ezt vessük össze például a levegőminőség javításra, a koronavírus járványra és a terrorizmus elleni harcra szánt összegek arányával). Vessük össze a nukleáris, nap- és szélenergiára szánt költségvetési keretekeinket az egyes ágazatokban termelt egységnyi energia árával vagy rövid és hosszú távú környezetterhelésük mértékével. Képzeljünk el egy facsemetét most és háromszáz év múlva, hogy amikor legközelebb motoros fűrészt veszünk a kezünkbe, átvillanjon rajtunk a 300 évnyi kitartó növekedés súlya. Képzeljük el, csak egyszer egy rövid időre képzeljük el, hogy mik a rövid, közép és hosszú távú céljaink a világban és ezek súlya hogyan aránylik egymáshoz.

Ha döntéseinket megfelelően súlyozott összegből próbáljuk képezni, azzal a döntéshozási folyamat fókuszát eltávolíthatjuk a döntés esetleg frusztráló pillanatától az azt megelőző izgalmas kutatómunka irányába. Feladatunk így nem maga a döntés, hanem a döntéselőkészítés, a döntéstámogatás, azaz a különféle szempontjaink egymáshoz viszonyított fontosságának feltérképezése. Ha ezzel csak egy kicsit is előrébb jutunk, kitágult tudatunk és megnövekedett tájékozottságunk gyümölcseként felelősségteljes döntéseink egy tisztább és hitelesebb életút mentén pottyannak majd az ölünkbe.

A szerző mérnök-fizikus,  az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizika Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa. 

* * *

Ha már döntések: vajon hogyan befolyásolja a Párizsi Klímaegyezményt, ha az USA újra belép? Megkapják-e a szükséges támogatásokat a megújuló energiák? Korlátozza-e Biden mozgásterét a Trump-féle örökség? Hétfőn este a novemberi Energiahajón ilyenekről vitáznak majd szakértőink. Nézzétek, hallgassátok! (november 30., hétfő 18.00, Energiahajó, via Facebook Live) 

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikk a Qubiten: