A poszméhek látása stresszhelyzetben kiélesedik, reakcióidejük pedig csökken
A dongókkal folytatott tesztsorozat eredményei arra utalnak, hogy az érzékszervi rendszerek finomhangolása révén a stressz adaptív szerepet játszik az állati evolúcióban.
A dongókkal folytatott tesztsorozat eredményei arra utalnak, hogy az érzékszervi rendszerek finomhangolása révén a stressz adaptív szerepet játszik az állati evolúcióban.
A stanfordi börtönkísérlet után itt a stanfordi AI-kísérlet: a Simile AI nevű startup célja, hogy felmérje az emberi döntések és viselkedés társadalmi-gazdasági hatásait, hogy ezáltal minél pontosabban modellezni lehessen a jövőt.
Jobb, ha nem támaszkodunk rájuk, ha egészségügyi kérdésekben kell döntést hoznunk.
A Berkeley kutatói szerint mindez azt jelenti, hogy a főemlősök minden értelemben gondolkodó lények.
Ez derült ki egy amerikai kutatásból, ahol algoritmusok és valódi emberek döntései közül kellett választania a kísérletbe bevont személyeknek.
Egyszerű mondásnak vagy népi hiedelemnek tűnhet, hogy „aludj rá egyet!”, de a Duke Egyetem kutatói most kísérletben igazolták, hogy az alvás segíti az agyat a döntéshozatalban.
Döntéseink során először magunk elé vetítjük a jövő szerteágazó lehetőségeit, majd kiválasztjuk azt az egyetlen egy szálat, amire a következő pillanat jelenét visszaszűkítjük. Az alábbiakban a lehetséges jövőszálak jelenbe szűkítésének folyamatáról, azaz az optimális döntések meghozataláról és ezen döntéseink hibáiról lesz szó, a súlyozás egyszerű matematikáján keresztül.
A Harvard kutatói bizonyítékokat találtak arra, hogy a Stentor roeselii képes megváltoztatni viselkedését és reakcióit, ami meglepően fejlett döntéshozatali képességre utal.
Ha nem bíznád a saját egészségedet olyan orvosra, aki nem orvosi egyetemen szerezte a szakértelmét, hanem a szomszédság választotta meg, hogy bízhatod egy egész állam sorsát olyan politikusokra, akiknek semmiféle szaktudással nem kell rendelkezniük, csak egy országos népszerűségi versenyt kell megnyerniük?